Újjáalakult a Baranya Megyei Birkózó Szövetség: Kuller Józsefet választották elnöknek
2015. május 27. szerda 17:46

Az elmúlt húsz évben a megszűnés szélére sodródott pécsi birkózás megmentésére és újjászervezésére gyűltek össze Pécs és Szigetvár birkózó szakemberei kedd délután. Páva Zsolt polgármester támogatásával újjáalakult a 2011-ben megszűnt Baranya Megyei Birkózó Szövetség.
Az eseményen megjelent a márciusban megfiatalodott Magyar Birkózó Szövetség két legfontosabb vezetője is. Bacsa Péter ügyvezető alelnök és Farkas Tibor főtitkár is. Felszólalásukban mindketten megerősítették, hogy a szövetség támogatja Pécs és Baranya megye birkózósának fejlesztését.
Megválasztásuk után kettő hónappal már fontosnak érezték a pécsi birkózásának újbóli felemelését. A tanácskozás aztán tisztújító közgyűléssé alakult. A jelenlévő szigetvári és pécsi szakosztályok képviselői egyhangú, nyílt szavazással Kuller Józsefet választották a Baranya Megyei Birkózó Szövetség elnökévé.
Kuller József húsz évet birkózót a PVSK-ban. A nyolcas évek elején Pécsett edzőként is megmutatta tehetségét. Ugyanabban az időszakban és a kilencvenes évek elején az országos sportirányításban dolgozott. Volt az Országos Sportági Szakszövetség Főtitkára, majd Alelnöke is. 1994-ben a belügyminiszter sportot irányító államtitkárnak jelölte.
Annak ellenére, hogy Budapesten él, pécsinek vallja magát. Ezért érez felelősséget ezen egyéni olimpiai sportág pécsi újjászervezéséért. A Magyar Birkózó Szövetség vezetője és a frissen megválasztott megyei elnök a nap folyamán tárgyalást folytatott Ács Pongráccal, a PEAC ügyvezető elnökével a birkózás egyetemi clubba való integrálásának lehetőségéről.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A mohácsi rendőrkapitány, dr. Páter...
- Egészségügyi dolgozókat tüntettek ki...
- A szívelégtelenségben szenvedő...
- Tovább enyhül az idő, egy kis...
- Azt kéri Pécs polgármestere, ne...
- Agresszív szatír tartja rettegésben...
- Lopni akart egy férfi Pécsett, nem...
- Sikerrel zárult a Pécsi Püspökség...
- Sebesvonatok járnak Pécs és Mohács...
- Akinek a kedvessége az erőssége: a...

