PMFC: két napon belül eldől, bevállalják-e a klubvezetők a sokadosztályt
Miközben pénteken este az élvonalból szintén száműzött Nyíregyházával vívja utolsó NB I.-es mérkőzését a PMFC, kiderült, hogy a másodosztály követelményeinek sem feleltek meg a kizárt klubok, így az NB III.-ban vagy a megyei első osztályban folytathatják ősztől - ha akarják. Ráadásul információink szerint felmerült az is, hogy a stadionrekonstrukcióra kapott pénzek egy részétől vagy akár egészétől is elbúcsúzhatnak az érintett klubok. Leírni, kimondani is fájó: szinte bizonyos, hogy a pénteken este esedékes Nyíregyháza elleni, utolsó élvonalbeli bajnoki után ősszel már csak...
Félrekezelték, de már az olimpia a célja a mohácsi súlylökőnek
A Mohácsi TE 1888 súlylökője, Kürthy Lajos majdnem teljesen felépült két éve szenvedett súlyos sérüléséből, és már a 2016-os nyári olimpiára készül - számolt be a Mohácsi Újság.hu.- Edzésen, súlyemelés közben szakadt el a mellizmom és a bicepszem, de a nagyobb gond az volt, hogy hónapokig félrekezeltek - idézte fel megpróbáltatásait Kürthy Lajos. - Hiába jártam gyógytornára, hét hónap után az orvosok belátták, hogy azonnal műteni kellett volna a sérült izmokat. Ennek köszönhetően másfél év teljesen kimaradt az aktív sportolói pályafutásomból - tette hozzá.A mohácsi atléta jelenleg...
Dárdai elégedetlen a Hertha ajánlatával, felállhat
A német Kicker értesülései szerint eredménytelenül zárultak a szerdai tárgyalások a Hertha BSC labdarúgócsapata és Dárdai Pál között. Az egyeztetések ma tovább folynak, ám a szaklap úgy tudja, Dárdai mind a klub ajánlatával, mind a jövőképével elégedetlen volt. A Kicker csütörtöki száma arról számol be, hogy a tárgyalások első köre eredménytelenül zárult Dárdai és a Hertha között. A lap szerint a magyar válogatott szövetségi kapitánya elégedetlen az elé tett ajánlattal, valamint nem tetszik neki a felvázolt jövőkép sem.HirdetésMint ismert, a főszponzor Deutsche Bahn a szezon végén...
A korrupcióval vádolt...
Feladta magát a rendőrségen szerdán Jack Warner, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) volt alelnöke, aki ellen körözést adtak ki korrupciós vádakkal. Warner hazájában, Trinidad és...Újjáalakult a Baranya...
Az elmúlt húsz évben a megszűnés szélére sodródott pécsi birkózás megmentésére és újjászervezésére gyűltek össze Pécs és...
FIFA-vezetőket tartóztattak...
Szerda reggel Zürichben magas beosztásban lévő FIFA-tisztviselőket vett őrizetbe a rendőrség, számolt be róla a New York Times. A lap úgy tudja, hogy több mint egy tucat civil ruhás...Nem kapta meg a licencet a...
FRISSÍTVE: az MLSZ közleménye megerősítette hírportálunk korábbi értesülését, így már hivatalos, hogy elutasították a PMFC...
Versennyel avatják a...
Újabb mérföldkőhöz érkezett a PSN Zrt. kertvárosi kerékpáros parkjának tavaly megkezdett kialakítása, hiszen május 30-án,...
Hosszú Katinka: nincs az a...
Soha nem szedtem teljesítménynövelő szereket, és szentül vallom, nincs az a pénz, hírnév, nincs az a győzelem, ami...
Kedden eldől, valóban kimondja-e a halálos ítéletet a PMFC-re az MLSZ
Kedden hozza nyilvánosságra a Magyar Labdarúgó Szövetség, hogy a fellebbezések megtárgyalása után mely csapatok kapják meg az élvonalbeli induláshoz szükséges licencet. Most már mást valóban nem tehet senki, csak szurkolhat azért, hogy a PMFC köztük legyen. Kedden eldől, hogy azt követően, hogy a PMFC a pályán kiharcolta élvonalbeli tagságának meghosszabbítását, vajon sikerül-e ez a zöld asztalnál is. Az MLSZ korábbi bejelentése szerint ma hozzák nyilvánosságra, hogy az első körben az élvonalból száműzött csapatok közül a fellebbezésék elbírálása után mely csapatok...
Ősszel elkezdhetik bontani a Puskás Ferenc Stadiont
Ősszel elkezdődhet a Puskás Ferenc Stadion bontása, jövőre elindul az új létesítmény építése és legkésőbb 2019-re befejeződnek a munkálatok - mondta Fürjes Balázs budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos az M1 aktuális csatornán hétfőn. A legfontosabb a költségvetés betartása - mondta Fürjes Balázs. Hozzátette: az elé került terv kicsit túlzó volt, takarékosabbá, ésszerűbbé tették, de így is megfelel az elvárásoknak, egy modern labdarúgó stadion épül, amely ugyanakkor karakterében a régit idézi. Az új létesítmény amellett, hogy labdarúgó mérkőzéseket rendezhetnek majd benne,...
