Négy nagyvárosban ellenőrzik az autók környezetvédelmi állapotát
2014. szeptember 14. vasárnap 10:57
Hétfőtől Budapest mellett három nagyvárosban, Debrecenben, Győrött és Szegeden ellenőrzik az autók környezetvédelmi állapotát - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
A hagyományos közúti akció során 1500-1700 gépkocsi környezetvédelmi állapotát mérik fel hétfőtől péntekig.A környezetvédelmi szempontból jól karbantartottnak bizonyuló autók vezetői jelképes ajándékot, egy szivargyújtós USB csatlakozót kapnak. A szennyező autók vezetőinek figyelmét felhívják a rendszeres karbantartás szükségességére.
Kiemelték: az ezredfordulón még csak a dízelmotoros autók fele, a benzinmotorosok kétharmada felelt meg a követelményeknek. Az elmúlt években tíz vizsgált autóból kilencnél már nem találtak kifogásolnivalót a szakemberek. A látványos előrelépésnek köszönhetően a közlekedési szennyezés negyedével-ötödével csökkent, érdemben javult a levegőminőség a nagyvárosi övezetekben.
Az NFM kitért arra is, hogy a statisztika szerint a budapesti gépjárműállomány fiatalabb és korszerűbb az országos átlagnál, ennek ellenére a legutóbbi ellenőrzések során arányaiban mégis éppen itt nem felelt meg a követelményeknek a legtöbb gépkocsi.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Bánki Erik majd' negyven év után...

