A Szolidaritás nem száll ki az Együtt-PM szövetségből
A Szolidaritás bennmarad az Együtt-PM szövetségben azután is, hogy megkezdődnek a tárgyalások egy közös ellenzéki lista kialakításáról - jelentette ki Kónya Péter pénteken az ATV Start című műsorában. Az Együtt-PM társelnöke szerint a tárgyalásokon nem megkerülhető kérdés, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a harmadik helyet kapja-e a közös listán. A politikus kérdésekre válaszolva elmondta: a pártszövetség létrehozásakor hittek abban, hogy önállóan is megnyerhetik a választásokat, ám a politikai realitás azt mutatja, hogy csak összefogással érhetik el...
Darák: a Kúria megvárja az uniós bíróság döntését
A Kúria megvárja az Európai Unió Bíróságának döntését - mondta a devizahiteles ügyek kapcsán Darák Péter, a legfelsőbb magyar bírói fórum elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában csütörtök este. A Kúria akkor hozhat majd döntést, ha a tisztességtelenség kérdéskörében az Európai Unió Bírósága állást foglal - mondta a főbíró. A luxembourgi székhelyű bíróság főtanácsnoki véleménye várhatóan februárban születhet meg, a végleges döntés pedig a tapasztalatok szerint azután két-három hónappal. A Kúria azt követően tud majd állást foglalni - tette hozzá az elnök. Rogán Antal, a Fidesz...Tiltakoztak a Magyar Krónika lapindítója előtt a gyurcsányisták
Megtartotta lapindítóját a Magyar Krónika című folyóirat csütörtökön Budapesten, a Magyar Demokrata Andrássy úti székházában. Az épület előtt nagyjából ötvenen, köztük a Demokratikus Koalíció aktivistái tüntettek a Magyar Szolidaritás Mozgalom szervezésében.A folyóirat megalapításának tervéről a hét elején számolt be a sajtó. Egy blog birtokába került az a levél, amelyet Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott és Bencsik Gábor, a Magyar Demokrata lapigazgatója, a Magyar Krónika leendő főszerkesztője küldött a száz felkért szerzőnek. A tiltakozók többek között...
Lázár úgy véli, lejárató...
Érezhetően elkezdődött ellenem egy lejárató kampány - reagált a Miniszterelnökséget vezető államtitkár az MTI-nek nyilatkozva az őt ért bírálatokra. Lázár János közölte: ennek legújabb...Szakadhat az Együtt-PM, ha...
Szétszakadhat Bajnai Gordon pártja az újabb ellenzéki megállapodás és Gyurcsány Ferenc miatt. A Milla egyesületet vezető...
Kocsis a baloldali...
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a baloldal semmiféle megújulásáról nincs szó, a szervezetek, szövetségi rendszerek számától, nevétől függetlenül ugyanazok a politikusok törnek...Mindenkivel megismertetik a...
A kommunizmus bűneit mindenkinek meg kell ismernie Magyarországon és a nagyvilágban egyaránt - mondta Navracsics Tibor...
Rogán szerint...
Rogán Antal szerint az előkészítő tanulmányok és a számok alapján egyértelműen megvalósítható a harmadik rezsicsökkentés. A...
Nincs teendőjük az...
Nem érinti közvetlen módon az ügyfeleket, ha egy banknál tulajdonosváltás történik, minden korábban kötött szerződés, üzleti tranzakció tovább él - mondta Marsi Erika, a Nemzetközi...Közös listát állít az MSZP és az Együtt-PM, várják a DK-t is
Közös lista állításában állapodott meg az MSZP és az Együtt-PM szövetség - jelentette be Mesterházy Attila szocialista pártelnök és Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője szerdán. Erre tesznek javaslatot a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciónak is. A miniszterelnök-jelöltet az MSZP nevezheti meg, és minden bizonnyal Mesterházy Attila lesz az. Az MSZP elnöke a szocialista párt és az Együtt-PM vezetőinek szerdai tárgyalása után sajtótájékoztatón azt mondta: a közös listához a DK bevonása is szükséges, de kizártnak tartja, hogy nem sikerül megállapodniuk Gyurcsány...
Bokros csak az ellenzékkel összefogva indulna a választáson
A demokratikus ellenzék teljes körű, feltétel nélküli választási összefogását tartja szükségesnek Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) elnöke, aki arról is beszámolt: ennek elmaradása esetén pártja nem indul az idei választáson. A pártelnök erről pártja szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján számolt be, amelyet az európai értékeket hangsúlyozó plakátkampányukról tartott Pusztai Erzsébet alelnökkel és Kajdi József elnökségi taggal. Bokros Lajos kérdésre válaszolva szükségszerűnek ítélte mindazon demokratikus politikai erők összefogását, amelyek két célban egyet...Darált bőr a csirkemell csíkokban: 15 milliós bírság a McDonald's-nak
FRISSÍTVE. Összesen 15 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a McDonald's-ra, mert a gyorsétterem-hálózat a csirkehús felhasználásával készült egyes termékei népszerűsítésekor megtévesztette a fogyasztókat - közölte a versenyhatóság szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint a vállalkozás 2012. január 1. és 2013. február 12. között egyes csirkehúst tartalmazó termékeit népszerűsítő reklámokban valótlan tájékoztatást adott a termék csirkehús tartalmával és az elkészítés során alkalmazott technológiával kapcsolatban. Az átlagos fogyasztó számára így...
