Kispiac: a kofák maradnának
2008. február 20. szerda 22:37
A piac félig üres csarnokában, az első sorokat megtöltő zsibárusok mögött alig néhány régóta itt dolgozó kofát találunk. Ők azok, akik még tartják a frontot a néhány éve még igen népszerű kispiacon.
Egyikük Gyimesi Rezső őstermelő, aki a csarnokban körbetekintve megjegyzi, az árusok csak azután kezdtek eltűnni a placcról, miután az önkormányzat másfél éve bejelentette átalakításra vonatkozó terveit.
- Semmit nem tudunk arról, mi lesz velünk - panaszkodik, majd így folytatja: - Nem tudjuk, maradhatunk-e egyáltalán, és ha igen, akkor magasabbak lesznek-e a bérleti díjak annál, mint amennyit jelenleg fizetünk.
Gyimesi szerint, ha menniük kell, rosszul járnak, hiszen a Vásárcsarnokban a kispiachoz képest háromszor annyiba kerülnek már most is a negyedéves bérleti díjak.
Az árusok úgy látják, az elköltözés nem csak a magasabb díj miatt jelent majd hátrányt. A férfi mellett még kitartó zöldséges asszony szerint egyáltalán nem biztos, hogy mindenkinek jut majd hely a jelenleg is zsúfolt Vásárcsarnokban.
Soó László, a PVV Zrt. vezérigazgató-helyettese nem kívánt a piac átalakításáról részleteket elárulni, mondván, a nyertes pályázóval még zajlanak a tárgyalások, így a beruházással kapcsolatban számos kérdés nyitva áll. Hozzátette, a befektetőnek olyan elképzelései vannak, melyek miatt a pécsi építési szabályzat módosítására is szükség lehet, de sor kerülhet telekösszevonásokra is.
A korábbi tervek szerint a közel négymilliárdos beruházás során a terület alatt mélygarázst alakítanak ki, szintén a föld alatt kapna helyet a teljesen modernizált piactér, s ugyanitt üzleteket is létrehoznának. Az elképzelések szerint a felszín is átalakul: a piactérre hagyományos mesterségeket felvonultató manufaktúra negyed települne, de új lakások építését is tervezik.
B. M. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Túlterhelt postásokról, lassú...
- Itt a fordulat: eső, szél, lehűlés...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Még egy hétig nem a Keletibe érkeznek...