Gyurcsányék szerint tőlük származik a gyed extra ötlete
2014. január 20. hétfő 14:06
A DK szerint az Orbán-kormány a korábbi Gyurcsány-kabinet intézkedését vette alapul a gyed extra bevezetésével.
Erről Molnár Csaba, a Gyurcsány Ferenc vezette párt alelnöke beszélt hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, a DK-nak "esze ágában sincs" eltörölni a gyed extrát, szemben a Fidesszel, amely 2011-ben "sundán-bundán" eltörölte a Gyurcsány-kormány gyesre vonatkozó hasonló intézkedését.
Molnár Csaba úgy fogalmazott, a gyed extra annak a 2006-ban bevezetett intézkedésnek a "koppintása", amely a szerinte egyébként fontosabb családtámogatási forma, a gyes esetében tette lehetővé a támogatás felvételét a gyermek születése után egy évvel munkába visszatérő édesanyáknak. Vagyis a Fidesz egy olyan meg sem történt cselekedettel vádolja a DK-t, amelyet saját maga már el is követett - mondta az ellenzéki politikus, hozzátéve: a Fidesz "kizsebelte a kismamákat és most tolvajt kiált".
A DK alelnöke emellett azért is bírálta a kormány családpolitikáját, mert leállította a 2006-2007-ben indított óvoda- és bölcsődeépítési programot, továbbá brutálisan megemelte a bölcsődei térítés díját, valamint eltörölte a kisgyermekes anyák felmondási védelmét.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Rengeteget pénzt fizettek meg önként...
- Magyarország örömmel biztosít...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Durva viharok, jégeső csaphat le...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...