A bankok és a rezsi lesz a fő téma a Fidesz-KDNP frakcióülésén
A bankok elszámoltatása lesz az egyik fő téma a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőcsoportjának ma kezdődő, háromnapos évadnyitó frakcióülésén, Tapolcán. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője korábban azt mondta, hogy az úgynevezett elszámolási törvényről és a hozzá kapcsolódó összes kérdésről a tapolcai tanácskozáson döntenek. Közölte, az elszámolási törvény úgy rendelkezik majd, hogy a devizahiteles perekben született ítéletek jogerőre emelkedése után a bankoknak a belátható legrövidebb időn belül el kell számolniuk az ügyfelek felé. Rogán Antal szerint még a forintosítás nélkül...A per végére „megtanult” magyarul Rezesová
Az utolsó szó jogán elnézést kért a négy ember halálát okozó ittas járművezetés vádjával eljárás alá vont Eva Rezesová kedden a Budapest Környéki Törvényszéken, egyúttal azt kérte a bíróságtól, hogy szabjanak ki rá enyhe büntetést. A vádlott remegő hangon, erős akcentussal, de magyarul szólalt fel. Azt mondta, mélyen együttérez a balesetben elhunytak hozzátartozóival, ő is ember, ő is anya, aki két éve nem látta a gyerekeit.Az ugyancsak kedden elhangzott perbeszédek során az ügyész az elsőfokú, hat év szabadságvesztést kiszabó ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás...
Jönnek az indiaiak, gumiabroncs-nagyhatalom lehetünk
Magyarországon épülhet fel az indiai Apolló cég új gumiabroncs gyártóbázisa, amely 975 embernek adhat munkát. Az Európai Bizottság jóváhagyta az állam által nyújtott 95 millió eurós, csaknem 30 milliárd forintos regionális beruházási támogatást, mivel az megfelel az uniós szabályoknak. Magyarország ezzel egy több hónapja tartó verseny nyert meg Szlovákiával szemben. A tervek szerint Gyöngyöshalászon épít új gumiabroncsgyárat az indiai Apollo. Az Európai Bizottság ugyanis jóváhagyta a kormány által nyújtott csaknem 30 milliárd forintos beruházási támogatást. Korábban 11 ország...Interjú a rendszerváltás...
Ma is büszke vagyok arra, hogy tevőleges résztvevője lehettem annak a folyamatnak, amely a határnyitáson keresztül elvezetett...
Új magyar találmány...
Egy új magyar eljárással minimálisra csökkenthető az ivóvíz arzéntartalma, a technológia főként Délkelet-Magyarországon terjedhet el, ahol helyenként az uniós előírás 5-20 szorosát is...Hűtlen kezelés gyanúja...
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés, valamint jogosulatlan pénzügyi tevékenység elkövetésének gyanúja miatt indított eljárás keretében hétfőn házkutatást tartott...Bejegyezték a Magyar...
A szervezet saját közösségi oldalán adta hírül a számukra örömteli és régen várt eseményt. Közlésük szerint 16 perccel az előtt kapta meg a párt az értesítést a bejegyzésről, hogy lejárt...Fák tetején landolt egy...
Kényszerleszállást hajtott végre egy Pille kisrepülő Páty erdős területén a mai napon. A kisgép a budapesti Farkasrétről...
Csányi: Az OTP az uniós...
Az OTP csoport cégei ismét beadták a Fővárosi Törvényszékre kereseteiket, amelyekben többek között azt kérik, hogy a bíróság...
Féltik a zsidóság presztízsét, menesztenék Schwezoffot
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) Elnökök Tanácsa felkérte a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) közösségét, hívja vissza tisztéből Schwezoff Dávid ügyvezető igazgatót, egyúttal felszólította az ügyvezetőt, hogy mondjon le tisztségéről - olvasható a Mazsihisz honlapján. A Mazsihisz Elnökök Tanácsának tagja a BZSH elnöke, a Magyarországi Autonóm Orthodox Hitközség elnöke és az összes vidéki taghitközség vezetője. A testület szeptember 7-ei ülésén 15 igen, 4 nem és 2 tartózkodás mellett megszavazta azt az állásfoglalást, amely szerint "erkölcsileg...Az államtitkár szerint olcsóbb volt az idei tanévkezdés a családoknak
Kevesebbe kerül az iskolakezdés a családoknak a kormány intézkedéseinek köszönhetően, mint a korábbi években a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerint. Novák Katalin hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a mostani tanévkezdéskor 730 ezer gyerek családjának nem kell egyáltalán fizetnie a tankönyvekért. Az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a családi adókedvezmény kiterjesztése, a tankönyvcsomagok olcsóbbá tétele, valamint a közétkeztetési támogatás és a szeptemberi újabb rezsicsökkentés mind olyan lépések, amelyek nagyban megkönnyítik a...
