Lakást kap két értelmileg akadályozott férfi Pécsett
Gyurok Ernő, a baranyai megyeszékhelyen működő Életminőség-fejlesztő Szolgáltatások Intézményének igazgatója az MTI-nek elmondta: a városi önkormányzat népjóléti bizottsága legutóbbi ülésén támogatta azt a javaslatot, hogy a 39 és a 45 éves férfi önkormányzati bérlakáshoz jusson a Búza téren.Hozzátette, a bérlők az ingatlant az életminőség-fejlesztő intézmény munkatársainak segítségével felújítják, költségeit saját keresetükből fizetik. Egyikük a fejlesztő intézmény udvarosaként tevékenykedik, a másik ugyanott, egy kézműves teremben dolgozik.Két évtizede foglalkoznak a jelenleg...Hazajönnek a mohácsi romák Angliából
A gazdasági válság miatt az angolok már olyan munkákat is elvállalnak, amelyekből korábban nem kértek, hajlandók csokoládégyárakban és hűtőházakban dolgozni. Pont ott, ahol a Mohácsról Nagy-Britanniába vándorolt félezer roma család is munkát talált. Mohácson több mint 3500 roma él, 90 százalékuk munkanélküli. 1998 és 2001 között 150 roma utazott ki Kanadába szerencsét próbálni. Menedékjogot kértek, de nem kaptak. 2006 végén pedig 300-an mentek ki Svédországba, de ott sem kaptak menedékjogot, onnan is haza kellett utazniuk. Ezután Anglia lett az úticél. A mohácsi kisebbségi...Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén
08.30 - 09.15 óráig Pécs, Rácvárosi út 19 szám előtt09.30 - 10.15 óráig Pécs, Magyarürögi út 80 szám előtt10.30 - 11.15 óráig Pécs, József A. út11.30 - 12.15 óráig Pécs, Építők útja13.00 - 13.45 óráig Pécs, Siklósi út 14.00 - 14.45 óráig Pécs, Maléter P. út15.00 - 15.30 óráig Pécs, Aidinger J. út15.45 - 16.30 óráig 58-as fkl útMégis meglesz az Operaliára...
Az Operalia az egyik legrangosabb operaverseny, amelyet korábban olyan metropoliszokban rendeztek meg, mint Párizs,...
Végkiárusítás: eladják a...
A csütörtökön délelőtt 11 órakor kezdődő közgyűlés napirendi során így szerepel a téma, de hogy meg is tárgyalják-e a...
Üres az Expo Center és...
A létszámában megkurtított és alaposan átalakult Pécsi Rendezvényszervező Kft. hamarosan felfüggeszti minden tevékenységét, s...
Pécsett az afrikai...
Huszonegyedik századi keretben felcsendülő egzotikus hangzás és szédítő ritmuskavalkád tölti be a PTE orvosi auláját csütörtök...
Idős asszony támadóját...
Mint írják, az elkövetőt, egy fiatal férfit a helyszín közelében - percekkel a támadást követően - egy járőr elfogta, továbbá a sértettől eltulajdonított értékeket is megtalálta nála.A...Fennakadt a kerítésen a...
A sofőr a rendőrök elől menekült, mert lopta az autót. A harminchét éves román férfit végül elfogták és gyanúsítottként kihallgatták. A járművet a tulajdonosa aznap visszakapta.EKF: hatmilliárdot lenyel a kormány?
A képviselő arra várt választ, vajon a kormány visszatarthatja-e az euró-forint árfolyamának változásából eredő többletforrást? De Blasio szerint a minden hazai uniós projektet érintő árfolyamnyereség csak a pécsi kulturális fővárosa program esetén pluszban hatmilliárdot jelentene. Mint mondta, annak idején ugyanis 248 forintos euró árfolyammal számolták ki a projektre eső uniós forrásokat, de köztudott, hogy immár 300 forint magasságában jár az euró.Az amúgy is alaposan megcsúszó pécsi megaépítkezeséket kétszeresen is sújthatja mindez: az EKF-beruházások esetében a beszerzéseknek...
