Nem lesz nagykoalíció a Megyeházán
2008. február 28. csütörtök 00:28

Mint ismert, a legutóbbi közgyűlésen két fideszes képviselő bejelentette, hogy kilépnek a frakcióból, s mivel Marenics János (MDF), siklósi polgármester sem szavazta meg a költségvetést, jelenleg elfogadott büdzsé nélkül működik a megye.
Bár a szerdai tárgyalásokkal kapcsolatban az érintettek nyilatkozatstoppot rendeltek el, annyit azért sikerült megtudnunk, hogy Hargitai János elnök (képünkön) mind Gulyás Emillel, az MSZP frakcióvezetőjével, mind Bokor Bélával, a civilek képviselőjével tárgyalóasztalhoz ült.
Hargitai nyilvánvalóvá tette, hogy nagykoalícióról szó sem lehet, ellenben egyes bizottságok irányítását illetve bizonyos - nem vezető - tisztségeket a jobboldal, a közgyűlési munka működőképességének fenntartása érdekében, hajlandó átengedni a baloldalnak illetve a civileknek.
Tudomásunk szerint - a Pécsett terjedő pletykákkal ellentétben - Bokor Béla esetleges alelnökké történő megválasztása nem került napirendre - ezt sem ő, sem más nem indítványozta eddig.
Szerdán csoportgyűlést tartottak a szigetvári fideszesek, akik levélben szólították fel dr. Tusnádi Tamást és Kustos Rolandot a mandátumukról való lemondásra. Az összejövetelen az érintettek nem vettek részt - nem is tehették, hiszen a megyei frakcióból való kilépésükkel- a párt alapszabálya szerint - önmagukat zárták ki a Fidesz-MPSZ-ből.
Hogy a két képviselő vajon megválik közgyűlési tagságától, egyelőre több mint kétséges - információink szerint erre nem fog sor kerülni.
A következő képviselőtestületi ülést március 6-án tartják a Megyeházán, s a fő téma újra a költségvetés.
P. Zs.
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Két autó ütközött Pécsett, mentőre is...
- Július elsejétől élesedik a magasabb...
- Az esztendő legrövidebb éjszakája áll...
- Orbán Viktor: Ukrajna uniós tagsága a...
- Lezárták az M60-as autópálya egy...
- Századik születésnapján köszöntötték...
- Három az uszoda Mecsekalján
- Vasárnapig tart a rendőrségi razzia...
- Csaknem ezer élelmiszer lett olcsóbb...