"Az MDF szűkös kampányt folytat"
A pártelnök pénteken az MTI-hez eljutatott közleményében úgy fogalmazott: a párt hónapok óta készen áll arra, hogy a választási kampányban bemutassa gazdaságélénkítő, munkahelyteremtő programját. Hozzátette: a Magyar Demokrata Fórum önálló listát állít a 2010-es országgyűlési választáson.Dávid Ibolya kiemeli: a jelölő szervezet az MDF, nincs MDF-SZDSZ közös lista. A párt listáján szerepelni fognak a Bokros Lajos miniszterelnök-jelöltségét és az MDF programját támogató liberális politikusok is, a töredékszavazatok az MDF listájára kerülnek - olvasható a közleményben.Orbán: erős vezetésre van szükség

A kertjét árammal védő férfi az Összefogás Párt kormányfő-jelöltje
Szepessy Zsolt pártelnök, Monok polgármestere a sajtótájékoztatón azt mondta: egy igazságtalan rendszer áldozata Szoboszlai Barna, aki védeni akarta a saját tulajdonát. Az idős embert - mivel valószínű, hogy a bíróság elítéli - csak úgy lehet megmenteni a börtöntől, ha a mentelmi jog intézményéhez folyamodnak - fűzte hozzá.A 69 éves kesznyéteni férfi ellen több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indítottak eljárást. A tulajdonos a tolvajok ellen a kertjében árammal védekezett, emiatt 2008 nyarán egy férfi halálos áramütést szenvedett, egy másik ember pedig...Előzetesben a BKV volt...
Az ügyészség pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a "gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel, bűnszövetségben elkövetett...Májusban ülésezik utoljára...
A témák a kutatás-fejlesztés támogatásától a költségvetés tavalyi maradványának felhasználásig terjednek. A február 10-i ülésre a Pénzügyminisztériumnak kell előterjesztést készítenie a...Navracsics: a Fidesz és a...
A fideszes politikus kiemelte: a KDNP Magyarország legidősebb jogfolytonos demokratikus pártja, megjeleníti az Országgyűlésben nemcsak a magyar kereszténydemokráciát, hanem a demokratikus...Alkalmas az EU-biztosi...
Nyilvánosságra hozták mind a 26, eddig bizalmasan kezelt szakbizottsági értékelő levelet is. Az Európai Parlament jövő kedden szavaz az új összetételű Európai Bizottságról."Andor úr...Az MSZP is erősít az...
Az MTI úgy tudja, hogy - hasonlóan a Fideszhez - az MSZP is tervez internetes kampányt. Ennek részeként egységesítették a párt képviselőjelöltjeinek honlapját. A jelöltek többsége élt a...Alkotmánybírósághoz fordult...
A köztestület a rendelkezés megsemmisítését kéri. Horváth Tamás, az MGYK elnöke elmondta, egy 2007-es egészségügyi miniszteri rendelet tette először lehetővé a gyógyszerautomaták...Havril András visszatért a HM-be
A napilap ismertetése szerint a nyugállományú tábornokot ezenkívül elnöknek nevezték ki a szaktárca hadiipari cégénél, a HM Currus Zrt-nél ahol szintén jókora nyugdíj-kiegészítéshez juthat.A Magyar Nemzet felidézi, hogy Havrilt "érdemei elismerése mellett" váltották le 2008-ban a Magyar Honvédség éléről, miután lejárt a megbízatása vezérkari főnöki tisztségében. A honvédelmi miniszter elvileg meghosszabbíthatta volna a vezérezredes szolgálatát további öt évre, ezt mégsem tette meg. Várható volt azonban, hogy felajánlják neki a ljubljanai nagyköveti tisztséget. Havrilt...Hamis Fidesz-szórólap az ingatlanadóról
A napilap pénteki számában megjelent cikk szerint az is olvasható a kiadványon, hogy 2009 márciusában a "jövőkép" nevet viselő tanulmányban Orbán Viktor is egyetértett az ingatlanadó bevezetésével.A Népszava úgy tudja, a "hamisítvány" miatt az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) fordult a párt. Szigeti Péter, a testület elnöke a lappal közölte, hogy az ügyről egyelőre nem értesült. Ha valóban feljelentést tett a Fidesz, akkor azt az OVB-nek a kampányidőszak miatt három napon belül el kell bírálnia.Közölte, megpróbálják ugyan kideríteni, ki készítette a hamis...Magosz: fenn kell tartani a moratóriumot
Jakab István erről csütörtökön Tamásiban a Magosz és a Fidesz gazdafórumán beszélt. A szövetség vezetője kijelentette: a következő kormány feladata lesz, hogy a földbirtok-politikában a helyben lakó gazda legyen mindig a legfontosabb."Akik azt akarják, hogy a moratórium ne legyen meghosszabbítva, azt mondják, hogy 27 tagállam képtelen egységes döntést hozni" - mondta a Magosz elnöke. Hozzátette: a Magosz az összes, földvásárlással kapcsolatos európai bírósági döntést feldolgozta. A moratórium meghosszabbítható, jó agrárdiplomácia kell hozzá.Jakab István hangoztatta:...Fidesz-KDNP: Hatvanit is...
