Egy hét alatt másfél havi eső esett az országban

Alig egy hét alatt több mint másfélszer annyi eső esett, mint a havi átlag - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. A szeptemberi átlagos csapadékösszeg mintegy 47 milliméter, a legutóbbi hat nap alatt viszont országos átlagban 77 milliméternyi eső esett. Ebben az időszakban a legtöbb eső Siófokon és Szentesen esett, miközben a szatmári és beregi térségben csupán egy-két millimétert mértek. Az előrejelzés szerint kedden napközben a Dunántúlon kevés, másutt viszont többórányi napsütés is várható. Délután elszórtan záporeső, esetleg zivatar kialakulhat. A hőmérséklet délután...

Koncepciós ügy áldozatának vallja magát a felfüggesztett MSZP-s

Koncepciós ügy áldozatának vallja magát a felfüggesztett MSZP-s Vesztegetés bűntette és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az Országgyűlés hétfői ülésén felfüggesztette Hiszékeny Dezső szocialista képviselő mentelmi jogát. A képviselők 148 igen, 25 nem és 3 tartózkodó szavazattal hozták meg döntésüket. Az Országgyűlés mentelmi bizottsága kedden határozott arról, hogy Hiszékeny Dezső mentelmi jogának felfüggesztését javasolja az Országgyűlésnek. Az ülésen meghallgatták Hiszékeny Dezsőt is, és ő is mentelmi joga felfüggesztését kérte.Polt Péter legfőbb ügyész júliusban tett indítványt Hiszékeny Dezső mentelmi jogának...

Orbán: történelmi jelentőségű a bankok elszámoltatása

Orbán: történelmi jelentőségű a bankok elszámoltatása Történelmi jelentőségűnek nevezte a bankok elszámoltatását Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, a parlament őszi ülésszakának első napján, napirend előtt. A kormányfő szavai szerint az elszámoltatás középpontjában az igazságosság, a méltányosság és a tisztesség áll. Felszólalásában beszámolt az árvízi helyzetről, és biztatott az önkormányzati választáson való részvételre is. A bankok elszámoltatásáról szóló törvényjavaslat középpontjában az igazságosság eszménye, a méltányosság követelménye és a tisztesség elve áll. E jogszabállyal helyreállítható az igazság, és ezzel "végre...

Továbbra is áradás a...

Továbbra is áradás a magyar-szlovén határon Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által közzétett, 2014. szeptember 14-én drónról készített képen víz alatt álló...

Lentiben már...

Lentiben visszatérhetnek házukba azok a kitelepítettek, akiknek még szombat hajnalban kellett elhagyniuk a lendvadedesi tározó elöntése miatt az otthonukat - tájékoztatta hétfőn a Zala...

Siófokon házak váltak...

Siófokon fél nap alatt három hónapnyi csapadék hullott, több ház lakhatatlanná vált - mondta Balázs Árpád (Fidesz-KDNP) polgármester vasárnap este az MTI-nek. A szombatról vasárnapra...

Négy nagyvárosban...

Hétfőtől Budapest mellett három nagyvárosban, Debrecenben, Győrött és Szegeden ellenőrzik az autók környezetvédelmi állapotát - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). A...

A devizahitelesek...

Hétfőn, kétnapos üléssel kezdődik az Országgyűlés őszi ülésszaka, amelynek első napján Orbán Viktor miniszterelnök is felszólal napirend előtt a tervek szerint. A képviselők az elsők...

Meghalt Avar István, a...

Meghalt Avar István Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze - tudatta a Nemzeti Színház kommunikációs osztálya szombaton az MTI-vel. Avar Istvánt életének 84. évében hosszú betegség...

Vett ötös lottót? Nézze meg, nyert-e 85 milliót!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 37. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 7 (hét) 39 (harminckilenc)40 (negyven)58 (ötvennyolc)68 (hatvannyolc) Joker: 933372Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt.4 találatos szelvény 22 darab, nyereményük egyenként 2.428.080 forint;3 találatos szelvény 2.394 darab, nyereményük egyenként 23.625 forint;2 találatos szelvény 76.973 darab, nyereményük egyenként 1.430 forint.

Életjáradékot nyújtó cégeket vásárolhat a Nemzeti Eszközkezelő

Az állam nevében és annak javára, életjáradékot nyújtó cégeket vásárolhat a jövőben a Nemzeti Eszközkezelő - az ezt lehetővé tevő törvénymódosítás része annak a pénzügyi csomagnak, amely a parlament elé került, és az Országgyűlés honlapján olvasható. A konstrukcióban a cégek tulajdonosai lesznek az idős emberek lakásának, cserében életjáradékot fizetnek a korábbi tulajdonosoknak, életük végéig. A Nemzeti Eszközkezelő az életjáradékot nyújtó cég helyébe lép úgy, hogy a jövőben ő fizeti az életjáradékot, viszont megszerzi a lakások tulajdonjogát. Az eszközkezelő csak olyan...

