Adócsaló az ifjabb "illetékes elvtárs"?
2010. december 10. péntek 16:54

A köztelevízió hírműsora arról számolt be, hogy az ügyben idén tavasszal kezdett nyomozni az Adó és Pénzügy-ellenőrzési Hivatal (APEH) feljelentése alapján a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP).
Sipos Jenő szóvivő az MTV-nek azt mondta, az eddigi adatok szerint a mozifilmek forgalmazásával, értékesítésével foglalkozó társaságok offshore cégek beiktatásával, illetve fiktív számlák felhasználásával 2,3 milliárd forinttal rövidítették meg a költségvetést.
Az MTV szerint Koltai Róbert és Pogány Judit fiának ügyében négy, 3 dimenziós animációs film számláit is vizsgálják, a gyanú szerint a filmek három producere fiktív számlákkal igazolta az állami támogatás elköltését.
A pénzügyőrök csalással, adócsalással és magánokirat-hamisítással gyanúsítják őket. Három producert a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett, két másik gyanúsított szabadlábon védekezhet.
A szülőket sokkolta, hogy producer fiukat milliárdos adócsalással vádolják - írja a Bors. Koltai Gábor nevéhez olyan filmek fűződnek, mint a Magic Boys, a Megy a gőzös, a Világszám és a Tüskevár. A Magyar Mozgókép Közalapítvány is többször támogatta produkcióit.
- Egy éve 46 millió 200 ezer forint normatív, 22 millió forint visszatérítendő és 22 millió koprodukciós támogatást kapott P. Koltai Gábor. A Megy a gőzös című filmért ötvenmillió forint normatív és harmincmillió forint egyéb támogatást kapott - mondta el a Borsnak Oláh Kata, az MMKA szóvivője.
MTI/Bors
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Túlterhelt postásokról, lassú...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Itt a fordulat: eső, szél, lehűlés...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...