Főzőklub, kizárólag férfitagoknak

Főzőklub, kizárólag férfitagoknak Az állítás valóságtartalmán ugyan lehet vitatkozni, de egy csapatnyian, az „erősebb" nem képviselői közül esküsznek rá, hogy velük mindig valami hasonló szokott történni. Szigorúan amatőrök lévén, nem volt más lehetőségük, mint közösen alapítani egy egyesületet, ahol kizárólag ők mutathatják be tudományukat a tagság előtt. A Gastro Artist Pécsi Férfi Főzőegylet 2005. február 17-én jött létre, Pécsett Csanaky András megválasztott elnök irányításával. Például Spanyolországban, pontosabban Baszkföldön komoly hagyományai vannak a férfi főzőkluboknak - árulta el a csapat...

Világverseny döntőjében vagyunk

Világverseny döntőjében vagyunk Pécs kategóriájában, vagyis a 75- 200 ezer lakosú városok közötti versenyben van még egyebek között az ausztráliai Ipswich, a japán Kakamigahara, az angliai Norwich, a kanadai Oshawa és Richmond az amerikai Portsmouth és Santa Clarita, valamint a spanyol Kanári-szigetek nagyvárosa, Mancomunidad del Sureste. A nagyobb városok kategóriáiban olyanok küzdenek a címért, mint a franciaországi Lyon, a svéd Malmő, a kanadai Niagara vagy a dél-afrikai Johannesburg vagy a kínai Wenjiang.Idén a brit főváros Westminster kerülete a házigazda. November 22-26 között rendezik a döntőt. A...

Toller László költségtérítéséről kérdez a Fidesz

"A közelmúltban az országos és a helyi sajtóban elgondolkodtató információk jelentek meg az országgyűlési képviselők tiszteletdíjának és költségtérítésének megállapításával és kifizetésével kapcsolatosan. Mint az a www.parlament.hu internetes oldalról kiderül Toller László számára havonta 419.520,- Ft-ot utalnak tiszteletdíj gyanánt. (Képviselői alapdíj és alkotmányügyi bizottsági tagsága szerint.) Annak ellenére, hogy Toller László sajnálatos balesete óta munkaképtelen, mégis 2006. július óta legalább 6.712.320,- volt a képviselői tiszteletdíja. Toller László számára utalnak...

Boborjánék és a pikáns permet

„Ugye Önök is érzik a "Két férfi, egy nő meg egy férfi" címből áradó, huncut-rózsaszín, szexuálisan izgató feromon felhőcskék orrnyálkahártya csiklandozó, tavaszillatú,...

Pécsi Arcok - Bencze János:...

Pécsi Arcok - Bencze János: „Újra lesz időm az írásra - Egy tapasztalt újságíró nyilván jól érzi a rendszerváltás előtti és utáni munka különbségeit.- Igazából kezdetben éppen...

Újabb EKF-botrány!...

Újabb EKF-botrány! Lemondott Méhes! GYORSHÍR - PÉCSI ÚJSÁG.HU-EXKLUZÍV (péntek, 13:30): Délután fél kettőkor kaptuk a hírt, hogy lemondott az Európa Kulturális...

Lányi András hétfőn a pécsi...

Az összejövetelen Lányi András író, egyetemi tanár, az Élőlánc elnöke tart előadást "Ökológia - egy konzervatív program a jövőnek" címmel. Az előadást beszélgetés követi nemcsak...

Immár pécsi belháborúról ír...

Többrétű konfliktusok nehezítik a Pécs 2010 projekt előremenetelét: Tasnádi Péter polgármester összeütközésbe került a megyei közgyűlés ellenzéki elnökével, és folyamatosak a konfliktusok...

Tasnádi Péter a Balokányról

Tasnádi Péter a Balokányról Mint már beszámoltunk róla, a Balokány Fürdő területére wellness-központot megálmodó befektető nem nyert azon a pályázaton,...

Hétfőn tartja második találkozóját a Pécsi Psoriasis Klub

A szervezet célja, hogy a szakellátást kiegészítve segítséget nyújtson a krónikus betegségben érintetteknek. A pikkelysömör egy olyan hullámzó lefolyású krónikus betegség, amely folyamatos kezelést, gondozást igényel. A tartós betegség befolyásolja az érintett életvitelét, a családban, a társadalomban elfoglalt szerepét. A folyamatos és idõigényes kezelések nehéz anyagi terhet rónak a betegekre, a gyakran szembetûnõ, látható bõrbetegség ráadásul jelentõs lelki megterhelést is jelent. Sokszor a téves társadalmi megítélés és a fenti problémák...