Még nincs meg a végleges képlet a bankok elszámoltatásához

November elsején lépne életbe a banki elszámolás képletéről és egyes egyéb rendelkezésekről szóló törvényjavaslat - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI érdeklődésére. Rogán Antal bejelentette, hogy az elszámolási törvény az MNB-t hatalmazza fel arra, hogy rendeletet alkosson arról, milyen képletek alapján történjen meg a pénzintézetek ügyfelei felé az elszámolás. A MNB július végén tett közzé egy iránymutatást a fogyasztói kölcsönszerződéseknek az árfolyamrés semmissége miatti átszámításához. A jegybank szerint a törvényjavaslatban lévő elszámolás megegyezik a korábbi MNB...

Kitelepítések és készenléti...

A meglévő zalai rendőri állományt negyven készenléti rendőrrel erősítette meg az országos rendőrfőkapitány, hogy a Lenti környékén kialakult elöntéseknél nyújtsanak segítséget -...

Hétfőn lejár a diákhitel...

Hétfőig adhatja le diákhitel igénylését az, aki október 15-ig kölcsönhöz szeretne jutni. Az 5,75 százalékos kamatlábú, szabad felhasználású Diákhitel1 mellett az önköltséges képzésben...

Nagy esők jönnek - elsőfokú...

  A felhőszakadás veszélye miatt tizennégy megyében elsőfokú, négy megyében és Budapesten másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Az Országos Meteorológiai Szolgálat...

Elhunyt Sztankay István, a...

Elhunyt Sztankay István, a nemzet színésze Meghalt Sztankay István Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze - tudatta a Nemzeti Színház kommunikációs osztálya...

3,5 millióba kerül a...

Aranyérmes trófeájú gímszarvasbikát ejtett el egy hajnali lesvadászaton egy magyar vadász Babosdöbréte határában, a Zalaegerszegi Nimród Vadásztársaság területén, a pénteki...

Megkezdődik az...

E hónapban megkezdődik a Szülőföldön magyarul! programon nyertes pályázatok kifizetése és várhatóan a korábbi évekhez hasonlóan, ütemezetten az év végéig mindenkinek a számlájára kerülnek...

MSZP: a magyar gáztározók „csaknem fele üres”

MSZP: a magyar gáztározók „csaknem fele üres” Az MSZP arra hívja fel a figyelmet, hogy a magyar gáztározók "csaknem fele üres". Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezető-helyettese pénteken Budapesten sajtótájékoztatón arról is beszámolt, hogy egy szerdai bírósági döntés szerint az MVM-nek ki kell adnia azokat a dokumentumokat, amelyek alapján a vállalat offshore cégeket juttatott olcsó gázhoz kereskedőcégén keresztül. Az ellenzéki politikus elmondta, az EU többi tagállamában, például Ausztriában, Csehországban, Szlovákiában meghaladja a 90 százalékot a gáztározók töltöttsége. Hozzátette: Magyarországon ez az arány 56...

Két települést zártak el a heves esőzések Zalában

A heves esőzések miatt megáradt Bakónaki-patak utakat öntött el, emiatt péntek hajnalra két település megközelíthetetlenné vált Zalában - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője az MTI-t. Pécsi Norbert Sándor közölte: a Nagybakónakra és Kisrécsére vezető út egy-egy szakaszát le kellett zárni a járműforgalom elől, mert a Bakónaki-patak vize elárasztotta. Az áradás miatt mindkét település megközelíthetetlenné vált, mert közúton csak egy irányból érhető el mindkét falu.A Principális csatorna áradása miatt csütörtökön Nagykanizsán vált járhatatlanná egy útszakasz. A...

Döntések százait hozzák meg éjfélig a választási bizottságok

Ma éjfélig kell dönteniük a helyi választási bizottságoknak a jelöltek nyilvántartásba vételéről, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint a testületeknek az utolsó órákban még több száz döntést kell meghozniuk, illetve rögzíteniük az informatikai rendszerben. A www.valasztas.hu-n olvasható összesítés szerint több mint 58 ezer jelöltet vettek már nyilvántartásba. Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője korábban azt közölte, hogy 66 ezer jelölt vett át ajánlóívet a választási irodáktól.Az egyéni jelöltek (polgármester-, főpolgármester- és képviselőjelöltek)...