Bruce Willis nagyobbik lánya dalra fakad

„Biztos, hogy nagyon jó hangja van. Emlékezzünk csak Demi érdes, reszelős hangjára, vagy arra, hogy Bruce gyakran hívja magát blues zenésznek. Rumer egy jó producerrel és a megfelelő anyaggal figyelemreméltót alkothat. Ráadásul már most is róla beszélnek" - nyilatkozta egy ismeretlen. Willis lánya ragaszkodik hozzá, hogy nem ismert szülei, hanem saját tehetsége miatt kapott szerepet a Wild Cherry című filmben, írja a FemaleFirst. Pályája során egyébként Bruce Willis is tett egy rövid kitérőt a zeneipar felé, Return of Bruno és If It Don't Kill You, It Just Makes You...

Újabb botrány az Oasis körül

Újabb botrány az Oasis körül A zenekar nemrég fejezte be legújabb albumának felvételeit, és nemsokára a színpadon is bemutatják a legfrissebb anyagot. A The Sun című napilap pedig névtelen zenekar közeli forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy Zak Starkey ezeken a fellépéséken már nem ül a dobok mőgé. A válás oka az "igen kedves" Gallagher testvérpár idősebb tagja, Noel. "Rengeteget vitatkoztak, és alapvető ellentétek voltak Zak és Noel között"- mondta a forrás.Az új albumról egyelőre még keveset tudni, annyi már biztos, hogy a csapat nyáron indul a kanadai-amerikai turnéjára. Új dobost...

Jessica Alba mindent elmond a szexről

A cikkből kiderül: sosem hitt abban, hogy a nőknek szűzen kell oltár elé állniuk, és azt sem hiszi, hogy egy nőnek szerelmesnek kellene lennie ahhoz, hogy lefeküdjön valakivel. A színésznő szerint Hollywood jócskán rájátszik a szexualitásra, és ez az egész csak azért van, hogy minél több ember elmenjen a mozikba. Ugyanakkor Alba csak felnőtt korára tudott kibékülni saját magával, és ekkor tudta levetkőzni a szégyenkezését a saját szexualitása miatt.

Valóságshow John Cleese...

A komikust a bírói döntést követően sem hagyta el humorérzéke, mivel tolószékén kigördülve a bíróság épületéből széles mosollyal közölte, hogy a válás drága mulatság, de bizony megér...

Kylie 310 millióért énekel...

Kylie 310 millióért énekel Pesten Érthető, hogy Kylie Minogue miért mosolygott olyan nagyon, amikor elkezdte X2008 nevű turnéját Párizsban. Információink...

Megfenyegették A Társulat...

Árpi, akire Szikora János rendező csupán egy kisebb szerepet osztott a budapesti Arénában megrendezendő előadáson, mélységesen felháborodott túlfűtött rajongóin.- Néhányan nyomdafestéket...

Hajdú a legkeményebb a...

Hajdú a legkeményebb a sztárbokszban - LL Junior jön majd be velem, az ő zenéjére fogok megérkezni. Azért a rappert választottam, mert Justin Timberlake nem ért...

Clooney mentegetőzik Hilton...

Clooney mentegetőzik Hilton miatt A színész azt állítja, hogy a Rolling Stones magazinban megjelent megjegyzését kiragadták a szövegkörnyezetből és ebben a...

Gregor Bernadett ismét...

Gregor Bernadett ismét babát vár A Pesti Magyar Színház színésznője a legutóbbi, Vasárnapi Blikknek adott interjújában sem tagadta, hogy két fia mellé szívesen...

Csézyt nagyija öltözteti Belgrádra

Csézyt nagyija öltözteti Belgrádra Csézy bemutatta népi motívumokkal díszített különleges fellépőruháját is, melynek tervezésében népművész nagymamája is részt vett.- Büszke vagyok rá, hogy Matyóföldről származom, és fontos számomra, hogy ezt a ruhámmal is megmutassam - kezdte az énekesnő, aki bízik benne, hogy a csodálatos estélyiben előadott dallal egészen a verseny fináléjáig juthat - nyilatkozta Csézy a Borsnak.- Jól kell énekelnem, mert nagyon szeretnék bejutni a döntőbe. Nehéz dolgom lesz, hiszen három percben kell megmutatnom magam. A mezőny egyébként nagyon vegyes, bár akkor is ezzel a lírai dallal...

R. Kelly ügy: lefizetett koronatanú?

R. Kelly ügy: lefizetett koronatanú? A világhírű r&b énekest 2002-ben tartóztatták le, akkor került ugyanis nyilvánosságra egy videokazetta, amelyen R. Kelly egy kiskorú rajongójával szexel.A Chicago Sun Timesnak eljuttatott felvételre már bizonyítékként tekintettek a hatóságok, holott korábban egyáltalán nem foglalkoztak azokkal a bejelentésekkel, amelyek szerint R. Kelly gyakorta keres magának kiskorú szexuális partnert.A pornófilm megtekintése után a bíróság huszonegy rendbeli gyermekpornográfiával vádolta az énekest, csakhogy a tárgyalások 2008-ig nem fejeződtek be.Vincent Gaughan bíró rejtélyes körülmények...

