Ha nem ittunk, nem lehet baj

2008. február 28. csütörtök 23:32

Ha nem ittunk, nem lehet baj
Mint ismert, egy ideje már a helyszínen elveszik a rendőrök a gépjárművezetők jogosítványát, bármilyen csekély mértékű alkohol szervezetben való jelenlétét mutatja is ki a szonda. Utánajártunk, mennyire necces, ha gyógyszert szedünk, vagy éppen töltött káposztát eszünk vezetés előtt.

Egyes országokban megengedett a jármű vezetőjének szervezetében csekély mennyiségű alkohol, ám Magyarországon a szabályok nem teszik lehetővé a minimális alkoholfogyasztást sem. Sőt, a korábbiakkal ellentétben, január 20-tól, már a helyszínen bevonják azoknak a jogosítványát, akik szervezetében alkoholt mutat ki a szonda.

Mivel az elmúlt napokban sorra jelentek meg a híradásokban, hogy minimális alkohol - gyógyszerek és ételek által - szinte bármikor fellelhető az emberi szervezetben, megkérdeztük a rendőrt és a toxikológust: mire figyeljünk, kell-e egyáltalán félnünk, mielőtt volán mögé ülünk?

Zsobrák Péter, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője leszögezte: amennyiben a szonda 0,1 mg/l-t meg nem haladó úgynevezett légalkohol-koncentrációt jelez, nem indítanak eljárást. Ez az alig kimutatható mennyiség ugyanis nem befolyásolja a vezetői képességeket.

Ha mégis lecsúszott

Ha még is került egy gyűszűnyi alkohol a szervezetbe, s rövid idővel az elfogyasztása után autóba ülünk, a toxikológusok szerint van némi esély a védekezésre. Egy-két alma elrágcsálása után ugyanis nagy valószínűséggel nem fog sípolni a szonda. Persze véssük észbe: a "gyógymód" egy átdorbézolt éjszaka után még az eredmény csökkentéséhez sem elegendő, nemhogy a negatív eredményhez.

Ezt dr. Barthó Loránd, a PTE-ÁOK Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetének vezetője is megerősítette. A szakember hozzátetette, a svéd cseppekből, és alkoholszármazékú orvosságokból egyszerűen lehetetlen akkora mennyiséget fogyasztani, hogy amiatt "kiakadjon" a zsaruk műszere.

Az MTA doktora kizártnak tartja azt is, hogy például konyakos meggy vagy dianás cukorka fogyasztása után jelezzen a szonda. Szerinte ez csak az édesség szétrágása utáni pillanatokban, percekben történhet meg, ugyanis ekkor a szájüregben lehet alig kimutatható alkohol. Ha viszont valaki öt perc elteltével újra megfújja a készüléket, már semmit sem fog jelezni.

Korábban szóba került az is, hogy a töltött káposzta emésztése miatt is megbukhatunk a teszten, ez azonban az orvos szerint képtelenség, mint ahogy a propolisz-származékoktól való félelem is - a szonda ugyanis nem jelez be ilyesmire.

Zsobrák Péter szerint, ha valaki nagyon sok, csekély mennyiségű alkoholtartalmú ételt eszik, vagy iszik, talán elképzelhető, hogy eléri a büntethetőségi küszöböt. "Az ittasság minden esetben megállapítható és bizonyítható" - tette hozzá.

A toxikológus nem tartja kizártnak, hogy egyes gyógyszerkészítmények becsaphatják a rendőrök alkalmatosságát, ugyanis ezek tartalmazhatnak olyan vegyületeket, oldószereket, amelyeket a szonda alkoholnak érzékel. Vitás kérdésekben éppen ezért a szakember azt tanácsolja - már amennyiben biztosak vagyunk benne, hogy nem fogyasztottunk alkoholt - bátran vessük alá magunkat a vérvizsgálatnak - a laboreredményeket ugyanis egyértelműen megmutatják, mi minden van a szervezetünkben.

Az orvos szerint, mindent egybevetve, szinte kizárt, hogy úgy vegyék el valakinek a jogosítványát, hogy nem ivott alkoholt.

Korb Zoltán - Fotó: teol.hu