Büféből lopott mobilt egy férfi Szigetváron
Mobiltelefont lopott egy férfi a piactérről Szigetváron, a rendőrök pár napon belül elfogták. A rendőrök a térfigyelő kamerarendszer felvételeinek segítségével beazonosították, majd csütörtökön reggel elfogták azt a férfit, aki június 19-én a szigetvári piactér egyik büféjéből lopott el egy mobiltelefont. A 33 éves szigetvári férfi gyanúsítotti kihallgatásakor elmondta, hogy akkor nyúlt be a nyitott ablakú büfé pultján elhelyezett mobiltelefonért, amikor az eladó elfordult, ezt követően a lopott telefonnal távozott, majd azt eladta. Ellene lopás miatt nyomoz...
Csapatnyi migráns került elő az embercsempészek kocsijából
A szerb állampolgárságú férfi a vele lévő nővel 11 illegális migránst szállított a gépkocsiban, amikor ellenőrizték őket a rendőrök Sámod külterületén. A rendőrök pénteken 0 óra 10 perckor egy szerb rendszámú személyautót ellenőrizték Sámod külterületén. Az ellenőrzéskor megállapították, hogy a járművet vezető 38 éves szerb állampolgárságú férfi 39 éves szintén szerb állampolgárságú társával 11, magát bangladesi, illetve indiai állampolgárnak valló férfit szállított a járműben. A migránsok nem rendelkeztek a schengeni tagállamokba történő beutazáshoz...
Elfogadták a megye rendőr-főkapitányának beszámolóját
Dr. Gulyás Zsolt rendőr ezredes, megyei rendőr-főkapitány beszámolóját a Megyei Önkormányzat Közgyűlése egyhangúlag elfogadta. Baranya megye rendőr-főkapitánya 2020. június 25-én részletes tájékoztatást adott a testület előtt a megye 2019. évi eredményeiről. Beszámolójában beszélt a közbiztonság helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokról. Kiemelten foglalkozott a bűnügyi és a rendészeti tevékenységgel, valamint értékelésében kitért a bűn- és baleset-megelőzési munka fontosságára is.A képviselők a közbiztonság...
Balesetveszélyes...
Felháborító esetet rögzített egy autós fedélzeti kamerája nemrég a hatos úton, a Tortyogó-ároknál. A felvételen az látható,...
Gyermekek előtt végzett...
A rendőrök perceken belül elfogták azt a férfit, aki egy játszótéren mutogatta magát Mohácson. Egy nő tett bejelentést a rendőrségre szerdán délután arról, hogy egy...Átadták a nagyharsányi...
Átadták a Szársomlyó-hegyre vezető panorámasétányt és az új fogadóépületet a nagyharsányi szoborparkban csütörtökön. ...
Helyreigazítás: nem...
2020. május 25-én megjelent, „Elbocsátják az önkormányzat Gazdaságfejlesztési Főosztályának vezetőjét" című cikkünk címében azt állítottuk, hogy Jankó Agnétát elbocsátják a...Addig zaklatott egy pécsi...
A Pécsi Járási Ügyészség zaklatás miatt emelt vádat azzal a pécsi fiatalemberrelszemben, aki hónapokig szerelmével zaklatott...
Nyílt levélben kéri Bognár...
Bognár Szilviának címzett nyílt levelet tett közzé csütörtökön reggel Csizmadia Péter, a Fidesz pécsi frakcióvezetője azt...
Tizennégyen sérültek meg egy hét alatt a megye útjain
Az elmúlt héten összesen 40 balesetnél intézkedtek a rendőrök Baranyában. Baranya megye közútjain az elmúlt héten 32 anyagi káros és nyolc személyi sérüléssel járó baleset történt. Az öt könnyű és a három súlyos sérüléssel járó balesetben összesen 14-en sérültek meg, 11 személy könnyebben, míg három súlyosan.A múlt héten ismét a sebesség nem megfelelő alkalmazása, valamint a szabálytalan kanyarodás volt a legjellemzőbb baleseti ok.
Döbbenet: a pécsi balliberálisok eltávolítanák Weöres Sándor szobrát a Király utcából
Levelet kapott Bognár Szilviától, Pécs alpolgármesterétől Kligl Sándor, a Király utcában található Weöres Sándort ábrázoló szobor alkotója, amelyben az áll, hogy a szobrot áthelyeznék a Szent Flórián térre, egy vendéglátó-egység elé, mivel oda sűrűbben járt a költő, mint abba a kávézóba, amely előtt most ücsörög. A szobrászművész megdöbbent, s nem járult hozzá alkotása áthelyezéséhez. Elképzelhető, hogy eltávolítanak egy szobrot Európa egykor volt kulturális fővárosából jelenlegi helyéről azzal az indokkal, hogy egy - egyébként a turisták szeme elől eldugott helyen...