Frontálisan ütköztek a lámpás kereszteződésben
Egy kereszteződésben a „telizöld" jelzésnél nem adott elsőbbséget a kanyarodó jármű a szemből érkezőnek, ezért történt a baleset. A mentősök egy súlyos és egy könnyű sérültet vittek kórházba, a rendőrök még vizsgálják a balesetet.Betegség miatt elmarad Kézdy György estje
"Sajnálattal értesítjük, hogy a Művészetek és Irodalom Házában március 19-én, csütörtökön este 19 órára tervezett előadás, Kézdy György: Ákom-bákom című estje a művész betegsége miatt elmarad. A programot április 6-án, hétfőn este 19 órakor tartjuk meg. A megváltott jegyek erre az időpontra érvényesek, vagy visszaválthatók a Művészetek és Irodalom Háza portáján."Pécsi bábosok is debütálnak...
A Figura Ex Machina című előadásban Sarkadi Bence saját készítésű faragott marionettjei mulattatják a közönséget csütörtökön; az egyszemélyes előadás bejárta a világot Athéntől Kanadáig,...M6-os: katasztrófavédelmi...
Tóth György, Baranya megyei katasztrófavédelmi igazgató az MTI-nek elmondta, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az érintett baranyai, tolnai tűzoltóságok és a...Traffipax szerdán Pécsett...
08.30 - 09.15 óráig Pécs-Hird 6. sz. fkl. út09.30 - 10.15 óráig Pécs, Zsolnay V. út10.30 - 11.15 óráig Pécs, Komlói út11.30 - 12.15 óráig Pécs, Hársfa út13.00 - 13.45 óráig Pellérd14.00 -...Mégsem épül bérlakás 2011-ig
Pedig a 2006-os választásokkor legalább 300, de inkább mintegy félezer új önkormányzati bérlakás megépítését helyezte...
Présben a munkaügyi központ
A korábban hasonló területekre szánt keretek megcsapolásával indította el a kormány például az Országos Foglalkoztatási...
Üzemanyag-tolvajt fogott...
Közel kétszáz liter gázolajat szívtak le egy kamionból, amit kannákban pakoltak, aztán egy személyautóba. A gyanúsított mindent beismert, azt mondta tartozásai vannak, de nincs...Mélygarázs: mikor lesz terünk is?
Mint ismert, egy magánbefektetés keretében folynak immár másfél éve a munkálatok a pécsi Kossuth téren: kétszintes, közel háromszáz férőhelyes parkolót adnak át itt még idén, felette pedig egy megújult közterületet építtet a város EKF-keretből. Az 1,5-2 milliárdos összköltséggel megépülő létesítmény kivitelezése jól halad: nemsokára hozzákezdenek a Hal téri és az Irgalmasok utcai be- és kihajtók építéséhez (előbbi építése miatt tavasztól őszig nem lehet majd behajtani a Fürdő utcába), s a 280 férőhelyes garázs tetejének szigetelése is befejeződik jövő hónapban.Horváth Mária,...
Évfordulós Hommage á Haydn
Az esten a pécsi születésű Megyesi Schwartz Lúcia (képünkön) magánénekesnő, a Magyar Állami Operaház tagja csillogtatja meg művészetének legjavát. Mindebben pedig nem kisebb név lesz segítségére, mint a Kossuth- és Liszt-díjas, érdemes művész zongorista Jandó Jenő. A két kiváló zenész egy négy részből álló műsorral örvendezteti meg közönségét.Joseph Haydn olyan művei kerülnek műsorra a kamaraesten, mint a „C -dúr (Hob.XVI/50)", valamint az „Esz-dúr szonáta (Hob.XVI/52)", amelyek mellett felcsendül az „Arianna a Naxos cantata" is. A páros továbbá az...
Vascsővel rendezte le a szomszédját egy asszony
A férfi súlyosan megsérült, jelenleg is kórházban ápolják. A nő ellen súlyos testi sértés miatt indítottak eljárást, a rendőrök vizsgálják a körülményeket, többek között azt is, hogy miért történt az erőszak.
« Előző
49560 | 49581 | 49602 | 49623 | 49644 | 49665 | 49686 | 49707 | 49728 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Demokrácia Központot hozott létre a...
- Megdőlt szombaton az országos hajnali...
- Egy héten át gyorshajtókra vadásznak...
- Üzent Donald Trump: az USA kész...
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...
- Diakónus szentelést ünnepel a Pécsi...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Nyugdíjas tűzoltó ezredes oltott egy...
- Tizenhét (!) éves buszokkal erősödik...
- Vers mindenkinek a költészet napján -...

