Újabb pécsi óvodások, bölcsődések és ott dolgozók kerültek hatósági karanténba

Újabb pécsi óvodások, bölcsődések és ott dolgozók kerültek hatósági karanténba Két pécsi óvodában összesen 17, két bölcsődében pedig 21 kisgyermek került karanténba az elmúlt napokban Pécsett. Az érintett intézmények több dolgozóját is hatósági járványügyi megfigyelés alá helyezték, közölte az önkormányzat.  Az Apáczai Óvoda egyik tagintézményének munkatársáról csütörtökön igazolódott be, hogy elkapta a koronavírus-fertőzést. Az igazolt esetet követő kontaktkutatás eredményeként az óvoda további 4 dolgozója, valamint az egyik ügyeleti csoportból 8 kisgyermek került hatósági járványügyi megfigyelés alá.A Kertvárosi Óvoda Anikó Utcai Tagóvodájában az...

Év végéig bármelyik alszámláról lehet fizetni a Szép-kártyákkal

Év végéig bármelyik alszámláról lehet fizetni a Szép-kártyákkal Idén év végéig a Széchenyi Pihenő Kártyával bármelyik alszámláról lehet költeni a Szép-kártya által engedélyezett célokra - derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent rendeletből.     A kormányrendelet szerint a Szép-kártyával az eredeti alszámlánál meghatározott tevékenységi körbe tartozó szolgáltatás ellenértékének megfizetésére egy másik alszámlán lévő egyenleg is elfogadható, illetve a kártyabirtokos az egyes alszámlákon lévő pénzeszközt másik alszámlánál meghatározott szolgáltatás ellenértékének megfizetésére is felhasználhatja. A könnyítés szerint...

Japán autóipari cég érkezik Pécsre, tizenötmilliárd forintból építik fel az új üzemet

Japán autóipari cég érkezik Pécsre, tizenötmilliárd forintból építik fel az új üzemet Több mint 15 milliárd forintos beruházás keretében építkezésbe kezd a pécsi Déli Ipari Parkban a japán Seiren csoport. Mint azt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten elmondta, 170 főt foglalkoztatnak majd a szintetikus bőr kárpitot előállító üzemben. Hoppál Péter országgyűlési képviselő hangsúlyozta, jelentős regionális verseny zajlott annak érdekében, hogy a cég a baranyai megyeszékhelyet válassza. A politikusok megköszönték Péterffy Attila polgármester és kollégái munkáját. A városvezető részt vett a sajtóeseményen, de nem szólalt fel - a...

Átlépte a 25 ezret a...

Átlépte a 25 ezret a baranyai fertőzöttek száma Meghalt 241, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 5216 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést -...

Ismét Sárháton fogtak...

Ismét Sárháton fogtak migránsokat a határvédők A Baranya megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök csütörtökön kilenc határsértőt tartóztattak fel Sárhát...

Pályázatot írnak ki a Tüke...

Kétlépcsős pályázatot ír ki a város a Tüke Busz Zrt. vezérigazgatói posztjának betöltésére. A pályázatokat először egy háromfős bizottság értékeli, így a szakmai szempontoknak leginkább...

Lecsukták a Sárhátnál...

Lecsukták a Sárhátnál lebukott szír embercsempészt A Pécsi Járásbíróság csütörtökön elrendelte egy szír állampolgárságú férfi letartóztatását egy hónapra több személynek...

Japán nagybefektető érkezik...

Japán nagybefektető érkezik Pécsre - Pénteken várható a bejelentés a Külügyminisztériumban Hoppál Péter, Pécs országgyűlési képviselője lapunk érdeklődésére megerősítette, pénteken Budapesten, a Külügyminisztériumban...

Támadás a mohácsi...

Támadás a mohácsi panzióban: letartóztathatja a bíróság a rablással is gyanúsított késelőt Amint arról beszámoltunk, szerdán Mohácson egy nő késsel megsebesített egy másikat. A rendőrök csütörtökön közöltek további...

A kaput kitörve lépett meg a lopott teherautóval a mohácsi ámokfutó - Egy ház fala állította meg

A kaput kitörve lépett meg a lopott teherautóval a mohácsi ámokfutó - Egy ház fala állította meg A rendőrök perceken belül elfogták azt a férfit, aki a kaput áttörve tulajdonított el egy tehergépkocsit egy mohácsi ház udvaráról.    A mohácsi nyomozók szerdán gyanúsítottként hallgattak ki egy 32 éves helyi férfit. A megalapozott gyanú szerint a férfi aznap 18 óra és 18 óra 30 perc között Mohácson, a Munkás utcában az egyik ház udvaráról eltulajdonított egy tehergépkocsit, amelyben a tulajdonos benne hagyta az indítókulcsot. A férfi úgy távozott a járművel, hogy azzal kitörte az ingatlan kapuit.Ezután a Dankó Pista utcában egy ház falának ütközött a gépkocsival,...

