Megyeháza: Bokor Béláék királycsinálók lehetnek
2008. február 26. kedd 23:19

A kilépés után borultak az erőviszonyok, a negyvenfős testületben az alábbiak szerint módosultak: a Fidesz-KDNP 19, az MSZP 16, a Baranyai Emberekért Szövetsége 2 taggal rendelkezik - a két kilépett ex-fideszes és az MDF-es képviselő, Marenics János mellett.
(Információink szerint szerdán este, Bánki Erik területi pártigazgató részvételével, Szigetváron városi Fidesz-gyűlést tartanak, ahol - legalábbis dr. Tusnádi más forrásaink szerint elejtett megjegyzései alapján - a két renitens fideszes pártból való kizárása várható.)
A tényleges emberi- és erőviszonyokat ismerők úgy vélik, a hatalmi játszmában a mérleg nyelvét elbillentő súly végül minden bizonnyal a civil szervezet, a Baranyai Emberekért Szövetsége két képviselője lesz - közölük is Bokor Bélát tekinti mindenki lehetséges királycsinálónak.
Megyeházi matek
A Fidesznek könnyebb a dolga: 19 szavazata mellé elég megnyernie a civilek két tagját, s ezzel többségben marad. (Ha még Marenics Jánost is be tudják vonni, biztos többséget tudhatnak magukénak továbbra is.)
Az MSZP-nek 16 képviselője van, ehhez jöhet a két kilépett fideszes (=18), de az MDF-es Marenics és a két civil "megszerzése" sem elképzelhetetlen Gulyás Emilék számára.
Huszonegy képviselővel pedig akár át is veheti a hatalmat a választáson kisebbségben maradt MSZP és új szövetségesei.
Bokor 2002-ig - szocialista vezetés alatt - már alelnöki funkciót is betöltött a megyei közgyűlésben, kérdéses viszont, hogy manapság is az MSZP-vel tartana-e, hiszen az elmúlt ciklusban a baloldaliak „elfelejtették" - ráadásul munkáltatója a megyei önkormányzat jelenlegi, Hargitai János-elnökölte vezetése.
A civilek támogatását az MSZP - ennek ellenére - szeretné megnyerni, többségbe ugyanis csak így juthatnak Gulyás Emilék.
A szocialisták valószínűleg azt sem tartják kizártnak, hogy a civil szövetség két tagja mellett a függetlenné vált ex-fideszes képviselőket is magukra húzhatják, mondván, aligha valószínű, hogy a renitensek a történtek után együttműködnek majd a megyei Fidesz-KDNP-vezetéssel. Úgy tudjuk azonban, hogy az MSZP a két jobboldalit csak abban az esetben keresné meg, ha a civilekkel már garantált együttműködést alakítottak ki.
A Fidesz-KDNP szintén a Baranyai Emberekért Szövetség tagjait szeretné magához kötni, akik ebben a ciklusban többször is a jobboldali vezetéssel szavaztak, s így tettek legutóbb, az idei költségvetés megszavazásakor is. (A jobboldal akkor - a civilekkel együtt - biztosíthatta volna a negyven tagú testületben a huszonegy fős, elegendő többséget, de a miután Ternák Gábor megüresedett helyére érkező új fideszes képviselő a jogszabályok szerint még nem vehetett részt a voksoláson, mégsem tudták elfogadni a megye következő évét meghatározó rendeletet).
Hargitai János, a megyei közgyűlés elnöke továbbra is hangsúlyozza, a közgyűlés működésének fenntartása érdekében egy szélesebb együttműködésre lesz szükség, s minden, a testületben helyet foglaló szervezettel, független képviselővel tárgyalnak majd. Az elnök úgy vélekedik, a hosszú távú működőképesség fenntartása érdekében "fel kell értékelniük azoknak a szerepét, akik eddig nem voltak irányító pozícióban".
Sokat mondó szavak ezek.
Dr. Gulyás Emil, az MSZP frakcióvezetője kérdésünkre nem kívánt jóslatokba bocsátkozni, csak annyit mondott, hogy március 6-ig, a következő közgyűlésig több tárgyalásuk is lesz, s nem zárkóznak el a nagykoalíció lehetőségétől sem (amit azért véleményünk szerint a Fidesz-KDNP - a markáns ideológiai különbségeken túl -, a jelenlegi közvéleménykutatási adatokat figyelembe véve, nem valószínű, hogy komolyan vehet).
Marenics János, siklósi polgármester megerősítette, mindkét oldal megkereste már, azt azonban nem árulta el, hogy milyen ajánlatokkal bombázzák, ha bombázzák a felek. Szerinte, mivel a megye kritikus helyzetben van, nem lenne szabad politikai oldalakban gondolkodni, s mivel most lehetőség nyílik a nagykoalícióra, jelen állás szerint ő kohéziós szerepet tölthet be az új helyzetben. Hozzátette, döntését továbbra sem befolyásolja mad a Szalai Ottó, siklósi fideszes képviselővel kialakult konfliktusa. (Emlékezetes, Marenics egy elmúlt hetekbeli siklósi testületi ülésen "Szórakozzon a zsebében a picivel" javaslattal illette a Fidesz helyi képviselőjét, Szalait, mire a jobboldaliak kivonultak a teremből.)
Információnk szerint a baloldaliak úgymond működőképesnek tartanának egy olyan felállást is, amelyben Hargitai János vezetése alatt folyna tovább a munka a közgyűlésben - még akkor is, ha a következő napok tárgyalásainak köszönhetően esetleg sikerülne többségbe kerülniük.
Ezt a csalit persze valószínűleg senki nem kóstolná meg a jobboldal megmaradt, igaz még mindig relatív többségben lévő képviselői közül. Ők inkább - amennyire tudható - abban gondolkodnak, hogy ha minden kötél szakad, összehozzanak egy önfeloszlatást, feltételezve, hogy egy időközi választás után az MSZP jelenlegi frakciójának töredéke jutna csak be a közgyűlésbe.
Ehhez azonban biztosan nem tudnak többséget szerezni: mivel ez sem a baloldalnak, sem az MDF-nek, sem a civileknek (illetve a kilépett fideszeseknek) nem hozna a konyhára semmit, az önfeloszlatási terv megvalósítása kizárt.
Képünkön: Bokor Béla (szemből balról) és Marenics János
Bóka Máté - Pauska Zsolt - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Két autó ütközött Pécsett, mentőre is...
- Július elsejétől élesedik a magasabb...
- Az esztendő legrövidebb éjszakája áll...
- Orbán Viktor: Ukrajna uniós tagsága a...
- Lezárták az M60-as autópálya egy...
- Századik születésnapján köszöntötték...
- Három az uszoda Mecsekalján
- Vasárnapig tart a rendőrségi razzia...
- Beleszédülünk, úgy megvariálják...