Felsőoktatási jelentkezés:...
Idén február 15-ig jelentkezhetnek a diákok a felsőoktatási intézmények szeptemberben induló képzéseire, a felvételizők legfeljebb öt helyet jelölhetnek meg. Az online felvételi...Szili Katalin tisztaságot...
A "halasi csipkéhez hasonló tisztasággal, finomsággal és eleganciával" az igazságosság, a párbeszéd és a szolidaritás szellemében kíván új színt vinni a politikába a Közösség a...A családok bőrére megy a...
A Fidesz szóvivője szerint a munkavállalók és a családok bőrére megy "a bukott baloldal hatalmi alkudozása". Selmeczi Gabriella az ellenzéki összefogásról szóló nyilatkozatokra...A Jobbik szerint egyfajta...
A Jobbik szerint az ország úton van egy harmadik világbeli tanácsköztársaság felé, az elmúlt években jelentősen csökkent az...
Neizer Anita lett a hvg.hu...
Neizer Anita a hvg.hu főszerkesztője - közölték a hírportál oldalán kedden. A lapot eddig megbízott főszerkesztőként irányító 32 éves közgazdász Gavra Gábort váltja a poszton. A...Összenő ami összetartozik:...
Az MSZP-t kampányidőszakban irányító országos választási bizottság (ovb) hétfőn felhatalmazta Mesterházy Attila pártelnököt és...
Az ifjúság után most a családokra koncentrál a Jobbik
A fiatalok után a családokat kívánja megszólítani a Jobbik új arculati plakátkampányával - jelentette ki Dúró Dóra, a párt szóvivője hétfőn, Budapesten újságírók előtt. Az ellenzéki párt országgyűlési képviselője elmondta, a napokban országszerte mintegy ezer helyen jelennek meg a Jobbik plakátjai, amelyeken a "Jövőt nem lehet megállítani" szlogen olvasható egy hónapon át. Dúró Dóra emlékeztetett, a Jobbik novemberben olyan hirdetéseket helyezett ki, amelyekkel elsősorban a fiatalokat kívánták elérni. Hangsúlyozta, arculati kampányuk második szakaszában azt szeretnék...
Három ároktői rablógyilkos kapott életfogytiglant
Három életfogytiglant szabott ki idősek sérelmére elkövetett súlyos cselekmények miatt a hattagú ároktői banda ügyében első fokon a Fővárosi Törvényszék hétfőn. Az első és a harmadrendű vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra, a másodrendű vádlott pedig leghamarabb 30 év múlva, ha ez az ítélet emelkedik majd jogerőre. A negyedrendű vádlott 8, az ötödrendű 20, a hatodrendű pedig 10 évet kapott. A vádbeli több emberen elkövetett emberölés helyett csupán egyrendbeli emberölés kísérlete, továbbá számos rablás és más bűncselekmény miatt mondta ki egyes vádlottak bűnösségét a...
Mosógatógépben próbált elbújni a zsaruk elől egy trafikrabló
A mosogatógépbe bújva próbált elrejtőzni a rendőrök elől egy trafikrablással gyanúsított férfi a fővárosban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a honlapján hétfőn. A tájékoztatás szerint a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy december 23-án a főváros XIII. kerületében késsel fenyegetőzve a bevétel átadására kényszerítette egy Hollán Ernő utcai Nemzeti Dohánybolt alkalmazottját, majd a pénzzel elmenekült a helyszínről. A nyomozás során megállapították, hogy a rablással egy 22 éves budapesti férfi gyanúsítható, ezért vasárnap elmentek XI. kerületi lakására, annak...
A rovat további témái
- Gyurcsány továbbra is betársulna az ellenzéki összefogásba
- Mesterházy újraírná a megállapodást Bajnaival
- Marad az enyhe idő, a hét elején akár 13 fok is lehet
- Az inkvizícióhoz hasonlítja az oktatáspolitikát az MSZP szakpolitikusa
- Visszatekintés: Rogán és Lázár javaslatai is falakba ütköztek
- Navracsics: új törvényekkel rendezhető a devizahitelek ügye
« Előző
20007 | 20034 | 20061 | 20088 | 20115 | 20142 | 20169 | 20196 | 20223 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...