Nicole Richie-nek hiányzik a partiélet

Nicole Richie-nek hiányzik a partiélet "Nicole aközött őrlődik, hogy partiarc legyen vagy anyuka. Ki akar mozdulni otthonról, és szórakozni, de ahányszor ezt teszi, azt mondja: "Húha, vissza kell mennem, Harlow vár rám". Nagyon hiányzik neki a gondtalan élete. Mielőtt Harlow megszületett volna, Nicole-nak semmiért sem kellett aggódnia. Állandóan csak bulizott és vásárolgatott. Most teljesen összezavarja az új felelőssége, még akkor is, ha imádja a lányát. Nicole még mindig nem tudja eldönteni, hogy akkor boldogabb-e, amikor otthon van a gyerekével, vagy akkor, amikor a városban lóg a barátaival!" -...

Gáspár Laci Pécsett randizott

Gáspár Laci Pécsett randizott Gáspár Laci csaknem egy éve él magányosan, külön a családjától. Bár rendkívül megviselte a válás, már kezdi jobban érezni...

Ganxsta és Pákó majdnem...

Ganxsta és Pákó majdnem verekedett - Pákót, Kelemen Annát és Győzikét is a Dunába kellene lökni, egy lábukra kötött kőnehezékkel - jelentette ki néhány hete az...

Szexmániás és perverz...

Szexmániás és perverz Polanski? - Nyilvánvaló, hogy minden művész alkotásában visszaköszönnek az élete során megtapasztalt élmények vagy azok hatásai -...

Sarka szépségének ára: havi...

Sarka szépségének ára: havi 200 ezer Ahogy Kata a Ma.hu-nak elmondta: Szerencsére van egy ruhaszponzorom, így erre külön nem kell költenem. De még így is 40 ezer...

Cruise újabb sztárt...

Cruise újabb sztárt térített meg A portál beszámolójából kiderül: Will a Tommal közösen készített filmjük forgatásán a stábtagokat is meglepte a teszttel, hogy...

Gisele Bündchen...

Gisele Bündchen ötmilliárdot keres A Forbes magazin idén is összeállította a legjobban kereső modellek rangsorát, amelyet ebben az esztendőben is a brazil Gisele...

Bepereli Hajdút a szilikonszájú nő

Bepereli Hajdút a szilikonszájú nő - Három héttel ezelőtt Hajdú Péter a szépségápolásról beszélgetett Szűcs Judittal, amikor felmerült a nevem. Péter szörnynek nevezett, és és azt mondta: borzalmasan ronda vagyok - panaszolja Maria. - Bepereltem ezért, mert ezt minősíthetetlen véleménynek tartom. Még egy állatról sem mondanám azt, hogy szörnyeteg, megsértett női méltóságomban.Hajdú Péter a Borsnak elmondta, ő csak a véleményét fejezte ki műsorában.- Állok a per elébe. Nem értem Maria támadását, azóta már vendégül láttam a Frizbiben és kellemesen elbeszélgettünk. Nálam a szörny kifejezés nem pejoratív. Az, hogy...

Tizenhét percig bírta lélegzetvétel nélkül

A mutatvány előtt David Blaine tiszta oxigént szippantott, hogy a szén-monoxid kiürüljön a véréből, majd egy vízzel teli tartályba merült; 17 perc és 4 másodperc után bukkant a felszínre."Nagyszerűen érzem magam" - mondta Oprah Winfrey-nek az illuzionista, miután levegőhöz jutott.Blaine elárulta: eredetileg 23 percet akart a vízzel teli gömbben tölteni, a mutatvány utolsó perceiben azonban már abban is kételkedni kezdett, hogy sikerül megdöntenie korábbi rekordját, mivel a szíve túl gyorsan és szabálytalanul vert.Az illuzionista sok őrült mutatvánnyal szórakoztatta már...

Ana Ivanovics a világ legszebb sportolónője

Az FHM évről évre megszavaztatja az olvasóit arról, kit tartanak a legszexisebb, legszebb nőnek. Nem volt ez másként az idén sem: világszerte körülbelül 9 millióan voksoltak, s az összesítés után a Top 100-as listán több teniszező is helyet kapott. A legelőkelőbb pozíciót a 20 esztendős szerb Ana Ivanovics érdemelte ki, ő a 23. helyen végzett. A pályán és a szépségben is a legnagyobb vetélytársának tartott orosz Marija Sarapova a 30. lett, míg az ugyancsak orosz Anna Kurnyikovát 81.-ként rangsorolták.Mivel a sportolók közül más nem került a szerb elé, ezért ezen lista alapján...