Freskóművészet Vatikántól Pécsig
2009. április 24. péntek 19:55

Lencsés Zsolt festőművész huszonöt éve került ki Párizsba, ottani tanulmányainak befejezése után ment Olaszországba, ahol egy véletlen szerencse folytán került közelebbi kapcsolatba a murális festészettel. Az azóta eltelt évek alatt 16 templom, 6 színház, rengeteg középület, palazzók viselik magukon a keze nyomát.
- Menet közben megtalált egy olyan lehetőség, amire nem illik nemet mondani: az pedig a Vatikán, a Santa Lucia rend római rendháza, ahol a templomát, kápolnáját, színházát festettem, és a mai napig is nagyon jó kapcsolatban vagyok velük.
- Egy új technikai eljárás is fűződik a nevéhez.
- Ezalatt a 18-20 év freskófestészeti „tanulmányút" alatt az ember megismert különböző anyagokat, kipróbált mindenféle ilyen-olyan technikát, technológiát. Így kerültem kapcsolatba egy olyan anyaggal, ami egy negyvenéves mésznek felel meg, ez az ún. antikmész, amit egy olasz cég gyárt. A vállalat felfigyelt tevékenységemre, és meghívott, hogy próbáljunk meg egy közösen tevékenykedni. A kérdés az volt, ipari anyagokból általam kipróbált és felhasznált módon hogyan és miképp válhat művészetileg dekorációs szinten - akár a szobafestő-mázoló szakmától egészen a freskóig - felhasználható anyag. Ez ma már Magyarországon is ismert technológia. Egy 1999-ben, Kölnben tartott nemzetközi kiállításon találkoztam a magyar festőtestülettel, melynek elnöke kért meg arra, hogy ezt az eljárást hozzuk haza Magyarországra, próbáljuk meg itthon is honosítani.
- Mit jelent tulajdonképpen a freskóterápia, honnan jött az ötlet?
- A norvég alap civil pályázatán a balassagyarmati fegyház és a mi egyesületünk közösen pályázott arra, hogy maga a freskófestészet terápiája (ún. freskóterápia) hogyan és miképp segíthet a többszörösen hátrányos helyzetű elítéltek számára visszaintegrálódni a társadalomba. Megszületett a terápia, elindult a program a balassagyarmati fegyház 70 fogvatartottja számára. Az elméleti oktatás megtörtént, és most már a gyakorlati munkák folynak: egy nagyon szép kápolnát teszünk rendbe.
- Hogyan jutott eszébe, hogy a szakképzésbe is bevonja ezt az antikmészre alapozott művészmeszes eljárást?
- Menet közben a freskóterápiát különböző szimpóziumokon is bemutattuk, így figyelt fel rá a szakképzés. Nagy kérdés, hogy a civil életben, így a szakképzésben miként tudnánk felhasználni, mert elméletileg ez még nem nincs megfogalmazva. Létrehoztuk az igazgatók tanácsát, ahol - előzetesen - tíz iskola keresett meg bennünket, az egyik ilyen iskola a pécsi Pollack Mihály. Nagyon örülünk neki, hogy pont egy olyan szakképzési központ jelentkezett, ahol műemlékes képzés is folyik. Összehoztuk az igazgatókat, szakembereket, szaktanárokat, és feltettük a kérdést, hogyan és miképp lehetne egy akkreditált évet létrehozni és beindítani; csak úgy, kísérlet gyanánt. Hogy mi lesz a vége, majd meglátjuk. A tíz iskola kifejezte közös szándékát, partner az örökségvédelmi hivatal, a magyar festőtestület, a kamarák, és együttműködnek az érintett parlamenti képviselők is. Ha minden rendben lesz, akkor talán szeptembertől beindulhat ez a kísérleti év.
EQM - Fotó: Kukai Csaba, pollack.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Több mint ezer tartalékos tett esküt,...
- Pécsi és mohácsi vállalkozások...
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Vandál pusztítás a Barbakánnál:...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Mohácsi drogdílert kapcsoltak le a...