Vigyázat: 6-8 centis hó esett
Az elmúlt órákban helyenként 6-8 centiméternyi hó esett a városban, mely meg is maradt az utakon, s bár azok, ha csúszósak is, de jelenleg jól járhatók.A meteorológiai előrejelzések szerint a nap folyamán 0 és plusz 5 Celsius közötti hőmérséklet várható, így jó esély van rá, hogy elkezdődik az olvadás. Jelenleg a PTE állomása szerint -1,2 fokos a hőmérséklet Pécsett.
Pécs az MSZP szerint már nincs az erős bástyák között
A legtöbb esély a budapesti kerületekben van, de a főváros mellett Miskolc és Szeged is favoritnak számít - írja a lap keddi számában.Az esélyes körzeteket "kiemelt körzetként" kezelik majd a kampányban, ami nem feltétlenül többletforrást, hanem személyre szabottabb kampánycsomagot jelent, és várhatóan azt, hogy a párt vezetői is többet mutatkoznak az adott kerületben, erősítve a jelöltet.A lap információi szerint az ötven kiemelt körzetből a legtöbb fővárosi, de esélyesnek számít több csongrádi, borsodi és szabolcsi kerület is. A szocialisták bíznak Botka László szegedi...A Római Udvarba költözött a pécsi Jobbik
"Elköltözött a Jobbik Magyarországért Mozgalom pécsi irodájaA Jobbik Magyarországért Mozgalom ezúton tudatja szimpatizánsaival, hogy a pécsi Jobbik iroda átköltözött a Pécs, Teréz u. 11-13. szám alá, a Római Udvarba. Új belvárosi irodánkban minden hétköznap 10 - 18 óráig várjuk a nemzeti oldal iránt érdeklődőket.Pécs, 2010. január 4. Németh Zsoltmegyei és pécsi elnök"Traffipax kedden Pécsett és...
08.15 - 09.00 óráig: Kozármisleny 09.15 - 10.00 óráig: Pécs Siklósi út (temető) 10.15 - 11.00 óráig: Pécs Siklósi út (felüljáró) 11.15 - 12.00 óráig: Pécs, Nagy I. út 12.45 - 13.30 óráig:...Változékony, csapadékos...
A meteorológus szerint országszerte felhős lesz az ég, és többször többfelé esik majd csapadék. Eleinte mindenütt hóra kell számítani, kedden késő estétől azonban a déli határvidéken és...Értékeink: vasárnap zárul a...
A kiállítás a századfordulótól az ötvenes évekig terjedő időszakot tekinti át a pécsi műgyűjteményekben rejtőző képeken...
Kossuth tér: a hideg miatt...
Bár a kövek lerakását már novemberben elkezdték (hogy a felszín alatt megkezdhesse működését a mélygarázs), de a...
EKF: a U2 után Sting neve...
2010. január 1-ével Pécs Európa Kulturális Fővárosa, és bár a hivatalos megnyitó most vasárnap, 10-én lesz, a...
Olvasói levél: "Víz nélkül...
"Beküldő: Kalináné Lukácsi SzilviaKészült: 2010-01-01 12:00:00Feltöltve: 2010-01-04 00:35:26E-mail címe: [email protected]: 70/ XXXXXXXXX-XXBeküldött anyag: Víz nélkül a...Legopályázatot hirdet az állatkert
Idén is értékes ajándékokat nyerhetnek az ügyes lego építő gyerekek. Újdonság, hogy az egyéni pályázók mellett csoportos pályaműveket is díjazunk! Sőt, azt a pedagógust is ajándékkal lepjük meg, aki a legtöbb gyermeket nevezi a versenyre!Sok sikert mindenkinek!A pályaművek leadási határideje: január 21!Leadási helyszín: az Akvárum-Terrárium pénztáraAz eredményhirdetés január 23-án 16 órakor lesz. Az eredményhirdetésen a pályázók és kísérőjük ingyenes vehet részt. Az ide érkezők a pincében lévő állatokat belépőjeggyel tekinthetik meg. Ezen a napon érdemes jegyet váltani...EKF-szponzoráció: 2,5 milliárd helyett alig valami jött össze
A matek ettől függetlenül meglesz, hiszen - mint az a Pécs2010 Menedzsmentközpont Nonprofit Kft.-nek az önkormányzat részére készített anyagából 2009 végén kiderült - a program gazdái nemcsak a Nemzeti Kulturális Alaptól érkező több százmilliós támogatásokat, de az EKF program következtében létrejövő 150 munkahely emberi erőforrásának finanszírozását is (ami a munkaügyi tárcától érkezik) járulékostól beleszámolják az eddigi "támogatásokba".A tényleges szponzoroktól a két és félmilliárdos célösszeg (eredetileg ennyit terveztek behozni a program kezdetekor a...
