Mégsem épül bérlakás 2011-ig
2009. március 17. kedd 20:00

Pedig a 2006-os választásokkor legalább 300, de inkább mintegy félezer új önkormányzati bérlakás megépítését helyezte kilátásba a szocialista párt - azzal a feltétellel, hogy mindez akkor teljesül, ha ők irányíthatják a várost. Nos, azóta is ők irányítják...
Ma már tisztán látszik, legfeljebb megindulhat ebben a ciklusban az építkezés, de esélyesebb, hogy a pénz mellett még más egyéb is hiányozni fog mindehhez Pécsett. A gazdasági nehézségeken kívül ugyanis (bár ez a legkisebb probléma) a Rózsadombra tervezett bérház felhúzását még a környék lakói is ellenzik - mondván a városképbe nem illeszkedő épület rontaná életkörülményeiket.
Az utóbbi néhány évnek azonban mégsem az a legnagyobb negatívuma, hogy kilenc darab lakás visszavételén kívül ugyanannyi kiadható otthona lesz a városnak jövőre, mint három évvel ezelőtt. A mostani támogatási rendszer ugyanis elhibázott, huzamosabb ideig folytatva pedig - Molnár Ferenc lakáspolitikai tanácsnok szavaival élve - önfelszámoló, azaz a lakások egyre lelakottabbá válnak, felújításra nem jut, a beszedhető bérleti díjak mértéke pedig nem lesz elég semmire sem.
A tanácsnok elmondta, ettől az évtől kezdődően a tavaly elfogadott lakáspolitikai koncepció ajánlásait megfogadva kezdenek hozzá a rendszer ésszerűsítéséhez. Előrelépést jelenthet, tette hozzá, hogy a kiutalás idején megállapított jövedelemviszonyokat nem tekintik kőbe vésettnek. Ha a jövedelem nő, a lakbér is magasabb lesz, ha csökken, akkor az önkormányzat is nagyobb könnyítést ad. Az is elvárás, mondta, hogy pontosabban meghatározhassák, mire is van szüksége az igénylőnek: mindenképpen szüksége van-e bérlakásra, vagy beéri esetleg lakbértámogatással is.
Pécsett egyébként körülbelül tizenkétezren élnek 4300 bérleményben. Ezeknek fele összkomfortos, negyedük komfortos, s ugyanennyi a félkomfortos. A bérlők - természetesen a támogatási rendszer miatt - nagyrészt alacsony végzettségűek, s sok a nagycsaládos közöttük.
Molnár elmondta, manapság közel sem egyszerű bérlakáshoz jutni: az önkormányzat a család körülményei, a jövedelemszint, a gyermekek száma alapján ítéli meg a lakást - de legtöbbször évekig, az esetek túlnyomó részében öt évnél is többet kell várni egy lakásra. Kivételt jelentenek a fecskeházi lakások, amelyekben pár évente cserélődnek a lakók. Napok alatt azok kapnak csak otthont, akiknek például leég a házuk.
A tanácsnok szerint, ha mostantól betartják a koncepció ajánlásait, tapintható hatása akkor is csak 2-3 év múlva lesz a megújuló rendszernek.
Képünkön: Fiatalok egy panel társasház előtt - gyermek nélkül a párok aligha jutnak bérlakáshoz Pécsett.
Korb Zoltán - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nem sikerült újraéleszteni, elhunyt a...
- Lángoló autó világította be a határt...
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- A püspöki palota, a kincstár is...
- Véméndi férfi rabolt párjával az...
- Pécsi arcok (10.): Gráf Csilla...
- A rendszeres HIV-szűrés életeket...
- Régi fényében kapja vissza Pécs a...
- Kulturális örökség napja: ingyenes...
- Lerobbant mozdony miatt késnek a...