Illés Zoltán, a Fidesz-KDNP VI. kerületi országgyűlési képviselőjelöltje csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: egyre nagyobb bajba kerül az MSZP, hiszen egyre több...Mesterházy az orvosokkal...
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) csütörtöki sajtótájékoztatóján kiosztott dokumentum szerint Mesterházy Attila néhány napja egy nyilvános fórumon "az orvosok megbízhatóságát...ÁFSZ: megduplázódott az új...
A munkáltatók januárban 30.100 új állást jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken, ami az előző hónaphoz képest több mint 108 százalékos, 2009 januárjához képest 18.400-as - 157,2...Németh Zsolt: "folytatódik...
Az albizottság elnöke a tanácskozás után Budapesten újságíróknak elmondta, hogy az ülésen áttekintették a Kárpát-medencei magyarság helyzetét, és zárónyilatkozatot is elfogadtak. A...Másfél millió forintot...
A pénz egy táskában volt az ülésen, a tettes betörte az ablakot és elvitte. A rendőrség lopás gyanúja miatt indított nyomozást."A Fidesz veszélyezteti a...
Nyakó István, a szocialista párt szóvivője reagált így csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében Cser-Palkovics András fideszes helyettes szóvivő foglalkoztatási adatokkal...Életfogytiglan az esztergomi rendőrgyilkosnak
A férfi a legkorábban 30 év fegyházbüntetés letöltése után - 83 éves korában - bocsátható feltételes szabadságra. A vádlottat hivatalos személy ellen elkövetett emberölés és lőfegyverrel való visszaélés bűntettében találta bűnösnek az ítélőtábla fellebbviteli tanácsa, amely ítéletével helybenhagyta az első fokon eljáró Komárom-Esztergom Megyei Bíróság döntését.A bűncselekmény két évvel ezelőtt, 2008 februárjában történt. A vádlott, Boros Miklós idős édesanyjával élt együtt, a férfi italozása miatt gyakran veszekedtek. A férfi a bűncselekmény napján is ittas állapotban tért haza, s...Cozma-gyilkosság: "R. Sándor szúrt"

Századvég: szétpukkant a nyugdíjlufi
Bár a Századvég legutóbbi közvélemény-kutatása szerint a válaszadók 43 százaléka nem tudja, melyik párt képes inkább megőrizni a nyugdíjak reálértékét, még így is kétszer annyian vannak, akik szerint inkább a Fidesz-kormányban érdemes bízni - ebből a szempontból is. A szocialistákról a megkérdezettek 16 százaléka gondolja úgy, hogy erősítenék a szépkorúak anyagi biztonságát. A január 25-e és 30-a között felvett kérdőíves kutatásban 800 felnőtt korú személyt kérdezett meg az intézet.A kutatás eredménye megfelel annak, amit a pártszimpátiák alakulásának fényében gondolhatunk....
« Előző
30807 | 30834 | 30861 | 30888 | 30915 | 30942 | 30969 | 30996 | 31023 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Minden fontos információ elérhető a...
- 85 ezer gyermek szünidei...
- Tizedszer rendezik meg a Bőköz...
- Több mint hatezer új hallgatója lesz...
- Kapu Tibor szerint az űrben is...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Aki átfestette Lenin portréját
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Horvátország leghosszabb hídján is...