Tizenkét tbc-gyanús eset Faddon
A gyermekeket a Kaposi Mór Oktató Kórház mosdósi tüdőgyógyászati részlegére szállították, egy, már korábban kezelt asszonyt a szekszárdi kórházban ápolnak, három felnőtt pedig a jövő héten fekszik be a kórházba - mondta Gagyi Emma, a szekszárdi tüdőgondozó vezetője az MTI-nek.A kilenc gyermekről még nem bizonyosodott be, hogy megbetegedtek tbc-ben, a diagnózishoz további röntgen- és bronchoszkópos vizsgálatra van szükség. A felnőttek esetében viszont a röntgenvizsgálat elváltozást mutatott ki - tette hozzá.Mint mondta, hatvan faddi lakos vett részt a szűrésen, akik között olyan...Rágalmazás miatt tesznek feljelentést

Léket kapott a Mahart egyik dunai hajója
Léket kapott és süllyedni kezdett vasárnap délután a Mahart egyik hajója a Dunán, a fővárosban a Vigadó térnél - mondta Pap Judit, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-nek.Az elsődleges vizsgálat szernit vélhetően egy jégtábla sérthette fel a hajótestet. Személyi sérülés nem történt, a hajó mentését megkezdték. A munkálatok a vízi közlekedést nem akadályozzák - mondta az ügyeletes.A műszaki mentést a Mahart végzi.Hó: már csak Hejce...
A munkagépek folyamatosan tisztítják meg a szél által emelt hótorlaszoktól az utakat, így már ha nehezen is, de újból be lehet jutni autóval Regécre, Fonyra, Korlátra, Mogyoróskára és...Afganisztán: magyar...
A szóvivő elmondta, hogy a katonák a Baglánban lévő Puli Kumritól, a magyar tartományi újjáépítési csoport (PRT) központjától mintegy 80 kilométerre tartottak ellenőrzést egy város...Bokros: az MDF-program...
Bokros Lajos felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon ma nagyon kevesen fizetnek egyedileg nagyon sok adót. Ez kialakított egy adóelkerülésre ösztönző magatartást, ezért az a...Lőrincz György lett az év...
A Magyar Bor Akadémia elismerését a borászok nem egy-egy adott bor, hanem az egész éves teljesítmény alapján kapják. Az akadémia 133 fős tagsága titkos szavazással választotta ki a...Gellénháza: választás és...
A tavaly októberben indoklás nélkül lemondott Tóth Mártonné helyére négy jelölt közül választhat polgármestert a település 1400 szavazásra jogosult polgára. Pósa Istvánné, Váradi István,...Hétfőtől kézbesítik a...
A választóknak február 8. és 12. között kell megkapniuk a névjegyzékbe való felvételről szóló értesítést (a kopogtatócédulát) és az ajánlószelvényt. Az értesítő tartalmazza a családi és...Éjjel-nappali üzletet akart kirabolni, lebukott
Sagyibó Melinda, a BRFK sajtóügyeletese az MTI érdeklődésére elmondta: két óra tájban egy férfi lépett be az éjjel-nappal nyitva tartó üzletbe, és fegyverrel fenyegetőzve követelte a napi bevételt. Az alkalmazott nem vesztette el lélekjelenlétét, hanem egy sörösüveget hajított férfi felé, aki ettől megijedt, és elszaladt. Ezt követően az alkalmazott azonnal értesítette a rendőrséget. A rendőrök a személyleírás alapján nem sokkal később néhány száz méterre a helyszíntől, a Villányi úton elfogták a rablási kísérlet elkövetőjét.Németh Zsolt: csángó oktatási stratégia kell
Németh Zsolt köszöntőjében felidézte, hogy 1989-ben Magyarországon és Romániában is összeomlott a diktatúra. Ez a fordulat lehetőséget teremtett a szabadság kivívására, amelyért azonban nap mint nap kemény küzdelmet kellett folytatni az elmúlt húsz esztendőben és ma is. Így volt, s így van Pusztinában, Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Beregszászon, Szabadkán, Dunaszerdahelyen és Budapesten is - fogalmazott.Kiemelte: a szabadság hiánya legnyilvánvalóbban Moldvában mutatkozott meg a rendszerváltozás előtt és utána. Az ott élő csángó magyarok továbbra sem használhatták anyanyelvüket...Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
Nyerőszámok:12 (tizenkettő)38 (harmincnyolc)39 (harminckilenc)57 (ötvenhét)79 (hetvenkilenc)Joker-szám: 802546Nyeremények:5 találatos szelvény nem volt;4 találatos szelvény 22 darab; nyereményük egyenként 2.127.600 forint;3 találatos szelvény 2.802 darab; nyereményük egyenként 17.690 forint;2 találatos szelvény 84.187 darab; nyereményük egyenként 1.145 forint.MDF: ismét Bokrosra van...

