Hoppál mehet a parlamentbe - Páva Zsolt: "a pécsiek a fontosabbak"

2009. március 17. kedd 16:27

Hétfőn este ülésezett a Fidesz Baranya Megyei Választmánya. A 80 éves korában elhunyt Aszódi Pál helyére végül dr. Hoppál Pétert javasolták az Országgyűlésbe. Elsőként dr. Páva Zsoltot kérték fel, de a Fidesz-civil összefogás polgármester-jelöltje a Parlament helyett inkább Pécset választotta.

- A választmány két képviselőben gondolkodott: dr. Páva Zsoltban és dr. Hoppál Péterben (képünkön). Először dr. Páva Zsoltot kértük fel, hogy töltse be az elhunyt Aszódi Pál helyét a Parlamentben, de ő nem vállalta, mondván, minden erejével Pécs problémáinak megoldására szeretne koncentrálni. Végül nagy többséggel Hoppál Pétert javasoltuk az Országgyűlésbe - jelentette be Tiffán Zsolt.

A Fidesz baranyai elnöke azt mondta, az országos választmánynak kell jóváhagynia a megyei döntést, erre két héten belül sor kerül, ezt követően teheti le Hoppál Péter a képviselői esküt a Parlamentben.

- Természetesen megértem és támogatom Páva Zsoltot, amiért nem fogadta el a választmány felkérését. Úgy gondolom, vele együtt, hogy a legtöbbet akkor tudja tenni ezért a városért, ha itt van, ha ismeri az itteniek életét, és átéli mindennapi problémáikat. Ha nem messziről mondja, hogy pécsi, hanem a valóságban is itt van - mondta.

Dr. Páva Zsolt emlékeztetett arra, hogy eddig mindig nemet mondott, ha Budapestre hívták, mert sosem akart elmenni Pécsről.

- Nemet mondtam akkor is, amikor államtitkári pozíció ajánlottak fel 1999-ben, és azóta is több alkalommal, amikor el kellett volna hagynom Pécset. Most sincs ez másként. Bár megtisztelő volt a felkérés, nekem itt van a családom, itt születtem, itt van feladatom és azt szeretném jól csinálni. Nekem Pécs a legfontosabb, nem hellózni akarok 200 kilométerről tíz éven keresztül, hanem Pécsett „Jó reggelt!" kívánni minden nap! - magyarázta.

Páva Zsolt szerint bár politikai karrier szempontjából jelentősnek tekinthető egy országgyűlési képviselői hely, őt nem ez érdekli, hanem a feladat, amire vállalkozott: Pécset, a pécsieket összefogni, és sikeressé tenni a várost.

-Úgy gondolom, a Fidesznek erős és szakmailag magasan képzett frakciója dolgozik jelenleg is a Parlamentben, és külön öröm, hogy a pécsi frakcióvezető-helyettes, Hoppál Péter kerülhet be, aki sokat tud segíteni a városnak. Én tehát maradok, mert pécsi vagyok, és maradok, mert hiszem azt, hogy Pécsett valódi változásra van szükség. Nem a várost kell megváltoztatni, nem az embereket, hanem az önkormányzatot, és tágabb összefüggésben a kormányt, amely szinte minden baj forrása. A Gyurcsány-modellnek nincs tovább helye Pécsett, bárki képviselje azt. Biztonságot, munkahelyi és szociális biztonságot kell teremtenünk, hiszen 1998 óta nem volt jelentős munkahelyteremtés a városban. Az én feladatom, hogy úgy dolgozzam, hogy a pécsiek nyerjenek - mondta Páva Zsolt.

Hoppál Péter megköszönte a jelölést és kijelentette, a kormánypárti képviselők eddig nem segítettek a pécsieknek, mert Gyurcsány Ferencet szolgálták. Itt az ideje, hogy a pécsieknek legyen szószólójuk az ország házában, képviselje valaki az érdekeiket.

- Elfogadhatatlan, hogy egy pécsi képviselő - aki egyben házelnök is - tíz év alatt összesen nyolc alkalommal ejtse ki Pécs nevét a Parlamentben - utalt Szili Katalinra Hoppál. - Véget kell vetni annak, hogy Pécsről Gyurcsány Ferencnek legyenek képviselői. Mostantól a pécsieknek is lesz képviselője az Országgyűlésben.