Az ifjúság után most a családokra koncentrál a Jobbik
2014. január 06. hétfő 17:13

A fiatalok után a családokat kívánja megszólítani a Jobbik új arculati plakátkampányával - jelentette ki Dúró Dóra, a párt szóvivője hétfőn, Budapesten újságírók előtt.
Az ellenzéki párt országgyűlési képviselője elmondta, a napokban országszerte mintegy ezer helyen jelennek meg a Jobbik plakátjai, amelyeken a "Jövőt nem lehet megállítani" szlogen olvasható egy hónapon át.
Dúró Dóra emlékeztetett, a Jobbik novemberben olyan hirdetéseket helyezett ki, amelyekkel elsősorban a fiatalokat kívánták elérni. Hangsúlyozta, arculati kampányuk második szakaszában azt szeretnék bemutatni, hogy pártjuk a "média torzításaival szemben a magyar családok pártján áll".
A Jobbik szóvivője szólt arról is, hogy a hirdetések kihelyeztetése közben elkerülték a multinacionális cégeket és "Simicska Lajos médiabirodalmát" is.
Az MTI kérdésére válaszolva elmondta, plakátjaikon ezúttal is a Jobbik szimpatizánsai láthatók. Dúró Dóra közölte továbbá, hogy pártja február közepére tervezi választási kampánynyitó rendezvényét, amelyen programjukat is bemutatják.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...

