Sikeres volt az első EKF hallgatói workshop

2009. április 28. kedd 17:31

Az idei évben először került megrendezésre 2009. április 23-25-e között egy kifejezetten hallgatóknak szóló program az Európai Kulturális Fővárosok Egyetemi Szövetsége (UNeECC) szervezésében, melynek a Pécsi Tudományegyetem adott otthont.

A rendezvény keretein belül meghívásra került a UNeECC mintegy 50 tagegyeteme, mely meghívottak közül az alábbi nemzetiségek képviseltették magukat: lengyel, francia, belga, angol, román, litván, portugál, szlovén és magyar.

A résztvevők között egyaránt jelen voltak korábbi, jelenlegi és jövőbeli EKF városok hallgatói is. A rendezvényt hivatalosan dr. Farkas Ferenc, a PTE rektor helyettese, Fülöp Péter, az ÁJK HÖK elnöke és dr. Komlódiné Pozsgai Gyöngyi az EKF Egyetemi Szövetség Főtitkára nyitotta meg.

A workshop két célt szolgált: egyrészt a résztvevők által előadott egyéni prezentációkon keresztül az ittlévők megismerhették az egyetemeken működő diákszervezetek felépítését, működését és képet kaphattak az ottani hallgatói életről is, a városuk EKF évéről és az egyetemük részvételéről az EKF év tevékenységében.

A workshop célkitűzése ugyanakkor elsősorban az volt, hogy a külföldi résztvevők a magyar hallgatókkal együttműködve csapatokban dolgozzák ki azon projekt ötleteiket, javaslataikat, melyek akár a közeljövőben megvalósításra kerülhetnek.

Abban mindenki egyet értett, hogy a hallgatóknak is fontos hozzájárulni az EKF programok sikerességéhez, akár új rendezvény ötletekkel, akár a szervezésben való részvétellel. Az EKF Egyetemi Szövetségben való részvétel számukra egyedülálló lehetőséget biztosít arra, hogy nemzetközi szinten megosszák tapasztalataikat és nemzetközi hallgatói programokat szervezve hozzájáruljanak a programévek sikerességéhez.

Annak érdekében, hogy a workshop során felvázolt tervek valóban megvalósításra kerüljenek, a résztvevők már megkezdték az együttműködést. Részletesen kidolgozott javaslataikat a UNeECC ez év októberében Vilniusban tartandó Éves Közgyűlésén fogják bemutatni, ahol indítványozni fogják egy UNeECC hallgatói munkacsoport megalakítását is.

Forrás: PTE