R. Kelly ügy: lefizetett koronatanú?
2008. május 11. vasárnap 12:57

A világhírű r&b énekest 2002-ben tartóztatták le, akkor került ugyanis nyilvánosságra egy videokazetta, amelyen R. Kelly egy kiskorú rajongójával szexel.
A Chicago Sun Timesnak eljuttatott felvételre már bizonyítékként tekintettek a hatóságok, holott korábban egyáltalán nem foglalkoztak azokkal a bejelentésekkel, amelyek szerint R. Kelly gyakorta keres magának kiskorú szexuális partnert.
A pornófilm megtekintése után a bíróság huszonegy rendbeli gyermekpornográfiával vádolta az énekest, csakhogy a tárgyalások 2008-ig nem fejeződtek be.
Vincent Gaughan bíró rejtélyes körülmények közt balesetet szenvedett, és súlyosan összetörte magát, majd R. Kelly vakbélműtétje miatt halasztották az ügyet, majd miután felépült, ügyvédje, Ed Genson húzta az időt azzal, hogy másik híres ügyfelével, Conrad Black sajtómágnással volt elfoglalva. Ezt követően az ügyben eljáró következő bírónő ment szülési szabadságra.
A Chicago Suntimes legfrissebb információi szerint az ügyben megtalálták a koronatanút, egy atlantai nőt, aki felismeri és azonosítani tudja a felvételen szereplő lányt, és több más lányt is ismer R. Kelly akkor még kiskorú szeretői közül, de felvetődött a gyanú, hogy a nőt a zenész megbízásából lefizették, hogy hallgasson.
A most huszonéveik elején járó egykori szeretők közül a bíróság egyelőre nem tudott beidézni senkit. A BBC szerint a 41 éves R. Kelly tagadja az ellene felhozott vádakat.
Habostorta
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hidegebbre fordul, ködös napunk...
- A Dunába és Külső-Bédába is...
- Újabb elfogások: futószalagon...
- Késsel támadó dohánybolti rablót...
- Pécsett is épülnek új lakások...
- Enyhített a bíróság a zalai ál-Jézus...
- Októberben csökkent a hideg...
- Baranya kincseiből kaphatunk ízelítőt...
- Szerdától 2, 3 millió ember számára...
- Több mint fél évszázada kezdték...

