Új pécsi előadássorozat életmódról, egészségről
A havi rendszerességgel látogatható előadások vendégeként többek között Prof. Dr. Kollár Lajos érsebészt, Katus Attila aerobic világbajnokot és Prof. Dr. Kopp Mária pszichiátert is meghallgathatják az érdeklődők.Az sorozatban első alkalommal (január 14-én, 18 órától) az érrendszeri betegségek megelőzési lehetőségeiről, a rizikófaktorokról és a legújabb gyógyítási eljárásokról hallhatják Prof. Dr. Kollár Lajos érsebész vetítéssel egybekötött előadását, valamint kapcsolódhatnak be a beszélgetésbe a jelenlévők. Közismert, hogy Magyarországon a szív-, és érrendszeri megbetegedések...Köztéri bútorokat javítanak Pécs karácsonyfájából
Kerekes Gábor, a vagyonkezelő Pécs Holding Zrt. városgondnoka elmondta, hogy a Széchenyi téren felállított tizenöt méter magas és öt tonna súlyú karácsonyfát vízkeresztkor bontják le és szállítják el. Ágait levágják, törzsét kiszárítják, feldarabolják, hogy az így kapott faanyagból köztéri padok, valamint fából készült szemetes edények megrongálódott, hiányzó elemeit pótolhassák. A városgondnok megjegyezte, hogy a faanyag mindössze öt-tíz pad, illetve szemetes edény javítására elegendő, de a lényeg, hogy a fenyő az ünnepet követően is hasznosul.A háztartások kidobott fenyőfáit a...Gyermeket sodort el egy figyelmetlen autós Pécsett
A gyereket kórházba vitték, megvizsgálták, az orvosok szerint könnyebben sérült. A rendőrök a sofőrrel szemben eljárást indítottak.Pécsi pénzhamisítókat fogtak
A két férfi hétfő délután a mőcsényi postán próbálta felhasználni a hamis pénzt, az esetről a posta vezetője értesítette a...
Jogosítvány nélkül,...
Forgalomból kitiltott, rendszám nélküli autóval, jogosítvány nélkül, ráadásul részegen autózott egy férfi Komlón kedd este. A negyvenéves férfit korábban hasonló bűncselekmények miatt már...Tolna megyében fogtak el...
A két férfi hétfő délután a mőcsényi postán próbálta felhasználni a hamis pénzt, az esetről a posta vezetője értesítette a helyi körzeti megbízottat - mondta Kreiner József alezredes, a...Traffipax szerdán Pécsett...
08.15 - 09.00 óráig: Pécs, Hársfa u. 09.15 - 10.00 óráig: Pécs Komlói út 10.15 - 11.00 óráig: Pécs-Hird, 6. sz. fkl. út 11.15 - 12.00 óráig: Pécs Nagykozári út 12.45 - 13.30 óráig: Pécs...Férj és feleség mutatja be...
Kriston Vízi József különleges nyitottsággal viszonyul kutatási területéhez. Foglalkozott a nyelvi agresszióval, az átok, a...
Készül az egységes közműtérkép
Az ősz és a télelő folyamán újabb vezetékeket vágtak át a keleti városrészben, s több EKF-projekt átadási...
Balikó: "Ez a 40 millió a színház erkélyének felújítására sem elég"
A hangversenyeknek, előadásoknak majdan otthont adó alternatív helyszínekkel is mostohán állunk. Mint azt Kunszt Márta, kulturális alpolgármester elmondta, bár korábban a komolyzenei koncertek helyszíneként az orvosi kar Szigeti úti aulája is szóba került, ám a város és az egyetem között megszakadtak a tárgyalások, miután a felek nem tudtak megegyezni az aula 60 milliós felújításának finanszírozásáról. Mint mondta, az Expo Centert a Pécs Holding Zrt. teszi majd az EKF-programok lebonyolítására alkalmassá, a Nagy Kiállítótér évközbeni...
