Beszélgetés Almási Tamás rendezővel
A rendező nemrégiben a Puskás Hungary című dokumentumfilmjével került ismét a figyelem középpontjába. Mint azt akkor több orgánum is megírta, az utóbbi idők legjobb magyar filmjének kikiáltott alkotás az Aranycsapat egykori tagjai, valamint a Puskás család részéről is egyértelműen pozitív fogadtatásra talált.A csütörtökön a Dominikánus Házban egy 2003-as, komoly szociális kérdéseket boncolgató alkotása szolgál a beszélgetés kiindulópontjául. A történet szerint egy kelet-magyarországi család elindul a Dunántúlra, hogy lehetőségeket találjon, míg eközben egy másik vár,...
"Kultúrkertté" alakul Pécs legszebbnek tartott parkja
A Civil Közösségek Háza és a várfalsétány mögötti területen szombaton este irodalmi felolvasást tartanak, majd három dzsesszzenekar, a Yankee Blue Trió, a Singas Project, valamint az Egy Kiss Erzsi Zene lép fel - mondta Bozóky Anita, a baranyai megyeszékhely világörökségi helyszíneinek menedzselését végző Pécs/Sopianae Örökség Nonprofit Kft. ügyvezetője a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. A szombati programon a közönség ellátásáról a park barokk pavilonjában kialakított kávézó gondoskodik.Az ügyvezető kitért arra, hogy a jövőben hasonló rendezvények megtartását tervezik a...EKF: 51 milliót kapnak a kisebbségek
Gonda Tibor alpolgármester hangsúlyozta: az EKF-pályázatban nagy hangsúlyt kapott a baranyai megyeszékhely multikulturális jellege, ezért az első pillanattól egyértelmű volt az együttműködés a kisebbségekkel. A kisebbségi önkormányzatok 2010-ben 51 millió forintot költhetnek programokra.A döntés előzményeit megvilágítva Gonda Tibor alpolgármester elmondta: volt némi dilemma a szervezéssel kapcsolatban, de végül úgy döntöttek, tiszteletben tartják a helyi kisebbségi önkormányzatok azon kérését, hogy maguk szervezzék meg ezeket a programokat. Az alpolgármester kiemelte a romák...
Ellopták a beremendi strand...
A keletkezett kár eléri a 40 ezer forintot; az ügyben a Siklósi Rendőrkapitányság nyomoz.Erősített tavaly a Mecsek...
A cég 9 megyében van jelen összesen 121 Coop üzlettel, 14 C+C áruházzal 5 hűtőházzal és 2 nagykereskedelmi túraraktárral. Az idén 60 éves társaság 2009-ben további fejlesztéseket kíván...Elaludt a sofőr a volán...
A helyszínre tűzoltók, mentők és rendőrök is kiérkeztek, a forgalmat közel egy órán át korlátozták az útszakaszon. A sofőr és utasa is súlyosan megsérültek a balesetben.Félmilliárd mínusz a...
Gonda Tibor alpolgármester (képünkön) szerint harminc éve fogalmazta meg a város a célt, hogy igazi...
Döntöttek a Zsolnay-negyed...
"A bemutatott tervek szerint teljes művészeti él-ményt kínáló komplexum jön létre kézműves negyeddel, családi- és alkotónegyeddel, az egyetem Művészeti Karának helyet adó negyeddel,...Traffipax szerdán Pécsett...
07.00 - 07.45 óráig: Pécs Komlói út08.00 - 08.45 óráig: Pécs, 192 km+200 szelvény09.00 - 09.45 óráig: Pécs-Hírd /6. sz. fkl. út/10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Hársfa út12.00 - 12.45 óráig:...Idősotthonok: nincs párbeszéd
Az idézett törvény hangsúlyos szerepet szán az önkormányzati „háttérfelelősség" biztosítására a kötelező alapszolgáltatások, elsődlegesen az ellátási feladatok tekintetében. A két alapvető feladathoz (az élethez és az emberi méltósághoz való jog) kapcsolódó szolgáltatás az étkeztetés és a házi segítségnyújtás. Amennyiben bármilyen okból ez nem valósul meg teljes mértékben, akkor ellátási szerződés vagy megállapodás köthető más (nem állami, egyházi) fenntartóval.A városi képviselő-testület 2008. január elsejével átszervezte az időseket ellátó szociális...
Ingatlancsomag: mi lesz vele?...
