Meghalt az euró egyik atyja
Padoa-Schioppa az Európai Központi Bank elnöke volt, majd 2006 és 2008 között, Romano Prodi miniszterelnöksége idején hazája gazdasági minisztere. Váratlanul érte a halál: barátaival vacsorázott Rómában, amikor szívrohamot kapott, amelyet nem élt túl.Tommaso Padoa-Schioppát az európai egység és a közös európai valuta szenvedélyes szószólójaként ismerték. "Azok közé tartozott, akik tudták, hogyan kell konkrét cselekvéssé változtatni az európai eszmét" - mondta róla Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnök.A nagy tekintélyű közgazdász hét évig állt az Európai Központi...Leöntötték Cirill és Metód szobrát Révkomáromban
Sárga festékkel töltött zacskót vágtak Cirill és Metód szobrához vasárnapra virradóra a szlovákiai Révkomáromban. Az Új Szó című szlovákiai magyar napilap úgy tudja, hogy "mindössze egy körülbelül 30 centiméteres folt van a szobor talapzatán és a bal oldali alak, Szent Cirill lábán"."Valaki egy sárga festékkel megtöltött zacskót vágott a szoborhoz. Nem tudjuk ki volt. Feljelentést készülök tenni a rendőrségen" - közölte Jozef Cernek, a Matica Slovenská szlovák kulturális szervezet helyi szervezetének elnöke.Cirill és Metód szobrát júliusban helyezték át a...Pamela Anderson rekorder lett
Pamela először húsz éve, 1990-ben pózolt a nyuszis magazin borítóján, akkor 25 ezer dollárt kapott a meztelenkedésért, de azt a pénzt sem vitte haza: felajánlotta egy cégnek, amely szegény embereknek juttat iható minőségű vizet.A kanadai származású szőkeség korántsem az az üresfejű kebelcsoda, aminek sokan hiszik: a nyuszis magazinban már verse is megjelent, sőt a 2011. januári számban egy hosszú beszélgetést közölnek vele, amelyben kifejti politikai nézeteit, és bírálja azokat a politikusokat, akik inkább a kampányaikra költenek, mintsem jótékonykodnak.A sztár hosszú ideje...
Már 157 bank ment csődbe...
Az állami betétbiztosítási alap (FDIC) közleménye szerint a hat bank összesen mintegy 1,4 milliárd dollár értékű eszköz- és betétállománnyal rendelkezett.Tavaly 140 bank jelentett csődöt...Forr a levegő Oroszországban
Moszkvában egy hét alatt ez volt a harmadik erőpróba, s ezúttal a legtöbb helyen a nacionalisták verődtek össze.Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök egy csütörtökön felvett interjúban a...Beckhamné öltöztetné Angelinát
Beckhamné azonban nem éri be ennyivel, egy interjújában nemrégiben elárulta, hogy kik azok a hírességek, akiket még szívesen...
39 embert vádolnak...
Marcelo Soza ügyész ismertette pénteken La Pazban a terrorizmussal és fegyveres lázadással hivatalosan is megvádoltak listáját a bolíviai lapok internetes honlapjainak jelentése szerint....Horvátország: csak téli...
Erről Karsay Kornél, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője értesítette szombaton az MTI-t. Hozzátette, az erős havazás miatt valószínűleg az összes horvát határátkelőn életbe...Tőkés: megrendítő volt a...
Kifejtette: meghitt hangulatú megemlékezés keretében adták át azt márvány Krisztus szobrot, amelyet ezelőtt 90 évvel mentett ki egy Doberdó-környéki leomló templomból egy honvéd...Szoba belátással Las Vegasban
- Nagyon jó kis helyeken fotóztunk, például egy hiper-szuper panorámás lakásban, limóban és a Rhino nevű igen híres sztriptízbárban - mosolygott Sylvi, aki nemcsak a fotózásokon, de bizony a sztriptízbárban sem fogta vissza magát, és pikáns helyzetbe keveredett a szexi táncoslányokkal. - Habár a férfiak birodalma, régóta szerettem volna elmenni egy színvonalas sztriptízbárba - magyarázta Sylvi lelkesen. - Kellemes zene, félhomály, finom pezsgők, jó alakú, félmeztelen lányok tekeregnek nagyon látványosan a rudakon meg a csillogó szemű férfiak ölében. Na meg aztán az enyémben is... -...
Megjár a gázsi Oláh Ibolyának
A megasztáros énekesnő - az alperessel, a Hungáriafilm Kft. ügyvezetőjével, a film producerével, Losonczi Gáborral szemben - személyesen is megjelent szerda reggel a Fővárosi Bíróságon, ahol megállapították: Oláh Ibolyát megilleti az 1,4 millió forint, és a Hungáriafilm Kft.-t ennek a tételnek, valamint a perköltségeknek és a kamatoknak megfizetésére kötelezték. Az összeg több mint kétmillió forintra rúg. - Úgy érzem, az alperes számára ez már presztízskérdés, és már csak ezért sem akar fizetni Ibolyának, holott ő volt a főszereplő - magyarázta Ruttner György ügyvéd.- Én csak...
