Freskóművészet Vatikántól Pécsig
Lencsés Zsolt festőművész huszonöt éve került ki Párizsba, ottani tanulmányainak befejezése után ment Olaszországba, ahol egy véletlen szerencse folytán került közelebbi kapcsolatba a murális festészettel. Az azóta eltelt évek alatt 16 templom, 6 színház, rengeteg középület, palazzók viselik magukon a keze nyomát. - Menet közben megtalált egy olyan lehetőség, amire nem illik nemet mondani: az pedig a Vatikán, a Santa Lucia rend római rendháza, ahol a templomát, kápolnáját, színházát festettem, és a mai napig is nagyon jó kapcsolatban vagyok velük.- Egy új technikai eljárás is...
Erős fellépőkkel búcsúzik az idei PEN
Nem túlzás azt állítni, hogy a szombati programkínálat talál be leginkább a PEN főközönségének számító egyetemistáknak. A divatos előadók sorát a Zuboly nyitja háromnegyed nyolckor a legnagyobb sátorban. Őket követően az Egyesült Államokból érkező Firewater tüzeli fel a közönséget a korábbi, az elmúlt évek egyetemi napjain is oly sikeres fogadtatásra lelő Quimby számára.A Kiss Tibor-vezette csapat meglehetősen komoly kihívás elé állítaná a pécsiek "saját Nick Cave and The Bad Seeds-ét", a Psycho Mutants csapatát, ha nem bizonyították volna az elmúlt években...
Félidőnél tart a Pécsi Egyetemi Napok
Bár a mai nap a Transglobal Underground és a 30Y valószínűleg a korábbi napoknál is több nézőt vonz, nem kell tartani napijegy hiánytól: a Bőrgyár több mint 4000 fő befogadására képes, azaz azok a városban terjengő rémhírek, miszerint a napi belépők már most fogyóban lennének, nem igazak.Egzotikumokkal ismerkedtek
Képükön egy királypitont tart egy kislány. Több mint ezer óvodás és általános iskolás ismerkedhetett meg a pécsi Nevelési...
PANNONPOWER-PÉTÁV: közösen...
A környezetbarát energia mellett kampányol a PANNONPOWER HOLDING Zrt. és a PÉTÁV a Föld Napja rendezvényen - a Duna-Dráva Nemzeti Park által szervezett, április 25-i eseményen a két cég..."Pécsről indult" szerző a...
Április 25-én a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, a Millenáris Osztovits Levente-termében 15 órától az írónő pécsi szerveződésű nemzetközi kerekasztal-beszélgetésben vesz részt V....Finisébe fordult a...
2009 márciusában indította útjára a „Szívvel-lélekkel a lakóhelyünkért!" elnevezésű programot a CBA és a Procter & Gamble, amely a korábbi évekkel ellentétben most a...Indulnak az EKF-es...
Időpontok:Április 24., péntek 17.00 óra: Megyer - zenei és táncos programok, táblaavató, lakossági fórum.Április 25., szombat 16.00 óra: Uránvárosi térbúcsúztató - zenei és táncos...Fellélegezhetnek a komlói...
A város képviselő-testülete azért döntött így, mert a gazdasági és pénzügyi válság miatt a közelmúltban helyi cégek is alkalmazottaik elbocsátására, vagy kényszerszabadságra küldésére...Balkáni Balkon: sorozat a déli övezet irodalmából
A mostani alkalommal az első öt könyv bemutatására kerül sor. A közönség Radoslav Petković (Szerbia) Az ember, aki álmában élt című novelláskötetét; Florina Ilis (Románia, Kolozsvár) Gyermekek háborúja című regényét; Ruxandra Cesereanu (Románia, Kolozsvár) Utóférfiak című kisregényét; Ognjen Spahić (Podgorica, Montenegró) Hansen gyermekei című regényét, valamint A káosz vigasza című antológiát ismerheti meg, amelyet kortárs horvát költők műveiből állítottak össze.A fórumon Radoslav Petković, Florina Ilis, illetve a horvát antológia szerzői (Branko Čegec, Krešimir Bagić),...Traffipax pénteken Pécsett és környékén
07.00 - 07.45 óráig: Pécs, Mártírok útja (Novro előtt)08.00 - 08.45 óráig: Pécs dr. Veress E. út.09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Makay I. út10.00 - 10.45 óráig: Pellérd12.00 - 12.45 óráig: Pécs, Athinay út13.00 - 13.45 óráig: Pécs, József A. út14.00 - 14.45 óráig: Pécs, Megyeri út15.00 - 15.30 óráig: Pécs, Nagy I. út15.45 - 16.30 óráig: Kozármisleny16.45 - 18.00 óráig: 57-es fkl. útAz ISPA miatt bukhatnak milliókat
A szocpolt nem adják építési engedély híján, azt pedig csatorna nélkül nem állítják ki, így számos építkező család jövője került veszélybe a szociálpolitikai támogatások felfüggesztése miatt.Az érintettek (számukat megbecsülni sem lehet) hónapok óta csak arra várnak, hogy ISPA-projekt keretében csatornát kapjanak, s már rohannának is építési engedélyért, de mivel az ISPA folyamatosan csúszik, s így emiatt kifutnak az időből, a szocpol-támogatást legszívesebben az önkormányzaton vasalnák be.Dr. Papp Judit, a város címzetes főjegyzője azt...
