Zséda tehetségeket keres
2010. december 11. szombat 19:40

Az Avon Voices nem mindennapi feladatra vállalkozott: a világ minden pontjáról beérkező nevezések nyomán próbálják megtalálni a legtehetségesebb női énekeseket egy nemzetközi zsűri segítségével.
- Mindig az első lépést megtenni a legnehezebb. Összeszedni minden bátorságunkat, akarásunkat és hitünket, hogy lépjünk egyet a semmibe, csak azért, hogy megvalósítsuk az álmainkat. Igaz ez mindenre az életben, de különösen így van a színpad esetében. Nem hiszek az eltékozolt tehetségekben! Akinek ez a sorsa, ez az útja, az igenis képes arra a bizonyos első lépésre. Tudja, ha itt az idő - mondta Zséda, aki arra biztatja hazánk szép hangú lányait, jelentkezzenek a globális megmérettetésre.
- Emlékszem rá, hogy én már kislányként sem tudtam semmi mást elképzelni, csak azt, hogy egyszer majd a színpadon fogok állni. Aki rászánja magát arra az első, mindent eldöntő lépésre, annak persze azt is tudnia kell, hogy a siker senkinek nincs garantálva. Még nekem sem. Minden új lemez, minden új dal egy újabb újrakezdés, egy újabb lépés az ismeretlenbe, és ilyenkor nincs más mellettünk, csak a hitünk és az akaratunk. Az a törhetetlen vágy, hogy megmutassuk, hogy elmondjuk, elénekeljük mindazt, ami bennünk van. Ez a tehetségkutató pedig erre egy kitűnő lehetőség - tette hozzá az énekesnő.
Forrás: borsonline.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ködös, hűvös, borult nap vár ránk kedden
- Új életre kel a Széchenyi téren az...
- Emléktáblát avattak a pécsi...
- Negyven százalékkal is csökkenhet...
- Több mint fél évszázada kezdték...
- Egyelőre nem nyitott ki a pécsi...
- Szikével támadt egy férfi egy másikra...
- Csaknem húsz éve volt utoljára havas...
- Októberben 161 földmozgást...
- Jól járhatnak azok az autósok, akik...

