Elsőajtózás: gumiszabályt alkalmaznak
Lapunk olvasói jelezték, hogy bár a PK Zrt. honlapján elérhető hivatalos közlemény szerint hétköznap reggel fél hét és nyolc óra között valamennyi ajtón lehetőség van a felszállásra, a gyakorlatot viszont nem igazán alkalmazza a cég, hiszen az említett időszakban sem nyílik ki az összes ajtó.A PK Zrt. megkeresésünkre nem cáfolta a fenti állítás igazságtartalmát, elismerve, hogy „előfordulhat olyan helyzet, hogy a buszvezető az "elsőajtózás" mellett dönt, mert úgy ítéli meg, annak alkalmazása nem jelenthet problémát, lévén nincsen olyan sok felszálló a...
Inkasszót kért a Városháza
Dr. Milter Anna, a város adóügyi osztályvezetője a Pécsi Újság.hu-nak elmondta, március 16-án járt le a 2009-es év első félévi adóbefizetésének határideje. Az ezt követő türelmi idő után a nem fizető hátralékosokra a számlavezető banknál - a tartozás összegének megfelelő mértékben - április 3-án inkasszót nyújtottak be.Az osztályvezető hozzátette: mindez közel háromezer mulasztót érintett, azokat, akik elkéstek a gépjárműadó, az építményadó, vagy az iparűzési adó kiegyenlítésével. Hangsúlyozta ellenben: a számla zárolására sem hatásköre, sem jogosultsága nincs az Adóügyi...
Kisiskolások tettek látogatást az APEH-nál
„Ismerjük meg szüleink munkahelyeit" címmel indított sorozatot a Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, amelynek másodikos diákjai ezúttal az Adóhivatalt látogatták meg.A tanulók először az ügyfélszolgálatot nézték meg. Itt rövid tájékoztatást kaptak a hivatali viselkedésről és az adóhivatal munkájáról. Ezt követően mindenki sorszámot húzott, majd az ügyfélszolgálat munkatársaival beszélgethetett. Volt, aki nyomtatványt töltött ki, mások az ügyintézők munkájának részleteire voltak kíváncsiak. A látogatás az APEH telefonos ügyfélszolgálatán folytatódott,...Közönségtalálkozó az "Új...
Mint fogalmazott, a rendezvényen lehetőség nyílik a résztvevők számára, hogy eszmecserét folytathassanak a lap főszerkesztőjével, szerkesztőivel, amellett, hogy javaslataikat elmondhatják...A véméndi templomból loptak...
Perselypénzt, kegytárgypénzt, virágpénzt és újságpénzt vittek el, de nagyobb kárt mégis az ajtó befeszítésével okozták. Százezer forint a kár, a rendőrök keresik a tettest.Rangos nemzetközi workshop...
A program keretében a Ruhr-vidék, Pécs és Isztambul műszaki egyetemeinek építész, környezet-, és településtervező hallgatói dolgoznak együtt mindhárom helyszínen workshopok keretében.A...Tizenegy embert fogtak el a...
"Pénzhamisítás, közokirat-hamisítás, falopás, kábítószer fogyasztás és ittas vezetés miatt hallgattak ki gyanúsítottakat, de volt, akit rögtön bezártak, mert körözték és börtönben a...Magyar Hírlap-est lesz...
Köszöntőt mond Őri László, a Nemzeti Fórum pécsi elnöke és Horváth Zoltán, a Baranya Megyei Közgyűlés fideszes alelnöke. Az est vendége Bayer Zsolt, a Magyar Hírlap főmunkatársa, az Echo...Belső vizsgálat indul a...
Az intézményben, ami előtt az asszony összeesett, csak urológiai és fül-orr-gégészeti osztály működik. A férfi állítása szerint itt azt mondták neki, hogy nem az ő feladatuk ellátni az...Traffipax kedden Pécsett és környékén
07.00 - 07.45 óráig: Pécs Komlói út08.00 - 08.45 óráig: Pécs, 192 km+200 szelvény09.00 - 09.45 óráig: Pécs-Hírd /6. sz. fkl. út/10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Hársfa út12.00 - 12.45 óráig: Pécs, Zsolnay V. út13.00 - 13.45 óráig: Pécs, Komlói út14.00 - 14.45 óráig: 66-os fkl. út Mecsextrém park15.00 - 15.30 óráig: Pécs Komlói út15.45 - 16.30 óráig: Pécs, Zsolnay V. út16.45 - 18.00 óráig: 66-os fkl. út Mecsxtrém parkSemmi értelme az új EKF-tanácsnak
Ez is nagy szó persze, hiszen a kulturális főváros program kiötlése óta senkinek nem jutott eszébe összeírni a pécsi rendezvényhelyszíneket: azaz, hogy hova mennyien férnek be, milyen infrastruktúra áll rendelkezésre az egyes termekben. De azt sem tudták eddig pontosan, hogy az egyes közterületeken milyen típusú, s hány résztvevő fogadására alkalmas rendezvényeket lehet tartani. Emellett az eddig megtartott öt ülésen összeírták a kiállítási helyszíneket, tematikusan csoportosították a fesztiválokat, s felmérték a rendezvényeken használatos eszközöket.A kulturális...
