Jogerősen felmentették a volt titkosszolgálati vezetőket
2014. szeptember 10. szerda 18:05

Jogerősen felmentette a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádja alól Laborc Sándor és Galambos Lajos volt titkosszolgálati vezetőt a Fővárosi Ítélőtábla szerdán kihirdetett másodfokú döntésében.
A bíróság államtitok miatt zárt ülést tartott, majd az ítélet rendelkező részét nyilvánosan hirdették ki, ám annak szóbeli indoklása már ismét zárt ajtók mögött hangzott el.
A Központi Nyomozó Főügyészség folytatott eljárást Galambos Lajos nyugállományú vezérőrnagy és Laborc Sándor volt dandártábornok ellen, akik a belső elhárítást végző Alkotmányvédelmi Hivatal elődjének, a Nemzetbiztonsági Hivatalnak voltak vezetői egymást követően, a Gyurcsány-kormány időszakában.
Sajtóhírek szerint az ügyészség a Political Capital elemző és tanácsadó cégnek adott több tíz milliós megbízások kapcsán emelt vádat. Az első fokon eljárt Fővárosi Törvényszék tavaly bűncselekmény hiányában mentette fel a két volt titkosszolgálati vezetőt és két munkatársukat.
Az ügyészség Galambos és Laborc esetében fellebbezett, így csupán az ő ügyük került másodfokra, ahol szerdán a Fővárosi Ítélőtábla az ügy lényegét tekintve helyben hagyta az elsőfokú ítéletet és bűncselekmény hiányában jogerősen is felmentette a két egykori titkosszolgálati vezetőt.
Két megvádolt kollégájuk vonatkozásában az ügyészség nem fellebbezett a múlt évi elsőfokú döntés ellen, így az ő felmentésük már akkor jogerőre emelkedhetett.
A másodfokú ítélethirdetést követően az ügyben védőként eljáró Zamecsnik Péter ügyvéd annyit mondott: megalapozatlan volt a vádemelés, amit a bírósági ítéletek első- és másodfokon is alátámasztanak.
MTI - Fotó: Illyés Tibor
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Elhunyt Tolnai Márta pécsi...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- A cigányok is lenézik a nem...
- Hálókocsis vonatokkal juthatunk el az...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...