Mozikba kerülhet Mel Gibson jegelt filmje
2010. december 05. vasárnap 21:22
A Summit Entertainment a hét végén hozta forgalomba a produkció beharangozó reklámfilmjeit és megjelentek a film első plakátjai is. Gibson a felvezetés szerint "olyan embert alakít, aki minden reményét elveszette".
A filmet 2011. februárjában mutatják be Nagy-Britanniában, az azonban továbbra sem világos, hogy mikor lesz az észak-amerikai premier - derült ki az imdb.com nemzetközi mozis adatbázis adataiból.
Gibson ellen hatósági vizsgálat folyik, mivel volt barátnője, Oksana Grigorieva, közös gyermekük anyja bántalmazásért feljelentette. Az énekesnő ellen viszont zsarolás gyanúja miatt kezdődött nyomozás. Az internetre ugyanis kiszivárogtak olyan telefonbeszélgetések felvételei, amelyeken a színész durva hangon becsmérli Grigorievát. Ezeket felvételeket azonban eddig nem hitelesítették.
A The Beaver rendezője, Jodie Foster, a botrány kirobbanása után nyomban védelmébe vette Gibsont, akinek rég óta barátja. A színésznő-rendező azóta többször hangoztatta, hogy minden körülmények között Gibson mellett áll.
A film, amelyben Foster is főszerepet játszik, egy kétségbeesett férjről szól, aki már csak egy kezére húzott hódbábon keresztül képes kapcsolatba lépni környezetével.
Az 54 esztendős Gibson, A rettenthetetlen Oscar-díjas rendezője, számos népszerű hollywoodi film sztárja, akinek neve egykor egyet jelentett a kasszasikerrel, az utóbbi hónapokat visszavonultan töltötte. Legutóbbi munkája, A sötétség határán, amit januárban kezdtek forgalmazni, csalódást okozott: világszerte mindössze 81 millió dolláros (16 milliárd forintos) bevételt ért el.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Túlterhelt postásokról, lassú...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Itt a fordulat: eső, szél, lehűlés...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...