Szexmániás és perverz Polanski?
2008. május 06. kedd 12:07

- Nyilvánvaló, hogy minden művész alkotásában visszaköszönnek az élete során megtapasztalt élmények vagy azok hatásai - nyilatkozta még a film elkészülte után Polanski.
- De párhuzamot vonni a filmjeim témája és az életem történései között elég merész vállalkozás. Tudom, hogy a Rosemary gyermeke című filmem után azzal vádoltak, hogy fekete mágiát folytatok, főleg, miután Sharon meggyilkolását is összefüggésbe hozták a sátánimádattal.
Sharon Tate színésznőt 1969-ben a hírhedt amerikai tömeggyilkos, Charles Manson parancsára ölték meg emberei, a banda gyakran hódolt a sátánimádatnak. A színésznő hetedik hónapos terhes volt, Polanski első gyermekét várta. De úgy tűnik, nem csak az erőszak az, ami rányomta bélyegét a rendező filmjeire.
Polanskit 1977-ben letartóztatták Los Angelesben, mert leitatott, majd megerőszakolt egy 13 éves lányt. Samantha Geimer részletes vallomásából kiderült, hogy az aktus során többször is fajtalankodott a lánnyal, majd análisan közösült vele.
Polanski a várhatóan 50 éves börtönbüntetés elől szökve elhagyta az USA-t, ahova azóta sem tért vissza. Az 1992-ben készült Keserű méz szexuálisan túlfűtött, perverz tematikája miatt sokan vádolták Polanskit, hogy elfojtott, beteges vágyait próbálja kiélni a vásznon. -
A szado-mazochizmus speciel nem izgat fel, a többiről pedig gondoljanak, amit akarnak - nyilatkozta az Oscar-díjas (A zongorista; 2003) rendező, aki azt is elárulta, hogy a sokat vitatott pisilős szexjelenetet, amelyről végül csak szó van a filmben, valójában leforgatták, de az operatőr közölte: ha benne marad a filmben, ő kiszáll a buliból.
Blikk
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hidegebbre fordul, ködös napunk...
- A Dunába és Külső-Bédába is...
- Újabb elfogások: futószalagon...
- Késsel támadó dohánybolti rablót...
- Pécsett is épülnek új lakások...
- Enyhített a bíróság a zalai ál-Jézus...
- Októberben csökkent a hideg...
- Baranya kincseiből kaphatunk ízelítőt...
- Szerdától 2, 3 millió ember számára...
- Több mint fél évszázada kezdték...