Eddig annyi hangzott el a híradásokban, hogy "2010-re legalább külső megjelenésében" felújítják a Magasházat, amelynek tervezése már 2008 kora őszén "gőzerővel folyt", s ugyancsak ősszel esett legutóbb szó a Munkácsy utcai volt rendelőépület és az áper laktanya "programjának elindításáról". Az őszi ígéreteket még meg is toldotta a befektető azzal, hogy újabb telket vett (már magántulajdonút), részben a volt Lakits-laktanya helyén, ahol pedig 2010-ben már egy hatmilliárdos Campus-háznak kellene állnia - legalábbis a múlt a szeptemberi nyilatkozatok...
Schaár Erzsébet kiállítása Fiumében
A szobrászművész eredeti alkotása Pécsett van, ezt a munkát rekonstruálta két fiatal művész, Horváth Tibor és Kerekes Gábor a műről készített diaképekkel és fényjátékkal. Már a múzeum bejáratánál két hatalmas molinóvászon hívja fel a figyelmet a belül sötét kiállítóterembe vetített Schaár-utcára - mondta Jósvai Lídia kulturális szakdiplomata Zágrábból az MTI-nek.Schaár Erzsébet 1974-ben bemutatott Utca című, életnagyságú utolsó alkotását - amely eredetileg hungarocellből készült - Pécsett helyezték el a "Múzeumutcában", Janáky István építésznek a kifejezetten ennek az...Újra Pécsett énekel Palya Bea
Az énekesnő legutóbb tavaly, az Ecce Advenit programsorozatának keretében járt városunkban. Sikerének egyik titka, hogy...
Sikeres volt az első EKF...
A rendezvény keretein belül meghívásra került a UNeECC mintegy 50 tagegyeteme, mely meghívottak közül az alábbi nemzetiségek képviseltették magukat: lengyel, francia, belga, angol,...400 liter gázolajat szívtak...
A Komlói Rendőrkapitányság nyomoz - a tulajdonosnak százezer forintos kárt okozó - ügyben.Elmarad a PTE jótékonysági...
Elmarad a Mosolygó Kórház Alapítvány, és PTE Művészeti Kar hallgatói önkormányzatának közös jótékonysági koncertje, valamint az ehhez kapcsolódó képzőművészeti aukció is, amelyet...Részegen lövöldözött,...
Az elkövetőt nem sokkal később egy közeli vendéglátó egységben elfogták el, ahol nylon szatyorba csomagolva gázpisztolyt, illetve hozzá való 45 darab lőszert és egy boxert találtak a nála...Két gyalogost is elgázoltak...
Az első esetben kora délután az Irgalmasok útja és a Citrom utca kereszteződésénél egy hölgy figyelmetlenségből lelépett egy, a Széchenyi tér felől közlekedő autóbusz elé. Az ütközés...Hosszú jegyesség - dr. Hahner Péterrel
Az „Időgép-Időkép" sorozat keretében látható „Hosszú jegyesség" című film történeti hátterét dr. Hahner Péter történész, a PTE tanszékvezető egyetemi docense mutatja be.Traffipax kedden Pécsett és környékén
07.00 - 07.45 óráig: Kozármisleny08.00 - 08.45 óráig: Keleti elkerülő út09.00 - 09.45 óráig: Pécs Siklósi út10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Maléter P. út12.00 - 12.45 óráig: Pécs, Táncsics M. út 13.00 - 13.45 óráig: Pécs, Építők útja14.00 - 14.45 óráig: Pécs, Nendtvich A. út 15.00 - 15.30 óráig: Pécs, Rácvárosi út 19 szám.15.45 - 16.30 óráig: Pécs Magyarürögi út16.45 - 18.00 óráig: Pécs Bacsó B. útÖtszöri kaszálást ígérnek
Az elmúlt napokban a város több pontján láttak neki a munkagépek a gyep kaszálásának, s az allergén növények irtása, zöldfelületek rendbe tétele érdekében idén összesen ötször járják majd végig a város két és fél millió négyzetméterét a munkások. A tervek szerint további másfél millió négyzetméteren - a külső területeken - háromszor kaszálnak majd.Pirisi Péterné, a közterületek gondozásáért felelős Zrt. osztályvezetője lapunknak elmondta, idén száznegyvenmillió forintot költhetnek erre a célra. Ugyanakkor több új traktort és a gyepfenntartáshoz...
« Előző
49098 | 49119 | 49140 | 49161 | 49182 | 49203 | 49224 | 49245 | 49266 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...
- Egy héten át gyorshajtókra vadásznak...
- Diakónus szentelést ünnepel a Pécsi...
- Fegyverrel fenyegetőzött egy őrült...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Beintett a kormány Brüsszelnek, marad...
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- Hideg éj után napsütésre is...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...

