Rogán szerint megvalósítható az újabb, harmadik rezsicsökkentés
2014. január 09. csütörtök 07:32

Rogán Antal szerint az előkészítő tanulmányok és a számok alapján egyértelműen megvalósítható a harmadik rezsicsökkentés.
A Fidesz frakcióvezetője Facebook-oldalán szerda este közölte, hogy ismét ülésezett a harmadik rezsicsökkentést előkészítő munkacsoport. Mint írta, "közel vagyunk a megoldáshoz, jövő hétre véglegesítjük a frakcióülésre készülő javaslatokat".
Rogán Antal decemberben jelentette be, hogy a Fidesz-frakció januári ülésén dönt majd az újabb rezsicsökkentésről, amelyet lehetségesnek és fontosnak is tart, a villamos energia és a gáz ára ugyanis a magyar családok keresetéhez képest még mindig az európai átlag felett van.
A cél ezért az, hogy ezek az árak elérjék az európai átlagot - mondta, hozzátéve, hogy ennek érdekében dolgozik az általa vezetett munkacsoport, amelynek tagja Fónagy János, a fejlesztési tárca államtitkára és Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa.
Rogán Antal hozzátette, hogy "szeretnék górcső alá venni a rezsi minden egyes elemét, még olyanokat is talán, amelyekkel egyébként a korábbi időszakban nem foglalkoztunk".
Jelezte ugyanakkor, hogy vizsgálódásuk tárgya elsősorban az áram- és a gázár.Legutóbbi, december 18-ai ülésén a munkacsoport arra kérte Dorkota Lajost, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnökét, hogy készítsenek előrejelzést a várható világpiaci árakról.
Rogán Antal akkor közölte: a földgáz és a villamos energia területén is árcsökkenésre számítanak, és az a céljuk, hogy az a magyar fogyasztóknál is érvényesüljön 2014-ben.
A fideszes frakcióvezető arra is kérte az energiahivatal elnökét, hogy kérjen adatokat a magyar szolgáltatóktól. Megjegyezte: a MEKH adatbekérési jogát januárban törvénnyel fogják megerősíteni, adatszolgáltatási kötelezettséget írnak elő, hogy a tényeket ne lehessen eltitkolni se a hatóság, se a magyar fogyasztók elől.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...

