Hoppál mehet a parlamentbe - Páva Zsolt: "a pécsiek a fontosabbak"
- A választmány két képviselőben gondolkodott: dr. Páva Zsoltban és dr. Hoppál Péterben (képünkön). Először dr. Páva Zsoltot kértük fel, hogy töltse be az elhunyt Aszódi Pál helyét a Parlamentben, de ő nem vállalta, mondván, minden erejével Pécs problémáinak megoldására szeretne koncentrálni. Végül nagy többséggel Hoppál Pétert javasoltuk az Országgyűlésbe - jelentette be Tiffán Zsolt.A Fidesz baranyai elnöke azt mondta, az országos választmánynak kell jóváhagynia a megyei döntést, erre két héten belül sor kerül, ezt követően teheti le Hoppál Péter a képviselői esküt a...Kijavítják a kátyúkat Zsolnay úton
A kátyúkat javítják ki a pécsi Zsolnay Vilmos úton. A jó idő beköszöntével megkezdődött a baranyai megyeszékhely útjain a télen keletkezett gödrök, kátyúk kijavítása, aszfaltozása. A feladatra szánt 240 millió forintos összegből először a legforgalmasabb utakat teszik rendbe.
EKF: sikeres tárgyalások, megállapodások Berlinben
A nemzetközi turisztikai vásáron a Pécs2010 EKF program német nyelvű, a Magyar Turizmus Zrt. által megjelentetett, reprezentatív információs anyagát a magyar stand központi információs pultjain, kiemelt helyen vehették kezükbe a látogatók. Az eseményt jelentős sajtófigyelem kísérte. Az EKF-et is kiemelten bemutató, teltházas sajtótájékoztatót tartott Dr. Kovács Miklós turisztikai szakállamtitkár és Niklai Ákos, a Magyar Turizmus Zrt. elnöke.A szakmai napok eredményes tárgyalásainak köszönhetően a következő négy hónapban tucatnyi német médium látogat Pécsre, amit az EKF programról...Kozármislenyből lopták,...
A szekszárdi kapitányság bűnügyi osztályvezetője a portálnak elmondta, a kollégák más ügyben dolgoztak, amikor rábbukkantak a rendszáma alapján keserett teherautóra. A gépjárművet még...Élénkül Baranyában a horvát...
Egyre több horvát rendszámú autót látni Mohács áruházainak parkolóiban, a turisták tejet, kenyeret, sajtot, gyümölcsöket, üdítőket, ásványvizeket, étolajat, sőt, pelenkát is olcsóbban...Kortárs pécsi képzőművészet...
A kiállítás a pécsi képzőművészet (festők, szobrászok, médiaművészek) jelentős alkotásaiból nyílik Brüsszelben. A különleges tárlat két vezérfonalra épül: a kiállított munkák közül több...Bejelenti a Fidesz, ki...
Arról, hogy ki képviseli Baranyát Aszódi Pál halála után az Országgyűlésben, kedden 15 órakor számol be a nyilvánosságnak Tiffán Zsolt, megyei pártelnök, dr. Páva Zsolt, a Fidesz...Traffipax kedden Pécsett és...
08.30 - 09.15 óráig Pécs, Megyeri út09.30 - 10.15 óráig Pellérd10.30 - 11.15 óráig Pécs, Makay I.11.30 - 12.15 óráig Pécs, Szigeti út13.00 - 13.45 óráig Pécs, Dr. Veress E.14.00 - 14.45...Hogyan lesznek ebből új...
Mint ismert, az önkormányzat egy idén október végéig fennálló lehetőséggel összesen harmincmillió forintos...
Ha nincs kész a koncertközpont...
Ezt erősítette meg lapunknak például Simon István is, aki azt mondta, egyelőre csak egy elvi állásfoglalásról tud: a város - ha lesz rá forrása - a tavaly nyáron meglebegtetett 800 millióval szemben azonban így is csak 300-350 milliót költene a színház gépészeti felújítására. A Pécsi Nemzeti Színház ügyvezető igazgatója szerint ennél a pénznél több kellene a felújításra, de - mint szavaiból kiderült - ennek az összegnek is örülnének, ha végre valóban konkrétumokról lehetne beszélni. Közölte: a színház épülete évente többször szolgál hangversenyek helyszínéül, így szerinte nem...
