Kilenc produkció szerepel a komlói találkozó programjában
Kilenc - köztük három határon túli - produkciót láthat a Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) versenyprogramjában augusztus 20. és 23. között a közönség - jelentették be a mecseki városban tartott keddi sajtótájékoztatón. A koronavírus-járvány miatt elhalasztott, eredetileg júniusra tervezett rendezvény fővédnöke, Hoppál Péter kulturális alapellátásért felelős miniszteri biztos elmondta, hogy a kulturális kormányzat az esemény minőségét elismerve biztosítja az eredetileg tervezett tízmillió forintos támogatást, így a pályázati forrás segítségével összesen 18...
Agyba-főbe vert egy férfi egy másikat Mohácson
A Pécsi Járásbíróság kedden egy hónapra elrendelte egy mohácsi férfi letartóztatását erőszakos többszörös visszaesőként elkövetett súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt. A rendelkezésére álló adatok szerint a gyanúsított szombaton 20 óra 50 perc körüli időben Mohácson a Busóudvarnál előzetes szóváltást követően hét alkalommal arcon ütötte a padon ülő sértettet. Miután a sértett a padról felkelt, a gyanúsított utánanyúlt és megkísérelte őt megrúgni, miután nem sikerült, lehúzta a földre, ahol két alkalommal fejbe rúgta és egyszer...
Lángoló kocsihoz vágtáztak a tűzoltók Szigetváron
A város hivatásos tűzoltói eloltották a lángokat. Egy személyautó akkumulátora gyulladt ki kedden Szigetváron, a Muszola utcában, az Alapi Gáspár utca kereszteződésének közelében. A város hivatásos tűzoltói a tüzet eloltották.
Ismét zavartalan működik a...
Újra zavartalanul halad a forgalom a drávaszabolcsi határátkelőhelyen. Mint arról korábban hírt...
Szünetel a forgalom a...
Nem lehet ki- és belépni a drávaszabolcsi határátkelőhelyen - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu...
Másik jármű rendszámát...
A rendőrök Ligeten ellenőrizték azt a gépkocsivezetőt, aki autójára egy másik jármű rendszámát szerelte fel. ...
Három emberrel szemben...
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás bűntette miatt emelt vádat három személlyel szemben a Baranyai...
Meghalt egy 100 éves beteg,...
Elhunyt egy 100 éves, krónikus beteg, és öttel, 4107-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon...
Várhatóan vasárnap tetőzik...
Az elmúlt időszakban hullott jelentős mennyiségű csapadék megtette a hatását, áradnak a nagyobb folyók - közölte az Országos...
Világhírű pécsi zongoraművészt-zeneszerzőt igazolt le a PTE Művészeti Kara
Szeptembertől a PTE Művészeti Kar Zeneművészeti Intézetének tanára lesz a világhírű zongoraművész-zeneszerző Szabó Dániel, aki a jazz, a komolyzene és a filmzene berkeiben egyaránt foglalkoztatott, de jól ismert a műfajok közötti integrációs törekvéseiről is. A pécsi származású művész-tanár jelenleg a UCLA (University of California in Los Angeles) professzora, ahol a nevéhez fűződő zenepedagógiai módszerek már bevezetésre kerültek. Ez a tevékenysége szeptembertől egészül ki a magyarországi munkával. Az online oktatás kényszerű bevezetésével jó alkalom nyílt arra, hogy...
Autóversenyző bűnszervezet tagjai ellen indult büntetőper Pécsett, 69-en a vádlottak padján
Előkészítő tárgyalással kezdődött meg hétfőn a Pécsi Törvényszéken az a büntetőper, amely 69 ember ellen indult - többek között - üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, költségvetési csalás, hamis magánokirat felhasználása és számvitel rendjének megsértése miatt. Az első fokon eljáró Pécsi Törvényszék Darvasi Szilvia vezette büntetőtanácsa az ügyész és a vádlottak egy részének meghallgatásával kezdte meg munkáját. A vádirat szerint az ügy szereplői 2012-től autóversenyzői tevékenységük finanszírozására bűnszervezetet hoztak létre, amely egy...
