18,2 milliárdos többletforrásból csökkentenék a várólistákat
Erre az évre plusz 18,2 milliárd forint jut az egészségügyi ágazatnak - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden, Budapesten. A többletforrásból kapnak a járóbeteg-szakellátók, az onkológiai ellátás, csökkentik a várólistákat, jut pénz a kórházi ellátás teljesítményvolumen-korlátjának emelésére, a sürgősségi ellátásra, új ellátások befogadásának finanszírozására, gyermekek korai fejlesztésére és vastagbél-szűrésekre is - ismertette. A lezárult rezidensi ösztöndíjakkal kapcsolatban a miniszter beszámolt arról, hogy a 770 pályázó közül 601-en nyertek....
Fodor: a liberálisok önálló frakció állítására készülnek
A Magyar Liberális Párt (MLP) úgy készül, hogy az áprilisi választás után három fővel önálló frakciót alakít majd a parlamentben - mondta a szervezet vezetője az MTI-nek adott interjújában. Fodor Gábor arról is beszélt, hogy semmilyen sértődöttség nincs bennük azért, mert a szeptemberi ellenzéki egyeztetéseken az MSZP és az Együtt-PM még elutasította a "kinyújtott kezünket". Véleménye szerint a múlt héten megkötött ellenzéki összefogás révén nem csak arra lesznek képesek, hogy közösen kampányoljanak, de arra is, hogy egy kedvező választási eredmény után - a meglévő...
Nehezen emésztik - Feljelentést tesznek a szocik a TV2 eladása miatt
Gazdasági csalás gyanújával feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen az MSZP és az Együtt-PM szövetség a TV2 értékesítésének körülményei miatt. Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke hétfőn sajtótájékoztatón elmondta: jó okuk van gyanítani, hogy a TV2 tényleges tulajdonosai nem azok - Simon Zsolt vezérigazgató és Yvonne Dederick gazdasági igazgató -, akiket a tranzakció megkötésekor megneveztek, így a nyilvánosság által megismert jogügylet nem a valóságot mutatja, és fennáll a lehetősége, hogy "az ismeretlen elkövetők színlelt gazdasági tevékenységet végeznek"....
Gyurcsányék szerint tőlük...
A DK szerint az Orbán-kormány a korábbi Gyurcsány-kabinet intézkedését vette alapul a gyed extra bevezetésével. Erről Molnár Csaba, a Gyurcsány Ferenc vezette párt alelnöke beszélt...Nem fogadták el lemondását,...
A Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 választási szövetség társelnöke marad Juhász Péter, miután a az őt delegáló Együtt...
Hétfő a határideje a...
Hétfőn, január 20-án jár le az ingyenes készpénzfelvételre bejelentkezés első határideje. Aki a számlavezető bankjánál a...
A Fidesz nem indult, két...
Gyüre Pál független jelölt lett a nagykátai 7-es számú választókerület új önkormányzati képviselője a vasárnap tartott időközi voksolás előzetes eredménye alapján - tájékoztatta a város...A németek elhurcolása a...
Orbán Viktor miniszterelnök szerint az egész nemzet pótolhatatlan vesztesége a magyarországi németek hatvannyolc évvel...
A Holokauszt-emlékév...
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatójának lemondását követeli,...
Szili Katalin pártja a parlamentben vizsgálná devizahitel-ügyben a kormányzati felelősséget
Parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi Szili Katlin pártja, a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) annak megállapítására, hogy a 2001 óta hatalmon lévő kormányokat milyen felelősség terheli a devizahitelezés problémái miatt. Erről Ivády Gábor, a párt politikusa, független országgyűlési képviselő beszélt vasárnap Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Kiemelte, a 2001-ben bevezetett devizahiteleket "típushibásnak" és törvénytelennek tartják, ezért az első Orbán-kabinettől kezdődően minden eddigi kormány felelősségét megvizsgálnák az ügyben....Ürömön keresik a banki robbantás elkövetőjét?
