A szurkolókon nem múlott: a pocsék időben is kiálltak a PMFC mellett
2015. május 23. szombat 08:05

Több száz szurkoló gyűlt össze pénteken délután a PMFC stadionjában, hogy tiltakozzanak a csapat élvonalból való kizárása ellen.
Nem volt kegyes az időjárás (sem) a PMFC-hez és a szurkolókhoz: barátságtalan, esős idő fogadta pénteken délután a csapat stadionjába látogatókat, akik jelenlétükkel fejezték ki, kiállnak a város NB I-es focicsapata mellett.
A körülmények dacára is több százan gyűltek össze, valamennyien abban bízva, hogy az MLSZ jövő héten megváltoztatja korábbi döntését, s így a csapat továbbra is az élvonalban szerepelhet.
A PMFC ma este fél héttől egyébként Győrben lép pályára. Akárhogy is alakul a csapat sorsa, biztos, hogy a következő ilyen összecsapásra sokáig kell majd várni: az már ugyanis eldőlt, hogy a Győr az NB-III-ban szerepel jövőre.
- Különösebben nem kell motiválni a csapatot a Győr elleni mérkőzésre - mondta Robert Jarni, a PMFC vezetőedzője a mérkőzést megelőző szokásos sajtótájékoztatón.
- A bennmaradás bebiztosítása óta a játékosok felszabadultak, frissek és jól mozognak. Minden esély megvan arra, hogy gólokban gazdag, közönségszórakoztató játékot láthatnak a szurkolók. A feladat azonban továbbra is adott, vagyis, hogy a játékosok tudásuk legjavát nyújtsák, és szívüket-lelküket kitegyék a pályára. A taktikánkon nem változtatunk, hiszen fontos az eredményesség, de a kereten belül apróbb változtatásokra készülünk. Olyan játékosok is lehetőséget kaphatnak, akik eddig kevesebbet játszottak a bajnokságban. Érdekes és izgalmas mérkőzésre számítok, ahol két felszabadult csapat találkozik majd - fogalmazott a horvát tréner.
A mérkőzésről természetesen beszámolunk.
Forrás: EQM - PMFC
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Nálunk a legolcsóbb a gáz és az áram...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Villámlásra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Októberben indul az anyák...
- Második alkalommal imádkoztak...