Félmilliárd mínusz a koncertközpontnál

2009. április 29. szerda 11:38

Félmilliárd mínusz a koncertközpontnál
A Pécsi Konferencia- és Koncertközpont közbeszerzési eljárásán a beérkezett ajánlatok mindegyike meghaladja az e célra rendelkezésre álló keretösszeget, ezért a városnak pluszpénzt kell az építkezésre átcsoportosítania. A közgyűlés mai ülésére bevitt előterjesztés szerint még a legelőnyösebb ajánlat is 519 millió forinttal drágább, mint amennyit eddig szántak rá.

Gonda Tibor alpolgármester (képünkön) szerint harminc éve fogalmazta meg a város a célt, hogy igazi hangversenyteremmel rendelkezzen, erre azonban eddig pénzhiány miatt nem került sor - ám most az EKF-program keretében megnyílt a lehetőség. Szerinte a mai döntésük arról szól, hogy egy 6,5 milliárdos projekt esetében "a statisztikai hibahatáron belüli összeget adjanak még hozzá" a költségekhez.

Az előterjesztés kapcsán Páva Zsolt, a Fidesz-KNDP frakcióvezetője azt kifogásolta, hogy egy rendkívül fontos kérdésről újra előkészítetlen módon kell szavazniuk, holott lett volna lehetőség egyeztetéseket tartani az elmúlt napokban. Az ellenzéki vezető szerint nem tiszta, hogy pontosan milyen pénzügyi átcsoportosításról van szó, ezért szünetet kért. 

Páva kérését elfogadták, majd a szünetet követően a baloldali többség úgy döntött, hogy az 519 milliós plusz helyett "csak" 385 millió forinttal adnak többet a beruházásra - az EIB-hitel terhére.

A 134 milliós megtakarítást a menedzsment tanácsadás elhagyásával, illetve ezen feladatoknak a Pécs2010 Menedzsment Központ berkein belül történő ellátásával (ezen 59 milliót akarnak spórolni), valamint a jogi tanácsadásra szánt összeg csökkentésével (ami mínusz 25 millió) kívánják elérni, ugyanakkor bizonyos eszközöket (például a bankett- és zenekari székeket, kottaállványokat) a tervezettnél 20 millióval olcsóbban szereznének be. 25 milliót az adminisztráción, 5 milliót pedig a villamos munkákon takarítanának meg. 

Mindezeken túl további források átcsoportosításával nagyjából 100 milliót, a tervezett orgona elhagyásával újabb kétszázat, azaz összesen közel 300 milliót szeretnének spórolni. Így végül a későbbiekben a most megítélt 385 milliós plusz tovább apadhat, azaz az önkormányzat számára az eredetiekben kalkuláltnál "csak" 70-80 milliós többletköltséggel járna a konferenciaközpont megépítése - de erről még a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel is egyeztetniük kell. 


B. M.