Üres az Expo Center és hiába adnák el Varga Péterék, nem kell a kutyának se
2009. március 18. szerda 19:15

A létszámában megkurtított és alaposan átalakult Pécsi Rendezvényszervező Kft. hamarosan felfüggeszti minden tevékenységét, s eddigi feladatait a tulajdonos holding veszi majd át - tudtuk meg a kft. jelenlegi ügyvezetőjétől, dr. Schneider Pétertől, aki elmondta azt is, hogy az elmúlt évben átlagosan heti egyszeri alkalommal vették bérbe az épületet, s mindössze valamivel több, mint tíz millió forintos bevételt értek el.
A Pécs Holding Zrt. vezérigazgatója, Varga Péter szerint a korábban már ismertté vált hongkongi befektető, a New Union Group érdeklődésén kívül más megkeresésük eddig nem volt - róluk azonban még nem tettek le. Az épületet továbbra is hárommilliárdért szeretnék értékesíteni.
Mint mondta, amióta a centrumban megszűnt a munka, az Expo Center fenntartása nem jelent különösebb többletköltséget. Az épület felhúzására felvett hitel viszont - amely kamatok nélkül évi 180 millióra rúg - a holding számára továbbra is nagy veszteséget generál - ezt szeretnék tehát az eladásból szármázó bevétellel kiegyenlíteni.
Varga ugyannakkor úgy vélekedik, hogy ha az Expo nem hitelből épült volna, akkor a bevételekből a bér- és az energiaköltségeket fedezni tudnák, vagyis az épület működtethető lenne nullszaldósan is.
Arra a felvetésre, miszerint alternatív EKF-helyszínként szóba került-e már a kertvárosi létesítmény, nemmel fellelt. Úgy vélte, mivel a sátor kiesik a turisták által látogatott útvonalakból, ezért e tekintetben nem is számolhatnak vele.
Ha úgy alakul, hogy a centrum minden eladási szándék ellenére is Pécs nyakán marad, várhatóan akkor sem lesz képes megtermelni saját (a hitellel együtt értendő) költségeit. Ennek egyik oka, hogy a városban jelenleg is több intézmény látja el ugyanazt a feladatot, amelyre a centrum hivatott lehetne. Ráadásul az EKF-program keretében létrehozandó intézmények funkciója is részben megegyező az Expo Centerével.
Képünk egy korábban, az Expo Centerben rendezett kiállításon készült.
B. M. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nem sikerült újraéleszteni, elhunyt a...
- Lángoló autó világította be a határt...
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- A püspöki palota, a kincstár is...
- Véméndi férfi rabolt párjával az...
- Pécsi arcok (10.): Gráf Csilla...
- A rendszeres HIV-szűrés életeket...
- Régi fényében kapja vissza Pécs a...
- Kulturális örökség napja: ingyenes...
- Lerobbant mozdony miatt késnek a...