Véméndi fiatalnál találtak egy rakat drogot Pécsett
Az egyenruhások Pécsett igazoltatták azt a férfit, akinek a ruházatából kábítószer került elő. A járőrök egy 26 éves véméndi férfit igazoltattak 2020. június 21-én 12 óra 35 perckor Pécsett, a Zsolnay Vilmos úton. A rendőrök a férfi ruházatának átvizsgálása során egy digitális mérleget, bruttó 295,3 gramm kábítószergyanús növényi származékot, valamint bruttó 106,7 gramm kábítószer gyanúját keltő fehér, illetve narancssárga anyagot találtak, és foglaltak le. A férfit előállították a rendőrkapitányságra, majd kihallgatták gyanúsítottként, amely során elismerte a...
Itt adhatunk vért a héten...
Ezen a héten a következő helyszíneken és időpontokban adhatunk vért Baranyában: Hidas, Általános Iskola (Kossuth...
Serpenyővel végzett...
A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a mohácsi férfinak az ügyében, aki megölte édesanyját. ...
Nem tetszett az ebéd,...
Pécsi Törvényszék a napokban megtartott előkészítő ülésen a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettének...
Nem kell másfél métert...
Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó a koronavírus-járvány magyarországi enyhülésének révén az alábbi...
A népszerű pécsi...
Vlasits Barbara csaknem tíz éve a Pécsi Nemzeti Színház tagja, emellett a Harmadikban Színházban és a Janus Egyetemi...
A Vásárcsarnok és a piacok...
Vásárlási időkorlát nélkül látogatható a pécsi Vásárcsarnok és a városi piacok, közölte az önkormányzat....
Vádemelés jöhet a szír embercsempész ügyében
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a szír állampolgárságú férfinak az ügyében, aki illegális migránsokat akart külföldre szállítani Baranyából - olvasható a police.hu oldalon. Embercsempészés miatt folytatott büntetőeljárást a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság egy 45 éves szír állampolgárságú férfi ellen. A gépjárművezetőt a rendőrök január 3-án Kölked térségében fogták el, mivel vele szemben felmerült a gyanú, hogy migránsok külföldre juttatásában akart segítséget nyújtani. A rendőrök az autót lefoglalták, a csempészt pedig elfogását követően előállították a Baranya...
Átadták a teljesen felújított babarci óvodát, 50 gyermek második otthona lehet
78 millió forintból újult meg a babarci óvoda épülete, ahol összesen 50 gyermek ellátását tudják biztosítani a jövőben. Felújították a játszóudvart, a tornaszobát, továbbá udvari bútorok és játékok beszerzésére is sor kerülhetett, melynek eredményeként a gyermekek a szülők elvárásainak megfelelő korszerű környezetbe járhatnak óvodába - mondta Őri László, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke pénteken, az óvoda átadása alkalmából rendezett ünnepségen, Babarcon. Pécsi Sándor, Babarc polgármestere köszöntőjében megköszönte a segítségét Őri Lászlónak, a Baranya Megyei...
A haveroknak jut pénz, a felújításokra és a helyieknek szánt keretet megvágták Péterffyék
Káosz jellemzi Pécset a költségvetés, a kultúra, valamint a sport területén is. Csizmadia Péter, a Fidesz közgyűlési frakcióvezetője lapunknak úgy nyilatkozott, érthetetlen, hogy a politikai tanácsnokokra és biztosokra jut pénz, helyettük a balliberális városvezetés a helyi civilektől von el támogatást, valamint kevesebb összeget szánnak a járdák és játszóterek felújítására. A Fidesz önkormányzati frakcióvezetője hangsúlyozta, a színház és a Zsolnay Negyed működését is bizonytalanság jellemzi, illetve a PMFC finanszírozásáról sem hallani konkrétumokat. Májusban hozta meg Péterffy...
« Előző
9639 | 9660 | 9681 | 9702 | 9723 | 9744 | 9765 | 9786 | 9807 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- A Cambridge-i Egyetemen folytatja...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- A pécsi István pince túlélt mindent:...
- Gyermekkorában elégette verseit a két...
- Ön tudja, melyik pályaudvarra futnak...