Hajdú-Bét: Újra nyomoznak az egykori Bajnai-cég ügyében
A Kecskeméti Járási Ügyészség új információik alapján csődbűncselekmény gyanúja miatt elrendelte a nyomozás folytatását a Hajdú-Bét 2004-es csődjének ügyében, ismeretlen tettes ellen - tudta meg a Magyar Hírlap a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi igazgatóságának szóvivőjétől. Sárközi Alexandra az újság hétfői cikke szerint elmondta, hogy a nyomozást a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága folytatja le, ám erről a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre bővebb tájékoztatást nem adott.A lap emlékeztet arra: a Hajdú-Bét iratait előbb Diósjenőn egy marhaistállóban tárolták,...Aki bújt, aki nem: ma lejár...
Ma délután négy órakor lejár az ajánlásgyűjtési és jelöltállítási határidő az októberi önkormányzati választásra. A határidő jogvesztő, aki nem ér időben a választási irodához, attól nem...Jövő héten még több eső -...
A jövő héten esősebb időre lehet számítani, helyenként erős, viharos széllel kísért zivatarok is lehetnek. A hétvégére némileg...
Van ötös a lottón, nézze...
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki: Nyerőszámok: 3 (három) 16 (tizenhat) 27 (huszonhét) 45 (negyvenöt) 81 (nyolcvanegy) Joker:...Víztoronyban rekedt embert...
Víztoronyban rekedt embert mentenek a katasztrófavédelem munkatársai, a férfi szombat délelőtt karbantartási munkálatok közben lett rosszul és elvesztette az eszméletét Ráckeresztúron....A vártnál jobban bővült az...
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az előzetes adatok alapján közölte: júliusban az ipari termelés volumene 12,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az előző...Gazdira várnak a nyugdíjas...
Az Országos Rendőr-főkapitányság Dunakeszi Oktatási Központja gazdát keres azoknak az ebeknek, akik hosszú évek rendőrségi szolgálata után most nyugdíjba vonulnak. Az átlagosan 7-8 éves...Varga: tavasszal indul a devizahitelek forintosítása
Tavasszal indulhat el a devizahitelek forintosítása, addig a parlament elfogadja az ehhez szükséges jogszabályi kereteket - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön az 52. Közgazdász-vándorgyűlésen Nyíregyházán. A miniszter szavai szerint már előkészítették az egyoldalú szerződésmódosítások elszámolását szabályozó jogszabályt, a becslések szerint nagyságrendileg 3 milliárd euró körüli összegről van szó.Az elszámolást követheti egy idei jogszabállyal és 2015-ös végrehajtással a devizahitelek forintosítása - fogalmazott Varga Mihály hozzátéve, hogy ezzel egy...
Cáfolja a HM, hogy Kanadával fizettetné a pilóták kiképzését
Közleményben cáfolta csütörtökön a Magyar Honvédség a The Ottawa Citizen kanadai lap értesülését, amely szerint Magyarország Kanadával fizetteti vadászpilótáinak kiképzését. A kanadai lap szerdán azt írta: Magyarországnak annyira nincs pénze, hogy Kanadának kellett kifizetnie a magyar pilóták kiképzésének költségét a NATO Saskatchewan tartománybeli kiképzési központjában 2012-ben és 2013-ban. Az újság hozzátette, Magyarország azt kérte Kanadától, hogy 2021-ig fizesse helyette ezeket a költségeket.A Honvédelmi Minisztérium nem kérte a kanadai védelmi tárcától a magyar pilóták...Tízmilliós gyorssegélyt küld Irakba a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Tízmillió forint értékű gyorssegélyt küld Irakba a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) - közölte Mohos Gábor, az MKPK titkára a testület őszi rendes ülése után tartott sajtótájékoztatón, csütörtökön Budapesten. A segélyt a katolikus egyház világszervezete, a Nemzetközi Karitász segélyszervezet Irakban dolgozó munkatársai és a Caritas Irak önkéntesei együtt juttatják el az üldözötteknek.Mohos Gábor hozzátette, az MKPK ülésén döntés született arról is, hogy szeptember 14-én Magyarország valamennyi katolikus templomában, minden misében az iraki és a világ más országaiban...A rovat további témái
- DK: a nemzeti italboltok a szeszmaffia erősödését hozhatják
- Az asztalborogatós Suchman szerint párttársa antiszemita
- Törvénytelen az ülés összehívása, így Matolcsy nem lesz ott
- Megvan az első (részleges) nyertes az állam elleni bankperekben
- Szépen erősödik a magyar gazdaság, nő a GDP
- Indul a bankok elszámoltatása, folytatódik a rezsicsökkentés
« Előző
18630 | 18657 | 18684 | 18711 | 18738 | 18765 | 18792 | 18819 | 18846 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- A strandok többségében május második...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