Részeg kocsis akadt el Nagykozárban
A rendőrök vérvételre előállították, és feljelentették. Azt mondta már hajnalban kezdett inni, nem is számolta, hogy mennyit.Ádám Antal az értékek fejlődéséről
Mint arról már a Pécsi Újság.hu két hónappal ezelőtt beszámolt, a neves professzort január 22-én, a Magyar Kultúra Napján tüntette ki Hiller István oktatási és kulturális miniszter Szent-Györgyi Albert-díjjal.„A keddi előadás ötlete pedig magától Ádám Antaltól származott, aki régi barátja a Páneurópai Uniónak, illetve rendszeres résztvevője eseményeinknek" - tudtuk meg a szervezet pécsi vezetőjétől dr. Grünwald Annától, aki hozzátette, igen érdekes estén vehetnek részt azok, akik végighallgatják a professzor értékelméleti kérdéseket vizsgáló prezentációját.Időpont:...
Csonkulhat a parkolóreferendum
Mint már beszámoltunk róla, a belvárosiak elfogadhatatlannak tartják a három kérdés (lásd kapcsolódó írásunkat - a...
Tizenéves lányt keres a...
Aki a - 165-170 cm magas, átlagos testalkatú, rövid barna hajú - Orsós Szabina tartózkodási helyéről bármit tud, jelezze az ingyen hívható 107-es telefonon - kéri a lakosság segítségét a...A rendőrök vitték el az...
A családtagok sikoltoztak, majd végül a valaki kihívta a rendőröket és bilincsben vitték el a negyvenkét éves férfit. Nem engedték haza, őrizetbe vették és garázdaság miatt feljelentették.Feljelentés: többszáz idős...
"Jogosulatlan adatkezelés miatt fordultam a Pécsi Városi Rendőrkapitánysághoz, kérve az ügy kivizsgálását" - mondta Papp Judit az MTI-nek. Hozzátette: ilyen listája csak az...Megjelent az ECHO tavaszi...
Vörös Zsófia egyetemi hallgató készített interjút a több mint tíz éve Pécsett élő holland Simon Wintermans vállalkozóval és...
Hímestojás örökségünk -...
Mosonyi Éva népi iparművész, Pécsett egyedül foglalkozik művészi tojásfestéssel. Alkotásai a műfajon belül a diszkrét és csodálatos tisztasággal tükröződő népi motívumok gyűjteménye -...Mali ritmuskavalkád és nyugati harmóniák
Huszonegyedik századi keretben felcsendülő egzotikus hangzás és szédítő ritmuskavalkád tölti be a PTE Orvosi Kar Auláját március 19-én, amikor a Pécsi Tavaszi Fesztivál egyik sztárvendége, Habib Koité csap a húrok közé kíséretével. A nyugat-afrikai, mali származású énekes-gitáros 1998-ban robbant be a köztudatba, amikor Ma-Ya című albumával hetekig a világzenei toplisták élén állt. Azóta már „márkanévnek" számít Habib Koité és a Bamada, melynek koncertjein együtt hatnak az ősi mali hangszerek és a nyugati harmóniák, a hangzást pedig a látvány teszi még élményszerűbbé. A...Pécsi kitüntetettek az ünnepen - összefoglaló
Kossuth-díjjal tüntették ki sokoldalú művészi életútja elismeréseként Vári Évát, a Budapesti Kamaraszínház Jászai Mari-díjas színművészét, Kiváló Művészét. Széchenyi-díjban részesült iskolateremtő tanári tevékenységéért, irodalomelméleti és kritikusi munkásságáért, a modern irodalom- és művészelméleti szakirodalom magyar nyelvű gyűjteményeinek létrehozásában játszott alapvető szerepéért Thomka Beáta, az irodalomtudomány doktora, a Pécsi Tudományegyetem BTK egyetemi tanára, a PTE Irodalomtudományi Doktori Iskola vezetője.A magyar köztársasági érdemrend középkeresztje (polgári...Csekkek a városházáról
Több ponton is módosították a pécsi építményadóról szóló jogszabályt, így a díjtételek és a négyzetméterkorlátok (lásd korábbi írásunkat jobbra - a szerk.) meghagyása mellett voltak változások e téren. Van, akinek kevesebb díjat kell fizetnie ingatlana után, ugyanakkor - előre borítékolhatóan - a többség valamelyest többet ad be a közösbe a módosítások miatt.A pincével rendelkezőket például büntetik, míg az erkélyek területének ezentúl csak a fele adóköteles. Ugyanígy megkérik az árát a hivatalban, ha cégünk a lakásunkba van bejelentve, ez esetben ugyanis az otthonunkat a...
« Előző
49581 | 49602 | 49623 | 49644 | 49665 | 49686 | 49707 | 49728 | 49749 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megdőlt szombaton az országos hajnali...
- Demokrácia Központot hozott létre a...
- Üzent Donald Trump: az USA kész...
- Egy héten át gyorshajtókra vadásznak...
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...
- Diakónus szentelést ünnepel a Pécsi...
- Így néz ki a szavazólap, amin az...
- Tizenhét (!) éves buszokkal erősödik...
- Vers mindenkinek a költészet napján -...
- Faggyal, havazással és széllel...