Megszületett a kis pécsi pekari
Nézze meg galériánkat: KLIKK A FOTÓRA! Január 2.-án szombaton egy láma kislány is világra jött, akinek még nincs neve.A pekari dél-amerikai őshonos vaddisznó faj, itthon védett állat. A pécsi állatkertben az újszülöttel együtt már tíz pekari él - mondta el munkatársunknak Pázmándi Péter, az állat gondozója.
Tetőbontással jutottak a...
Megbontották a tetőt, így jutottak be a tolvajok egy garázsba a napokban Pécsett. Négy nyári gumi tűnt el felnivel együtt, a tulajdonos kára kétszázezer forint. A rendőrség lopás miatt...Tinédzser lányok tépték le...
Tinédzser lányok tépték ki a táskát egy idős asszony kezéből az utcán Pécsett a belvárosban vasárnap délután. Az asszony annyira megijedt, hogy sokkot kapott, mentőt kellett hozzá hívni....Ünnepi szentmise Mayer...
Ez a kitüntető cím, feladat és kötelesség Pécs keresztényeinek és a városnak, ezért ünnepi szentmisét mutat be Mayer Mihály megyéspüspök 2010. január 10-én 11.00 órakor a Bazilikában a...Hétfőn néhol már havazás is...
Előrejelzés az ország területére hétfő estig:Hétfőn kezdetben hosszabb-rövidebb napsütésre mindenütt számíthatunk, majd délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, késő délután a...Alkonyat, újhold - fantasy...
Ahogy az összetört szívű Bella kóborol az iskola folyosóin, rájön, szerelmét csak akkor érzi igazán közel magához, amikor...
Mecsek-Dráva: elkezdődött a...
Lóczi Szidónia, a cég pr-menedzsere a Pécsi Újság.hu azt firtató kérdésére, hogy mi minden történt a program fél évvel ezelőtt...
"Kétharmaddal csökkent a forgalmunk"
- Október elsején nyitottunk, szinte azonnal felbontották az utcát, a vevők pedig elmaradtak - kesereg Molnár Pál, a Király utca keleti végén lévő méteráru bolt üzletvezetője. Családi vállalkozásukat éppen akkor nyitották meg, amikor megkezdődött a sétálóutca felújítása. - Volt olyan időszak, amikor faltól falig felbontották a burkolatot, szinte be sem lehetett jutni az üzletbe. A legjobban az fáj, hogy a munkálatokról semmilyen értesítést nem kaptunk. Ha tudom, mi fog történni, jobban átgondoltam volna a befektetést.Nézze meg a novemberi, Király utcai állapotokról készült...
25 millióval olcsóbb a hóeltakarítás
A vállalkozó - a BS-Axis Építőipari Kft. - november közepén állította fel készenléti szolgálatát, amely a szerződésszerű teljesítést a közösségi közlekedés - azaz a városi helyijáratú autóbusz-hálózat - útvonalain biztosítja a 2010 március közepéig.Bögyös Sándor, a cég ügyvezetője által a Pécsi Újság.hu szerkesztőségéhez eljuttatott közleményében kifejezésre juttatta, hogy "a megrendelő vezetőivel történt konstruktív egyeztetést követően az idei téli szezon mintegy 25 MFt-tal lesz olcsóbb, mint a megelőző évek átlaga".A cégnek alapvetően...
EKF: egymillió látogatót vár Pécs
Ruzsa Csaba elmondta: összesen 350 kulturális programmal számolnak 2010-ben Pécsett és a környező településeken, ezt mintegy 100 civil, és további 80-100 regionális társprogram egészíti ki. Pécs fontosnak tartja partnereit, köztük a többi, 2005-ben az Európa Kulturális Fővárosa címre pályázó város, mint Budapest és Debrecen programjait; Pécs kiemelt társa lesz e tekintetben Szeged 2010-ben. Hangsúlyozta, hogy jól állnak a szponzori támogatásokkal, ami tovább bővítheti a programsort.Az ügyvezető újdonságként szólt a tehetségkutató Fringe fesztiválról, amelyet áprilisban tartanak...
« Előző
46515 | 46536 | 46557 | 46578 | 46599 | 46620 | 46641 | 46662 | 46683 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy héten át gyorshajtókra vadásznak...
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...
- Diakónus szentelést ünnepel a Pécsi...
- Üzent Donald Trump: az USA kész...
- Nyugdíjas tűzoltó ezredes oltott egy...
- Vers mindenkinek a költészet napján -...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Fegyverrel fenyegetőzött egy őrült...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- Tizenhét (!) éves buszokkal erősödik...