Új játszóteret vehetnek birtokba a gyerekek a pécsi gyermekklinika udvarán
Szerda délután avatták fel azt a vadonatúj, minden hatályos előírásnak megfelelő, biztonságos játszóteret a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK) Gyermekgyógyászati Klinikáján, amelyet a Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány finanszírozott. A pécsi ünnepélyes átadáson dr. Masszi György, az alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta: „A Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány 1995 óta tevékenykedik a PTE KK Gyermekgyógyászati Klinikáján a szívbeteg és koraszülött gyermekek érdekében. Az alapítvány működteti a koraszülött mentőszolgálatot, emellett ingyenes...
Több mint tízmilliót lopott...
A siklósi rendőrök elfogták azt a két férfit és egy nőt, akik a gyanú szerint több mint tízmillió forintot loptak egy...
Tizenhat tehetséges pécsi...
A Rotary Club Pécs már hosszú évek óta kiemelt feladatának tartja a Pécsett tanuló tehetséges fiatalok felkutatását és azok...
Mély árokba zuhant egy...
Öt-hat méter mély árokba hajtott egy személyautó Hidason, a Petőfi Sándor utcában szerdán. A bonyhádi és a szekszárdi...
Szekó József emlékére is...
Szerdán emelték be helyükre a Fogadalmi templom két új harangját, amelyek a város tavaly elhunyt polgármestere, Szekó József...
Először Kozármislenyben!...
Június 26-án, pénteken 19:00 órai kezdettel bemutatkozik a villányi Tiffán's Pincészet. A borok:Csenge...
Azt hitte egy pécsváradi...
A rendőrök a helyszínen elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit. Egy pécsváradi férfi...
Nyolc migránst és egy embercsempészt is fogtak Baranyában
Egy lengyel honosságú gépkocsival közlekedő ukrán férfit ellenőriztek a rendőrök Siklóson, a sofőrrel szemben felmerült az embercsempészés gyanúja. Nem sokkal később Nagyharsány térségében nyolc migránst tartóztattak fel a rendőrök. A rendőrök szerdán 8 óra 40 perckor Siklóson egy lengyel honosságú gépkocsit ellenőriztek, amellyel kapcsolatban felmerült a gyanú, hogy migránsok továbbszállításához köthető. A gépkocsit vezető 24 éves ukrán férfi nem tudott észszerű magyarázatot adni arra, hogy miért tartózkodik Magyarországon.Nem sokkal később, 10 óra 9 perckor...
Mohácsra vezetett a baranyai kormányablakbusz ezredik, jubileumi útja - Videó!
Domokos Péter miniszteri biztos abból az alkalomból látogatott kedden Mohácsra, hogy a baranyai településeket járó kormányablakbusz aznap tette meg 1000. útját. A mobilizált kormányablak jubileumi kitelepülésére Mohácson került sor, ahol a kormányablakokért felelős miniszteri biztos dr. Horváth Zoltán kormánymegbízottal, valamint Pávkovics Gábor mohácsi alpolgármesterrel közösen tartott sajtótájékoztatót.[#video:3537]Mint azt Dr. Domokos Péter elmondta, jelenleg 11 megyében segíti az ügyfelek kiszolgálását kormányablakbusz, de a tervek szerint a jövőben...
Újra csatatérré változtatták a pécsi közgyűlést a balliberálisok helyi képviselői
"A járványügyi veszélyhelyzet utáni első közgyűlést a város vezetésére való alkalmatlanságuk miatti kétségbeesésükben ismét csatatérré változtatták a balliberális oldal helyi képviselői a Momentum politikusainak és Péterffy Attilának az irányításával", írta közleményében a Fidesz pécsi frakciója a keddi közgyűlést követően. "Egy olyan hazug, a kormányra rárontó propaganda nyilatkozatot fogadtak el, amellyel végleg bebizonyították, hogy 8 hónappal a választásokat követően sincsenek ötleteik a város irányítására,valódi munka helyett ezért...
« Előző
9618 | 9639 | 9660 | 9681 | 9702 | 9723 | 9744 | 9765 | 9786 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- A Cambridge-i Egyetemen folytatja...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- A pécsi István pince túlélt mindent:...
- Gyermekkorában elégette verseit a két...
- Ön tudja, melyik pályaudvarra futnak...