Rendőri akció zajlik a Pest megyei Ürömön - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának ügyeletese vasárnap délelőtt. Az MTI úgy értesült, hogy az akció a hétfői Lehel utcai pénzintézeti robbantással függ össze. Bartha László azt mondta, jelentős rendőri erőket mozgósítottak a településre, de azt nem árulta el, hogy az intézkedést miért rendelték el. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata szombaton a honlapján azt közölte: több településen keresik a Lehel utcai robbantó nyomait a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda...Földrengés volt Nógrád megyében, utórengések várhatók
Földrengés volt vasárnap hajnalban a Nógrád megyei Cserhátsurány közelében, a rengéseket a szeizmológiai obszervatórium közleménye szerint a lakosság érzékelte, és kisebb károkról is érkezett bejelentés. A szeizmológusok szerint a következő hónapokban utórengések várhatók az epicentrum környezetében. A vasárnap 2 óra 34 perckor mért első földmozgás a Richter-féle skálán 4,4-es erejű volt, majd azt egy újabb, 3,4-es rengés követte 2 óra 48 perckor - közölte az MTI-vel a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézet (MTA CSFK...Az ország szuverenitása...
Magyarország szuverenitása miatt fontos a paksi erőmű bővítése - mondta a kormányszóvivő szombat este a Hír TV P8 című műsorában. Giró-Szász András arra hívta fel a figyelmet, hogy...Ezt nézze meg! Francesco a...
A hét videója. Francesco Zombori ezúttal az ellenzéki összefogásról mondja el a véleményét. Gordon azt hitte nála van a Jolly...
Ezeket a számokat kellett...
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: Nyerőszámok: 38 (harmincnyolc) 43 (negyvenhárom) 48 (negyvennyolc) 57 (ötvenhét) 74 (hetvennégy)...Vona Gábor: az egész elmúlt...
A Jobbik nemcsak a kormányt, hanem a rendszerváltás óta eltelt 24 évet akarja leváltani az idei országgyűlési választáson - jelentette ki az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje pártja...Április hatodikára írta ki...
Az alábbiakban szó szerint közöljük a Köztársasági Elnöki Hivatal közleményét. "Hazánk demokratikus és alkotmányos...
Az MSZP-választmány is...
Egyhangúlag támogatta az MSZP választmánya a baloldali ellenzéki pártok kedden megkötött választási megállapodását. Mint ismert, az összefogásban szerepet kap két volt SZDSZ-elnök (Kuncze...Széles sávú internet lesz minden magyar háztartásban?
2018-ra széles sávú internetnek kell lennie minden magyar háztartásban, ez a kormány egyik célja a következő négy évre - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető államtitkár Csanádalbertin. Lázár János az ötszáz lakosú Csongrád megyei településen, a községházán rendezett lakossági fórumon, mintegy száz ember előtt azt mondta, hogy nem lehet annyi buszjáratot indítani vagy olyan közel hozni a szolgáltatásokat a kistelepülésekhez, amely versenyképes lenne az infokommunikációs technológiával. A világháló használatához szükséges eszközök egyre olcsóbbak lesznek, és az ehhez...
Nem módosítják a törvényt - Tovább rabolhatják a trafikokat?
Várhatóan nem módosítják a trafiktörvénynek a dohányboltok kirakatára vonatkozó előírásait, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerint azonban a kirakatok teljes lefóliázása most sem kötelező előírás. Az NFM az MTI érdeklődésére pénteken küldött írásos válaszában azt írta: a trafikok kirakatainak teljes lefóliázása egy kétségkívül széles körben alkalmazott, de nem kötelezően követendő megoldás. A minisztérium idézi a törvény szövegét, ami azt írja elő, hogy "az üzlethelyiség külső felületére tekintve dohánytermék nem látható, csak az üzlethelyiségbe belépve." A...Aláírásgyűjtésbe kezdett a Fidesz a gyed extra védelmében
Internetes és papíralapú aláírás-gyűjtési kampányt indított a Fidesz a gyed extra megvédésére - jelentette be Pelczné Gáll Ildikó, a kormánypárt EP-képviselője pénteken Budapesten újságíróknak. A politikus hangsúlyozta, kezdeményezésük nemcsak az anyákról, az apákról és a nagyszülőkről szól, hanem "egész egyszerűen a jövőnkről". "Nálunk a család áll az első helyen" - fogalmazott Pelczné Gáll Ildikó, aki kiemelte: a gyed extrát az újra összeálló "Gyurcsány-koalícióval" szemben tartják szükségesnek megvédeni, mivel szerintük az eltörölné a...
A rovat további témái
« Előző
19953 | 19980 | 20007 | 20034 | 20061 | 20088 | 20115 | 20142 | 20169 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...

