Életjáradékot nyújtó cégeket vásárolhat a Nemzeti Eszközkezelő
2014. szeptember 13. szombat 15:15
Az állam nevében és annak javára, életjáradékot nyújtó cégeket vásárolhat a jövőben a Nemzeti Eszközkezelő - az ezt lehetővé tevő törvénymódosítás része annak a pénzügyi csomagnak, amely a parlament elé került, és az Országgyűlés honlapján olvasható.
A konstrukcióban a cégek tulajdonosai lesznek az idős emberek lakásának, cserében életjáradékot fizetnek a korábbi tulajdonosoknak, életük végéig. A Nemzeti Eszközkezelő az életjáradékot nyújtó cég helyébe lép úgy, hogy a jövőben ő fizeti az életjáradékot, viszont megszerzi a lakások tulajdonjogát.
Az eszközkezelő csak olyan életjáradékot nyújtó céget vásárolhat meg, amely nem áll végelszámolás, illetve csőd- vagy felszámolási eljárás alatt. A vásárlás előtt a tulajdonjogát - valamennyi ingatlanra - be kell jegyezni a földhivatali nyilvántartásba, végül pedig a vásárolni kívánt cég értékét független nemzetközi könyvvizsgálóval kell felértékeltetni és a vételár nem haladhatja meg ez az értéket.
A lakásában lakó életjáradékos ingyenes lakáshasználatra jogosult továbbra is, függetlenül attól, hogy az életjáradékot fizető más lett.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Bánki Erik majd' negyven év után...