Aranyat hoztak haza a magyar öttusázók Moszkvából
Marosi Ádám arany-, Kovács Sarolta pedig ezüstérmet nyert az öttusázók hétvégi moszkvai versenyén, a Kreml Kupán. A nemzetközi elitet felvonultató meghívásos viadalon mindkét nemben huszonnégyen indultak. Marosi vívásban 17 győzelemmel a második legjobb volt, a 200 méteres úszásban 2:02.88 perccel a hetedik időt érte el, a lovaspályán a 300 pontból csak hetet vesztett, a lövészetekkel kombinált 4x800 méteres futást pedig 12:16 perc alatt teljesítette. Ezzel magabiztosan végzett az élen, az ezüstérmes orosz Makszim Kusztovot hét, a harmadik helyezett francia Valentin Pradest pedig...Jelentős erősítést tervez...
Megerősített kerettel akar nekivágni az Európa Liga küzdelmeinek Thomas Doll, a friss Magyar Kupa-győztes Ferencváros...
Pécsi ezüst a triatlon...
A férfiaknál TVK-Mali TK, a nőknél pedig az UNIQA Újbuda Team bizonyult a legjobbnak a triatlon klubcsapat országos bajnokságon, Tiszaújvárosban. Előbbi együttes tizedszer lett...Hősiesen küzdött, mégis...
A Győri ETO hazai környezetben magabiztos győzelmet aratott a találkozó elején tizenegyest hibázó Pécs ellen a labdarúgó OTP...
Hosszú Katinka csúcsközeli...
Remekül kezdte szereplését Hosszú Katinka a franciaországi nemzetközi úszóversenyen: a Vasas világ- és Európa-bajnoka magyar...
Meghívót kapott Márkvárt a...
A fiatal középpályást biztonsági tartalékként hívta be Dárdai Pál Litvánia és Finnország ellen. Mint arról korábban beszámoltunk, Dárdai Pál, a válogatott szövetségi kapitánya pénteken...A PINKK-nek írt Supernem...
A tavaly megjelent legújabb Supernem album, a kísérletező s némileg karcosabb „Túl a frekvencián" után, vadonatúj...
A szurkolókon nem múlott: a pocsék időben is kiálltak a PMFC mellett
Több száz szurkoló gyűlt össze pénteken délután a PMFC stadionjában, hogy tiltakozzanak a csapat élvonalból való kizárása ellen. Nem volt kegyes az időjárás (sem) a PMFC-hez és a szurkolókhoz: barátságtalan, esős idő fogadta pénteken délután a csapat stadionjába látogatókat, akik jelenlétükkel fejezték ki, kiállnak a város NB I-es focicsapata mellett. A körülmények dacára is több százan gyűltek össze, valamennyien abban bízva, hogy az MLSZ jövő héten megváltoztatja korábbi döntését, s így a csapat továbbra is az élvonalban szerepelhet. A PMFC ma este fél héttől...
Idén is Nagynyárád az ország legsportosabb kistelepülése
A települések közötti versengésben kategóriájában - a 700 - 1499 fős helységek között - Nagynyárád lett az első a szerdán rendezett Kihívás napján, tette közzé az eseményt szervező Magyar Szabadidősport Szövetség - írja a Mohácsi Újság.hu. Nagynyárád hagyományosan kiválóan szerepel a megméretésen, korábban már több alkalommal is elnyerte a „Magyarország legsportosabb települése" kitüntető címet. A Kihívás napján zajló versenyt azok a falvak, városok nyerhették meg, ahol az ott élők számához viszonyítva a legtöbben vettek részt valamilyen sportrendezvény aktív...
Dárdai kijelölte keretét a litvánok és a finnek ellen
Egy-két kivételtől eltekintve a görögök ellen legutóbb szerepelt csapatra épít Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki pénteken kijelölte keretét a litvánok elleni barátságos mérkőzésre, valamint a finnek elleni Európa-bajnoki selejtezőre. Újra bekerült az együttesbe Németh Krisztián, aki jó formában futballozik az amerikai bajnokságban: a Sporting Kansas City csatára legutóbb két góllal és egy gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez. Ott van az együttesben Szélesi Zoltán is, aki legutóbb 2010-ben, az angolok elleni barátságos meccsen lépett pályára a...
A rovat további témái
- „Csak azért is PMFC!" Péntek este békés szimpátiatüntetésre várják a szurkolókat
- Méretes zakót kapott a bajnok, a Fradié a Magyar Kupa
- Megyeri: ha a süllyesztőbe kerül a PMFC, az utánpótlás-képzés is széthullhat
- Nyílt levélben fordul Csányihoz és Matyi Dezsőhöz az ÖPE
- Videoton-Ferencváros: már 12 ezer jegy elkelt a döntőre
- Szombat helyett pénteken "meccselhetnek" a PMFC szurkolói a csapat jövőjéért
« Előző
2862 | 2889 | 2916 | 2943 | 2970 | 2997 | 3024 | 3051 | 3078 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már csak egy hét, s indul a télűzés:...
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- A Szentírás áll az egyházmegyei...
- Jelentősen emelkedett tavaly az...
- A mohácsi rendőrkapitány, dr. Páter...
- Sebesvonatok járnak Pécs és Mohács...
- A szívelégtelenségben szenvedő...
- Egészségügyi dolgozókat tüntettek ki...
- Szakvezetéssel járhatjuk be pénteken...
- Lopni akart egy férfi Pécsett, nem...

