Mesterházy újraírná a megállapodást Bajnaival
2014. január 06. hétfő 10:34

Újra kell írni az MSZP-Együtt-PM-megállapodást azt követően, hogy az Együtt-PM nem szövetségként, hanem pártként kíván indulni a jövő évi választáson, vagyis megváltozott az egyik szerződő alany személye - jelentette ki Mesterházy Attila hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Ennek során annak megvalósítására kívánnak törekedni, hogy egy baloldali jelölt álljon szemben az egyéni választókerületekben a Fidesszel - közölte az MSZP elnöke.
Hozzátette, a helyzetértékelésre alkalmat ad az is, hogy a köztársasági elnök várhatóan hamarosan megjelöli a választás hivatalos időpontját. Ugyanakkor elemezni kell azt a helyzetet is, hogy immár hasonló támogatottsággal rendelkezik az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció - tette hozzá Mesterházy Attila.
Elmondta: három lehetőséget lát arra, hogy az egyéni körzetekben egy jelölt álljon szemben a Fidesszel. Az egyes körzetekben kölcsönösen visszalépnek egymás javára, vagy az Együtt-PM és az MSZP is bővíti a saját szövetségi körét. A harmadik pedig a közös lista - fejtette ki.
Éppen ezért azt javasolta Bajnai Gordonnak, az Együtt-PM vezetőjének, hogy a hét második felében értékeljék a kialakult helyzetet és kezdjenek egyeztetéseket a megállapodásuk újraírásáról - mondta Mesterházy Attila.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...