Boccaccio: több tízmillió lehet a bontás
Az 1500 négyzetméteres, egykori magtárból kialakított háromemeletes épület háromszor is kiégett az elmúlt évek során, a keletkezett károk összértéke százmilliós nagyságrendű. A megoldás tekintetében az önkormányzat keze mindeddig meg volt kötve, hiszen csak életveszélyes épületek esetében rendelhetett el bontást.A volt szórakozóhelyet tulajdonosai korábban egymillió eurós áron kínálták eladásra, de az összeg nemcsak a városnak volt túl magas, hanem annak a néhány érdeklődőnek is, akiknek egyéb terveik voltak az ingatlannal.Dr. Papp Judit főjegyző lapunk megkeresésére úgy...
Harminc éve nyomja az Old Boys
Nevük elsősorban az „oldies zene" - azaz az 50-es, a 60-as és a 70-es évek angolszász muzsikájának szinte összes...
Szétvertek egy traktort...
A szélvédőt és a lámpákat kitörték, a műszerfalat kifeszítették, az akkumulátort elvitték. Százezer forint a kár, a tettest még keresik.Ivott, telefonált, végül a...
A harminchárom éves nő súlyosan megsérült amellett, hogy többszázezer forint kárt okozott. Éppen egy kanyarban próbált telefonálni, közben nem az utat nézte. Letért az útról, végül egy...Késik a pécsi kollégiumok...
Eddig a Boszorkány úti kollégium rekonstrukciója valósult meg, az Univ- a Szántó- és a Jakabhegyi kollégium, továbbá az új rektori hivatal kialakítása csúszni fog- írta az Új DN.Most...HELYESBÍTÉS: Nem az...
Szombaton délután negyed kettő körül történt az eset. Egy ötven év körüli asszony rosszul lett Pécs egyik utcájában, csaknem ötven méterre az egyik klinikától. A földre esett, a járókelők...Európai elsőkönyvesek...
Az est az április 23-26. között, a Millenárison megrendezendő Budapesti Könyvfesztiválhoz kapcsolódik - innen érkezik tizennyolc európai ország frissen debütált írója Pécsre. A...Ivókutat adtak át a Belvárosiban
Az új ivókutat az iskola igazgatónője, Szegedi Ákosné vette át, a Pécs Vízmű kereskedelmi igazgatójától, Kamarás Judittól.TEKINTSE MEG KÉPGALÁRIÁNKAT: KLIKK IDE!
Szerdáig TISPOL: a gyorshajtókra fókuszálnak
Ennek oka, hogy a sebességtúllépés Magyarországon a legelterjedtebbszabálysértés és a legfőbb baleseti, valamint ebből adódó halálozási ok, a biztonsági öv használatának mellőzésén túl - indokolt közleményében Zsobrák Péter.A nemzetközi kampány idején a rendőrség valamennyi hagyományos és fix (automata) sebességmérő műszerét működteti - emelte ki a megyei kapitányság sajtóreferense.Független jelölt nyert Magyarhertelenden
A győztesre 199-en voksoltak, míg szintén független vetélytársai közül Szeledi Katalin 139, Bakó Norbert 37, Hidegné Csernik Aranka pedig 26 szavazatot kapott. A testület hét tagját huszonnégy pályázó közül választották ki a helybéliek - mondta el Babits András.A körjegyző beszámolt arról, hogy a mintegy 670 lelket számláló Magyarhertelend 597 választópolgára közül 410 járult az urnák elé, 9 szavazat érvénytelen volt. A választást azért tartották, mert a korábbi testület a tagok együttműködésének hiánya miatt idén februárban feloszlatta önmagát.
« Előző
49182 | 49203 | 49224 | 49245 | 49266 | 49287 | 49308 | 49329 | 49350 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy héten át gyorshajtókra vadásznak...
- Üzent Donald Trump: az USA kész...
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...
- Diakónus szentelést ünnepel a Pécsi...
- Vers mindenkinek a költészet napján -...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Fegyverrel fenyegetőzött egy őrült...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- Tizenhét (!) éves buszokkal erősödik...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...

