Három ároktői rablógyilkos kapott életfogytiglant
2014. január 06. hétfő 14:39

Három életfogytiglant szabott ki idősek sérelmére elkövetett súlyos cselekmények miatt a hattagú ároktői banda ügyében első fokon a Fővárosi Törvényszék hétfőn.
Az első és a harmadrendű vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra, a másodrendű vádlott pedig leghamarabb 30 év múlva, ha ez az ítélet emelkedik majd jogerőre. A negyedrendű vádlott 8, az ötödrendű 20, a hatodrendű pedig 10 évet kapott.
A vádbeli több emberen elkövetett emberölés helyett csupán egyrendbeli emberölés kísérlete, továbbá számos rablás és más bűncselekmény miatt mondta ki egyes vádlottak bűnösségét a törvényszék, amely ugyanakkor számos vádbeli cselekmény, köztük halálos kimenetelű támadás esetében is kevesellte a bizonyítékokat, és felmentő rendelkezést hozott.
Az ügyész vádbeszédében öt tényleges életfogytiglant kért.
Képünkön: A vádlottak hallgatják az ítéletet az R. Elemér és bűntársai ellen emberölés és rablás vádjával folyó büntetőper tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken 2014. január 6-án.
MTI - Fotó: Kovács Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...