Kiszel Tünde márpedig tudja!
Ordenáré módon avatkozott Kiszel Tünde magánéletébe" - ezzel indokolta a bíróság azt a döntést, amelynek köszönhetően az egyik bulvárlap most kétmilliós kártérítéssel tartozik Kiszel Tündének és egymillióval Donatellának.A Napi Ász közlése szerint Kiszel Tündét "meghurcolták a hazug cikkekkel", amikor azt írták, hogy a naptárdíva nem tudja, ki a lánya édesapja.Egy ízben az is felmerült, hogy csak azért perli az egyik híres operaénekest, mert a tényleges biológiai apa helyett könnyebb perrel egy apát "szerezni".A mostani döntés után ügyvédje úgy véli,...
Stohl elismerte bűnösségét
A Budakörnyéki Ügyészség vádirata szerint a színész ez év május 8-án hajnalban szeszes italtól befolyásolt állapotban a...
A Black Swan kapta a...
A Broadcast Film Critics Association elnevezésű, amerikai és kanadai filmkritikusokat tömörítő, 250 tagú testület a Critics' Choice Awards 12 kategóriájában jelölte a balettdrámát...."Mindenki tudja, hogy...
A közelmúltban a Gawker nevű portál tett közzé egy leleplező interjút Robert Randolph-fal, aki You'll Never Spa in This...
Múzeum nyílt Alberto...
A Tiberis-folyó partján, a Lungotevere della Vittoria rakpart 1. szám alatti lakásban minden úgy maradt, ahogyan gazdája idején volt. Moravia 1963-tól egészen haláláig ebben a lakásban...Zséda tehetségeket keres
Az Avon Voices nem mindennapi feladatra vállalkozott: a világ minden pontjáról beérkező nevezések nyomán próbálják megtalálni...
Adócsaló az ifjabb...
A köztelevízió hírműsora arról számolt be, hogy az ügyben idén tavasszal kezdett nyomozni az Adó és Pénzügy-ellenőrzési...
De hova tűnt Palik László?
A 48 éves sportriportert és újságírót már akkor több újság is megkereste, de mindhiába, Palikot ugyanis vagy nem sikerült elérniük, vagy csak annyit mondott, hogy ezúttal nem kíván nyilatkozni.Vajon mi lehet a titkolózás oka? Mi állhat a rejtélyes eltűnés mögött? Ilyen és ehhez hasonló kérdések sokasága fogalmazódott meg az egész országban, a kíváncsiság pedig nem csökkent, főleg azok után, hogy a hónapok egyre csak teltek.Palik Lászlóról és feleségéről, Marsi Anikóról pedig a mai napig semmi biztosat nem lehet tudni, ám mindezek ellenére számos pletyka és szóbeszéd napvilágot...
Pars még mindig várja az ezüstöt
Szinte kilátástalan küzdelmet folytat Pars Krisztián azért, hogy megkapja, ami szerinte jár neki: az olimpiai ezüstérmet. A szombathelyi kalapácsvető úgy lett második Pekingben, hogy két fehérorosz riválisa, Vagyim Gyevjatovszkij és Ivan Tyihon doppingolással bukott le. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elvette tőlük az érmeiket, ők azonban nem hagyták annyiban a dolgot, és a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAF) fordultak jogorvoslatért, s egy svájci ügyvédcsapat segítségével be is bizonyították, hogy a pekingi olimpiai labor eljárási, azaz műhibái miatt találtak tiltott mennyiségű...
Miért nem lett világsztár Zalatnay?
A hétfő esti Szenes Iván-emlékkoncert apropóján beszélgetett Liptai Claudia Cinivel és Koós Jánossal. Zalatnay Saroltát olyannyira elragadták az érzelmek a fellépésen, hogy sírva fakadt. Cini elmondta, hogy Szenes Iván megígérte neki: olyan lesz számára, mint az apja. De azt is mondta neki: ha nem hallgatsz rám, nem leszel világsztár. Cini bevallotta, nem fogadta meg Iván tanácsait.Az énekesnő különös öltözékben érkezett a reggeli műsorba, miniszoknyája alig takart valamit, és ahogy ült, az egész combját megmutatta. Nem tudni miért, minijéhez Zalatnay fekete harisnyát, zoknit és...
« Előző
4509 | 4536 | 4563 | 4590 | 4617 | 4644 | 4671 | 4698 | 4725 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Viharos széllel érkezik meg a...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- Kalandnak sem utolsó: akár az egész...
- Így ment szakmányban az átverés a...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- Több mint száz új mentőautót...
- Január 4-ig ingyen parkolhatunk Pécsett