Fodor Ibolya az APEH-hez...
Első körben állásfoglalásokat kér az Apeh régiós igazgatóságától.A kertvárosi civil azt kérdezi a hatóságtól, hogy a pécsi...
Elsőkönyvesek debütálnak...
Mint azt a szervezőktől megtudtuk, az est az április 23-a és 26-a között, a fővárosi Millenárison megrendezett Budapesti...
Sportagóra: már csak 100...
Dr. Tóth Bertalan alpolgármester lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a Névtelen utcába tervezett sportlétesítménnyel (és...
Szerszámgépeket nyúltak le...
A rendőrség szerint az elkövető a lopással másfélmilliós, a rongálással pedig további 40 ezres kárt okozott.Lakossági fórumot tart 18...
A fórumon résztvevőknek lehetősége lesz a Jobbik időközi országgyűlési képviselőjelöltjével megismerkedni, illetve beszélgetni - fogalmaztak a szervezők.360 millióból javul az...
"A programot 80 százalékban az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázati forrásából finanszíroznánk. Jelenleg az előkészítő, tervezési fázisnál tartunk, melyre a közelmúltban 13,5...Ingyenes EP-összeállítás az Apáca utcában
A nemzetközi Europe Direct Információs Hálózat Baranya Megyei Európai Információs Pontjában (Pécs, Apáca utca 2/1), nyitvatartási időben ingyenesen elvihető az "Üdvözöljük az Európai Parlamentben!" című magyar nyelvű kiadványcsomag, amely tartalmaz egy 52 oldalas színes kiadványt az Európai Parlament működéséről, egy 24 oldalas színes kiadványt az EP fontos személyiségeiről, illetve az "Egy nap európában" című DVD-t.Százhúsz embert vesz fel a pécsi ERFO
- Hygéniai papírrészleg - 30 fő- Karton-, és diszcsomagoló részleg - 30 fő- Vegyes részleg - összeszerelés - 30 fő- Varrodai-, valamint konyhai részleg - 30 főA felvételhez szükséges írásos tájékoztató és adatlap a társaság Bajor utcai székhelyén átvehető. Az állások május 1.-től folyamatosan betölthetők.Nyitónapi nézőszámcsúcsot döntött a PEN
Első este teltházat produkált a Belga és az osztrák Bauchklangra is több mint ezren voltak kíváncsiak. Nagy érdeklődés mellett zajlik a PEN OFF részét képező színházi minifesztivál is; a ma este hattól a Bóbita Bábszínházban megtekinthető Parasztoperára még korlátozott számban rendelhetőek jegyek a [email protected] e-mail címen.Ma este többek között az Ez3kiel és a Kiscsillag fellépésével folytatódik a fesztivál, míg a Pécs2010 Caféban irodalmi est és kis éji utcazene várja a betérőket.
« Előző
49140 | 49161 | 49182 | 49203 | 49224 | 49245 | 49266 | 49287 | 49308 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy héten át gyorshajtókra vadásznak...
- Üzent Donald Trump: az USA kész...
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...
- Diakónus szentelést ünnepel a Pécsi...
- Vers mindenkinek a költészet napján -...
- Fegyverrel fenyegetőzött egy őrült...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- Tizenhét (!) éves buszokkal erősödik...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...