Tíz ittas diáklány került...
A 14-18 év közötti fiatalokat még pénteken szállították a mátészalkai kórházba a mentők - mondta a főorvos. Hozzátette: az információk szerint a diáklányok a kollégiummal szembeni...Kábítószert találtak egy...
A férfit bűnügyi információk alapján szervezett rajtaütés során péntek éjjel fogták el a bevetési szolgálat Jonatán akcióosztályának munkatársai - mondta Fülöp Gergely, a..."Top 10"-es bűnözőt fogtak...
A BRFK célkörözési alosztályának munkatársai a XVI. kerületben fogták el az évek óta bujkáló 43 éves férfit, aki ellen vagyon elleni bűncselekmények miatt számos elfogatóparancs volt...Országjáráson a kormányfő...
Bajnai Gordon az elmúlt négy évben - fejlesztési kormánybiztosként, önkormányzati és fejlesztési, valamint gazdasági miniszterként majd kormányfőként - átlagosan havonta három-öt, a...Tizenötmilliós drogfogás...
A pénzügyőrök a belvárosban állították meg a magyar rendszámú kamiont, mely automata kapukhoz tartozó alkatrészeket szállított. A rakományt keresőkutyával vizsgálták át, az állat pedig...A rablás a hobbija - másodszor is elkapták
A férfi késsel hadonászva ment be az üzletbe. Többször elmondta, hogy "ez egy késes rablás", és a bevételt követelte. Miután megkapta a mintegy százezer forintot, gyalogosan elmenekült - mondta el R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A nyomozás során felmerült, hogy néhány éve hasonló módon raboltak ki egy ugyancsak móri műszaki boltot. A tettest akkor rövid idő alatt elfogták egy Székesfehérvár felé tartó autóbuszon. Az akkori elkövető fényképét megmutatták a szemtanúknak, akik felismerték benne a bababolt kirablóját - tette hozzá a...Nem mer magyarul kampányolni az MSZP? - FRISSÍTVE
"A Fidesz képviselőjelöltjeként a bajai emberek nevében magyarázatot várok az MSZP-től és Mesterházy Attilától a Bajai Tükör című szocialista kampányújságban megjelent hirdetés kapcsán. A lapban - melyet jelenleg is terjesztenek Baján - az MSZP miniszterelnök-jelöltje egy idegen nyelvű (!) hirdetésben fordul a bajaiakhoz.Sok bajai polgár fordult hozzánk, mert nem tudják eldönteni: az MSZP hülyét akar csinálni belőlük, vagy pedig annyira lenézi őket, hogy ellenőrzés nélkül egy súlyosan nyomdahibás szóróanyagot kézbesít nekik?Megértjük, hogy az MSZP magyarul már nem mer...Szakmai vitákat akar az MSZP a Fidesztől
Mesterházy Attila kérdésre válaszolva azt mondta, az MSZP szakpolitikusai vitákat kezdeményeznek, mert az lenne tisztességes, ha a Fidesz is a választók elé tárná a programját. Szavai szerint nem a vita formája, hanem a tartalom a lényeg, hogy végre "ki tudjanak csikarni bármit a Fideszből".Arra kérdésre, hogy csak a Fidesszel vitáznának-e, vagy a többi párttal is, úgy válaszolt: nekik elsősorban a Fidesz az ellenfelük, és más pártok már nyilvánosságra hozták a programjukat.A szocialista politikus a kormányfő-jelölti vitával kapcsolatban kiemelte: ennek hagyományai...
« Előző
30780 | 30807 | 30834 | 30861 | 30888 | 30915 | 30942 | 30969 | 30996 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Minden fontos információ elérhető a...
- 85 ezer gyermek szünidei...
- Tizedszer rendezik meg a Bőköz...
- Több mint hatezer új hallgatója lesz...
- Kapu Tibor szerint az űrben is...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Aki átfestette Lenin portréját
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Horvátország leghosszabb hídján is...