Féltékeny fiatal férjére Keleti Andrea?
2010. december 21. kedd 17:27

A táncospár - stílszerűen - a tánciskolában ismerkedett meg, szerelmük pedig immár 13 éve változatlan hévvel lángol. Két gyermekük született, Viki kilenc-, Máté ötesztendős.
A kiegyensúlyozott, harmonikus családi élet mindennél fontosabb számukra, ezért Andrea kislánya születésekor abbahagyta a versenyzést. Azóta Zoltánnal közös tánciskolájukban tanítják a gyerekeket és a felnőtteket.
Saját bevallása szerint kapcsolatukban Andi a kezdeményezőbb, Zoli pedig az ideális partner, a nyugodt, biztos háttér.
A Szombati esti láz sztárjának és férjének kapcsolatát humor és harmónia jellemzi. Bár imádják gyerekeiket, fontosnak tartják azt is, hogy néha kettesben menjenek kikapcsolódni, és ilyenkor csak egymásra figyelnek. Mindent együtt csinálnak, és szeretnek új dolgokat kipróbálni. Közös szerelmük a tánc és a sport, amikor tehetik, fallabdázni, síelni, golfozni járnak.
Bár Andrea jóképű férjét körülrajongják a csinos, fiatal lányok, ő nem tartja konkurenciának a húszéves bombázókat.
Andrea, mint mondta, hozzászokott már, hogy párját szép nők veszik körül, de nem féltékeny típus, és kapcsolatuk egyébként is a feltétel nélküli bizalmon alapul. Zoltán pedig - saját bevallása szerint - észre sem venné, ha tanítványai vonzódnának hozzá.
Forrás: femina.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ködös, hűvös, borult nap vár ránk kedden
- Új életre kel a Széchenyi téren az...
- Emléktáblát avattak a pécsi...
- Több mint fél évszázada kezdték...
- Negyven százalékkal is csökkenhet...
- Egyelőre nem nyitott ki a pécsi...
- Szikével támadt egy férfi egy másikra...
- Csaknem húsz éve volt utoljára havas...
- Októberben 161 földmozgást...
- Jól járhatnak azok az autósok, akik...

