Tőkés: megrendítő volt a doberdói megemlékezés

2010. december 18. szombat 08:26

Meghitt és egyben megrendítő volt a Doberdónál elesett katonák emlékére szervezett zarándokutat záró megemlékezés - mondta Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke az MTI-nek.

Kifejtette: meghitt hangulatú megemlékezés keretében adták át azt márvány Krisztus szobrot, amelyet ezelőtt 90 évvel mentett ki egy Doberdó-környéki leomló templomból egy honvéd alezredes. Úgy fogalmazott: a szobor jelképezi, hogy a "nagy háborúban" itt szenvedtek a haza keresztjén magyar katonáink, majd rövidesen Trianonban "keresztre feszítették" az egész nemzetet. "Ma már viszont nem a halál és az öldöklő gyűlölet, hanem a nemzetek közösségében való megbékülés szava a döntő" - tette hozzá.

Tőkés László a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület nevében egy 1660-ban (a török ostrom alatt) nyomtatott Károli Gáspár-féle nagyváradi Bibliát is átadott a kápolnának.

A kápolnában elmondott beszédében hangsúlyozta: ami folklorizálódik, az biztos értékítéletet jelent a történelemben. Utalva a doberdói katonáról szóló népdalra hozzátette: Doberdó emléke is folklorizálódott.

Közös hazánk, Európa népeinek megbékélését hirdeti a Szent Benedekről elnevezett kápolna - mondta Tőkés László, hozzátéve: "Európa közös hazánk" és ebben a szellemben hajtottak fejet kegyelettel a mintegy tízezer katonát rejtő szabadtéri bozótos sírnál.

A szabadtéri köztemetőnek már a tudatát is átélni, megrendítő volt - mondta Tőkés László. A kápolnában nincs villany, így fáklyákkal övezve zajlott az ünnepség, amelyen a közös imádságot követően a karácsonyt köszöntve zárult az ünnepség.

Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke pénteken ismét hangsúlyozta a zarándokút célját: Doberdó környékén, több mint százezer magyar katona nyugszik jelöletlen sírokban és a nemzeti önbecsülésünk miatt fontos, hogy megemlékezzünk róluk - mondta.

Lomnici Zoltán szólt arról, hogy Szunai Miklós, az EMT ügyvezetője a megemlékezésen elmondott beszédében utalt rá, nemrég találkoztak a szlovén köztársasági elnökkel, akinek nemzetbiztonsági főtanácsadójától most kaptak visszajelzést. Eszerint: hamarosan az olasz államfővel is tárgyalni fog, és kéri, támogassa az Emberi Méltóság Tanácsának kezdeményezését, hogy az UNESCO a szellemi világörökség részévé nyilvánítsa a doberdói hadszínteret.

Kifejtette továbbá, hogy az utazás előtt fogadta a küldöttséget Schmitt Pál köztársasági elnök, aki kilátásba helyezte, hogy jövőre ő is ellátogat a Szent Benedek kápolnába. Hétfőn, amikor az Országgyűlés elnökének bemutatták a Doberdóba szállítandó Krisztus-szobrot, Kövér László hangsúlyozta, maga is nagyon fontosnak tartja, hogy emlékezzünk a hősökre.

Kis-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök olaszul tartott rövid beszédében elmondta: kissé furcsának tűnhet, hogy éppen a karácsonyra készülődés idején emlékeznek a több százezer halálos áldozatra. Emellett viszont kötelességüknek érezték, hogy mindenképpen még karácsony előtt visszakerüljön a szobor a kápolnába.

Az Emberi Méltóság Tanácsa által kezdeményezett az olaszországi Doberdónál elesett katonák emlékére szervezett zarándokút Budapestről péntek reggel indult és a csata emlékműveként állított Szent Benedek kápolnában ért véget. Az építményt még a magyar katonák kezdtek építeni, de már nem tudták befejezni. Szunai Miklós építész a saját költségén felújította a kápolnát.

Tőkés László, Kiss-Rigó László, Lomnici Zoltán és Szunai Miklós mellett olaszok és szlovének is megemlékeztek az elesett katonákról. Doberdó az isonzói csaták egyik fontos helyszíne volt. Az I. világháború olasz frontján zajló támadások ugyanis főként e település ellen irányultak az Osztrák-Magyar Monarchia és Németország, illetve Olaszország csapatai között.

A Doberdóért megvívott 2-6. Isonzó-csaták mindkét féltől aránytalan véráldozatot követeltek. A híres 1. honvéd gyalogezred a 3. Isonzó-csatában állományának felét, a hatodik csatában háromnegyedét veszítette el. A közös hadsereg halottakban, sebesültekben, hadifoglyokban 179 ezer katonát veszített, 50 százalékuk magyar volt.

Az I. világháborúban Magyarországról több mint hárommillió katona vonult be és 530 ezren haltak hősi halált (15,7 százalék). A hősi halottak nagy része az olasz fronton Doberdónál és az orosz fronton Galíciában esett el.

(mti)