Tízezer aláírás a Vásárcsarnokért

Tízezer aláírás a Vásárcsarnokért A találkozót azért tartották, mert korábban mind a polgármester, mind az üzemeltető Pécsi Városüzemelési és Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója úgy nyilatkozott: számításba kell venni a közkedvelt piac elköltöztetését.A vezetői nyilatkozatok szerint az Expo Centerbe vagy a bőrgyár területére vinnék a létesítményt, a város pedig eladná az értékes belvárosi ingatlant. A lehetőséget elutasítóan fogadták mind az árusok, mind a vevők, ugyanis a Vásárcsarnok - mondták - a város egyik legfrekventáltabb helyén fekszik, s annak Kertvárosba való költöztetésével megszűnne a ma virágzó...

Kétmilliós rongálás a Cella Septichoránál

Takátsy Zoltán a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a Pécsi Újság.hu-nak elmondta, hogy az üvegtetőt valamilyen éles fémtárggyal sértették meg. Az egymástól tíz méterre lévő nyomok ugyan károsították a felületet, de a tető szerkezete továbbra is stabil.Bachman Zoltán tervező lapunknak megerősítette, ő szólt a rendőrségnek az eset kapcsán, amikor észrevette a sérüléseket. „A keletkezett repedések mentén az esővíz beszivároghat a több rétegből álló üvegszerkezetbe, s a téli hidegben a fagy további, igen nagy károkat okozhat" - mondta.A sajtóreferens...

Méhes Márton-interjú:...

Az Európa Kulturális Fővárosa-program jövő évi felvezető eseményeire hatszázmilliós költségvetésű javaslatot készített a pécsi menedzsmentközpont az országos és a helyi szakértői csoport...

Exkluzív videó a pécsi...

A rendőrök és az olimpiai bajnok vízilabdázó, valamint társa dulakodása az I. kerületben, 30 méterre az Alagút bejáratától történt, szinte pontosan ugyanott, ahol Lengyel Zoltán korábbi...

Orfű: száraz tónak nedves...

Orfű: száraz tónak nedves partján Füziné Kajdy Zita, Orfű polgármestere lapunknak elmondta: „a most lezárult fejlesztések keretében elvégezték a település...

Aláírták a Strabaggal az...

A köz- és a magánszféra partnersége keretében megvalósuló projekt költsége mai áron nettó 266,1 milliárd forint; az építkezés 2010 tavaszán fejeződik be.A GKM közölte: ezzel az M6-os...

Kedden reggel a Pannon...

"Sajtóközlemény A Közúti Közlekedési Szakszervezet, a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége, az Autóbusz-közlekedésben Dolgozók Uniója és a Liga Közlekedési Szakszervezetek Ágazati...

Pedagógusfórum: újabb...

Pedagógusfórum: újabb hidegzuhany Az érdekképviseletnek a Széchenyi gimnáziumban megtartott fórumán a tanárok többek között arról kérdezték a város első...

Háromszázmilliós megabírság a Dohánygyárnak!

2007. január 29. és február 25. között 731 helyszínen 1683 illegális, dohányárut reklámozó promóciót bonyolított le a BAT, a SPAR és a HPS "Téli Kampány" fedőnéven. A BAT Pécsi Dohánygyár Kft. a törvénytelen dohányreklámozásra felkérte egyrészről a SPAR Kft.-t, amely a helyszínt biztosította, másrészről a promóciót helyszínenként egy hosstesével lebonyolító HPS-t. Az összeállítható műanyag pultnál cigaretta eladás nem folyt, csupán a "Pall Mall" jogellenes reklámozása. Aki meghatározott mennyiségű "Pall Mall" cigarettát vásárolt a boltban, az a...

Félbeszakadt a megyei közgyűlés

Félbeszakadt a megyei közgyűlés Az eddig példátlan eset azután következett be, hogy a testület a korábban 2 milliárd forintosra tervezett kötvénykibocsátás összegét 3 milliárd forintra emelte oly módon, hogy azt működési költségekre is lehet majd fordítani.Horváth Zoltán alelnök lapunknak elmondta, Hargitai János elnök azért döntött az ülés berekesztése mellett, mert a képviselők távolmaradása miatt húsz fő alá csökkent volna a létszám, s így határozatképtelenné vált volna a testület. A fideszes alelnök hozzátette: a legfontosabb kérdéseket megtárgyalták, ám többek között a megyei fenntartású...

A pécsi orvoskari oktatás az országos listavezető!

A Heti Világgazdaság minden évben elkészíti azt a listát, amely számos szakmai adat elemzését, illetve egybevetését, összehasonlítását követően értékeli a hazai oktatási intézmények teljesítményét, eredményét, a lap felmérését az oktatási minisztérium is irányadónak tekinti.Eddig az első helyet az ELTE BTK érdemelte ki, idén azonban helycsere történt: a virtuális dobogó legfelső fokára a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Kara került.Dr. Németh Péter, az orvoskar dékánja hangsúlyozta: a napokban nyilvánosságra hozott felmérés konkrét statisztikai adatokból áll, tehát...