Albert Györgyi férjre vadászik
2008. április 30. szerda 14:51

Mint azt a Bors írja, Albert Györgyi negyedszer is férjhez menne. Az újságíró továbbra is hisz a házasság intézményében, annak ellenére, hogy háromszor is elvált. Úgy véli, hogy kapcsolatainak kudarcaiért ő és párjai is felelősek.
- Az első házasságom idején túl fiatal voltam, mások voltak az igényeink. A második férjem óriási szerelem volt, viharos kapcsolat, de jó házasság nem lett belőle. A harmadik férjem esetében pedig a távolság volt az alapvető gond.
Az első két férjemmel nem is beszéltem a válásunk óta, a harmadik férjemmel azonban tartjuk a kapcsolatot, hetente beszélünk - mesélte az újságírónõ, aki nem adja fel, továbbra is meg akarja találni azt a férfit, aki mellett leélheti életét. Igaz, már kevésbé derülátó, mint korábban.
- A sorsra bízom, hogy jön-e valaki az életembe. Azt is elfogadom, ha egyedül maradok. Az a tapasztalatom, hogy minél görcsösebb valaki, annál kevésbé jön össze. Nincs zsánerem - a férjeim is különbözõ típushoz tartoztak -, egy azonban fontos számomra: hogy a férfi érzelmi biztonságot adjon.
Nincs könnyű dolgom, hiszen ismert vagyok, ráadásul nem biztos, hogy valaki egy újabb történet akar lenni a következő könyvemben.
Az új kötet mindenesetre készül, s ebben a szerző a válásokról szerzett gazdag tapasztalatait igyelkszik kamatoztatni.
- Ágytól, asztaltól a munkacíme, és három váláson túl megpróbálok keresni egykori híres házaspárokat, akik békében vagy haragban búcsúztak el egymástól - tette hozzá Györgyi.
- Most ha boldog nem is, de kiegyensúlyozott vagyok. Kicsit üres a lelkem, és még nem hevertem ki a harmadik férjemet. Szoktam vele álmodni, sőt előfordul, hogy átnyúlok az ágy másik felére ahol aludni szokott, és keresem, de nincs ott - zárta le a beszélgetést Albert Györgyi.
BorsOnline
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hidegebbre fordul, ködös napunk...
- A Dunába és Külső-Bédába is...
- Enyhített a bíróság a zalai ál-Jézus...
- Késsel támadó dohánybolti rablót...
- Pécsett is épülnek új lakások...
- Újabb elfogások: futószalagon...
- Októberben csökkent a hideg...
- Baranya kincseiből kaphatunk ízelítőt...
- Szerdától 2, 3 millió ember számára...
- Több mint fél évszázada kezdték...

