Fidesz: meg kell tartani a fiatal orvosokat
2010. március 18. csütörtök 19:22
Az ellenzéki párt helyettes szóvivője ezt a rezidens szövetség és az egészségügyi tárca csütörtöki vitájára reagálva közölte az MTI-vel. A magyar egészségügyet meg kell menteni, ehhez pedig több orvosra és több ápolóra van szükség - írta közleményében Cser-Palkovics András.
Csütörtökön több mint egyórás vita után sem közeledtek az álláspontok a szaktárca és a fiatal orvosokat képviselő rezidens szövetség között a szakorvosjelöltekről szóló kormányrendelettel kapcsolatban.
Székely Tamás egészségügyi miniszter és Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke az Egészségügyi Minisztériumban ült asztalhoz, hogy tisztázza a rendeletben foglaltakat, amelyek a szövetség szerint hátrányosan érintik a kezdő orvosokat: többek között kaotikus a pályázati rendszer, három hónappal az államvizsga előtt sem jelent meg, milyen pontrendszerben lehet jelentkezni a vizsgára, és továbbra is úgy látják, a jogszabály kilenc évig egy kórházhoz köti a rezidenseket, továbbá nem készült hatástanulmány a rendelet jövőbeni hatásairól.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Berágott Magyar Péter Karácsony...
- Napsütéses, egyenes nyárias napunk...
- A fülemülékkel éjszakázhatunk...
- Tizenhárom premierrel várja...
- Fabio Capello nagyapja Kapelló...
- Elképzelhető, hogy defektet kapnak a...
- Pécs-Villány-Mohács: jelentősen...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Minden nap érkezik jövő héten egy...
- Ez volt az egyik legszárazabb április...