Felborult autók, kidőlt fák - Ilyen volt az egynapos, áprilisi tél Baranyában

Felborult autók, kidőlt fák - Ilyen volt az egynapos, áprilisi tél Baranyában Az időjárási viszonyok miatt két fa dőlt ki Baranyában szerdán, ezen felül két balesetnél volt szükség a tűzoltók segítségére.    Zobákpuszta- Kövestető között egy húszméteres fa kettéhasadt és az úttestre, illetve az út menti távközlési vezetékre dőlt, teljes útzárat képezett. A komlói hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre és motoros láncfűrésszel és kézi erővel a fát eltávolította. Az eset során a távközlési vezeték nem szakadt el. Száz méterrel távolabb egy kisebb méretű fa szintén rádőlt az út menti távközlési vezetékre, lombkoronája pedig az úttestre lógott,...

Baranyában még nem lassít a járvány, ismét kétszáz felett van az új fertőzöttek száma

Baranyában még nem lassít a járvány, ismét kétszáz felett van az új fertőzöttek száma Meghalt 256, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 5307 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön, kiemelve: eddig 3 090 994 embert oltottak be Magyarországon, közülük 1 325 587-en már a második adag vakcinát is megkapták. Baranyában 251 új fertőzöttet azonosítottak.     A kormányzati portálon azt írták: 736 982-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 24 521-re, a gyógyultaké 440 498-ra emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 271 963. Kórházban 9848 koronavírusos beteget...

Nem bírta kivárni, míg jön...

Nem bírta kivárni, míg jön a vonat, hát letörte a sorompót egy pécsi sofőr - Videó! A Pécsi Járási Ügyészség közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat egy pécsi férfi...

Hó, havas eső, eső is eshet...

Este, illetve éjszaka is erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a Dunántúlon szakadozottabb lehet a felhőzet, és itt estig rövid időre kisüthet a nap. Éjszaka elsősorban az ország...

Megkéselt egy nő egy...

Megkéselt egy nő egy másikat Mohácson, majd megpróbált elmenekülni A rendőrség közlése szerint szerdán délután Mohácson, a Vörösmarty utcában egy vita során egy nő késsel megsebesített egy...

Újabb pécsi óvodások...

Újabb pécsi óvodások kerültek karanténba, két intézményben is megjelent a vírus Két pécsi óvodában is felütötte a fejét a koronavírus-fertőzés: a Kertvárosi Óvoda Bimbó utcai Tagóvodájában és a Nyugati...

Félhavi iskolához félárú...

Félhavi iskolához félárú bérletet kér Csizmadia Péter – Több ezer forint maradna a családoknál Frissítve: döntött az ügyben az önkormányzat. Mint ismert, április 19-én, hétfőn újra kinyitnak az általános iskolák. Ez...

Tragédia: fiatal magyar...

Tragédia: fiatal magyar rapper holttestét vetette partra a Duna Mohácsnál A mindössze húszéves rapper még március 15-én tűnt el Bajáról. Bár bíztak benne, hogy épségben előkerül, sajnos nem így...

Ez van, április derekán: havazás miatt veszélyes kirándulgatni a Mecsekben

Ez van, április derekán: havazás miatt veszélyes kirándulgatni a Mecsekben A Mecsekerdő felhívja a Természetjárók figyelmét, hogy a Mecsekben nagy mennyiségű havas csapadék hullott, ezért a magasan fekvő erdei utakon a közlekedés balesetveszélyessé vált.  A fák frissen kifakadt lombja, ágai a nedves hó súlya alatt megtörhetnek, a felázott talaj miatt, a széllökések hatására akár egész fák is kifordulhatnak a földből. Az erdőgazdaság szakemberei folyamatosan figyelik a séta- és turistautakat, erdészeti utakat, és szükség esetén intézkednek a felszabadításukról.A Mecsekerdő arra kéri a kirándulókat és a környéken lakókat, hogy a balesetek elkerülése...

Összeverte élettársát egy baranyai férfi

Összeverte élettársát egy baranyai férfi Bántalmazta az élettársát egy férfi Hobolon, a rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.       Kapcsolati erőszak elkövetés miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság egy 38 éves boldogasszonyfai férfi ellen, aki a megalapozott gyanú szerint január 24-én összeszólalkozott hoboli élettársával, majd a kezénél fogva kirángatta a nőt a nappaliba, az ágyra lökte, majd többször megütötte. A sértett a bántalmazás következtében könnyű sérüléseket szenvedett.A rendőrök az eljárás során megállapították, hogy a férfi korábban többször is bántalmazta -...

Ismét több mint kétszáz új fertőzött van Baranyában

Ismét több mint kétszáz új fertőzött van Baranyában Meghalt 285, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 3597 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán, kiemelve: eddig 3 037 023 embert oltottak be Magyarországon, közülük 1 290 709-en már a második adag vakcinát is megkapták. Baranyában 219 új fertőzöttet azonosítottak.      A kormányzati portálon azt írták: 731 675-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 24 265-re, a gyógyultaké 435 344-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 272 066. Kórházban 10 364 koronavírusos beteget...