Tizenhat évre ítélték a betonozós gyilkost
A bíróság Kovács Attila vezette tanácsa nyereségvágyból elkövetett emberölésben és rongálásban találta bűnösnek a ma 21 éves férfit, akit mellékbüntetésként tíz évre eltiltott a közügyektől, továbbá vagyonelkobzás és bűnügyi költség címén több mint egymillió forint megfizetésére kötelezett.A tényállás szerint a férfi édesanyjával és három húgával élt együtt egy pécsi családi házban. A vádlott felhagyott középiskolai tanulmányaival, munkát nem talált, így édesanyjának egyre nagyobb problémát jelentett, hogy őt és iskolás testvéreit eltartsa.Anyagi gondjaik enyhítésére...Fatolvajokat fogott a mezőőr Pellérden
Két férfit visszatartott, egy elfutott, őt a lakásáról állították elő a rendőrök. Összesen negyvenezer forint értékben akartak fát lopni, ellenük büntetőeljárás indult.Gyalogátkelőn gázoltak a...
A férfi könnyebben sérült, a sofőr ellen eljárást indítottak a rendőrök.Jubilál a pécsi Esküvő...
A mindkét nap délelőtt tíztől látogatható rendezvényen közel száz kiállító - köztük a legjelentősebb tizenegy pécsi szalon -...
Csőtörés: lezártak két...
Winkler Tamás, a városi vízszolgáltató Tettye Forrásház Zrt. vezérigazgatója (képünkön) az MTI-nek elmondta: egy 300...
Folytatódik az ÖPE...
"Miután ez az év a választások éve, így az előadásorozat vezérfonala az lesz, hogy érvényesülhet-e a közéletben a "szeretet az igazságban" vezérelv, amely a természet...Laptopot tulajdonítottak el...
Betörték egy autó ablakát és elloptak belőle egy laptopot Pécsett az Édesanyák útján hétfőn este. A tulajdonos azt mondta a rendőröknek, mindössze tíz percre hagyta ott az autót....Korai szülés a H1N1-es...
A 28 éves nőt Kaposváron kezelték az influenzával szemben, de a terhesség 30. hetében megindult nála a szülés, ezért...
Vigyázat: 6-8 centis hó esett
Az elmúlt órákban helyenként 6-8 centiméternyi hó esett a városban, mely meg is maradt az utakon, s bár azok, ha csúszósak is, de jelenleg jól járhatók.A meteorológiai előrejelzések szerint a nap folyamán 0 és plusz 5 Celsius közötti hőmérséklet várható, így jó esély van rá, hogy elkezdődik az olvadás. Jelenleg a PTE állomása szerint -1,2 fokos a hőmérséklet Pécsett.
Pécs az MSZP szerint már nincs az erős bástyák között
A legtöbb esély a budapesti kerületekben van, de a főváros mellett Miskolc és Szeged is favoritnak számít - írja a lap keddi számában.Az esélyes körzeteket "kiemelt körzetként" kezelik majd a kampányban, ami nem feltétlenül többletforrást, hanem személyre szabottabb kampánycsomagot jelent, és várhatóan azt, hogy a párt vezetői is többet mutatkoznak az adott kerületben, erősítve a jelöltet.A lap információi szerint az ötven kiemelt körzetből a legtöbb fővárosi, de esélyesnek számít több csongrádi, borsodi és szabolcsi kerület is. A szocialisták bíznak Botka László szegedi...A Római Udvarba költözött a pécsi Jobbik
"Elköltözött a Jobbik Magyarországért Mozgalom pécsi irodájaA Jobbik Magyarországért Mozgalom ezúton tudatja szimpatizánsaival, hogy a pécsi Jobbik iroda átköltözött a Pécs, Teréz u. 11-13. szám alá, a Római Udvarba. Új belvárosi irodánkban minden hétköznap 10 - 18 óráig várjuk a nemzeti oldal iránt érdeklődőket.Pécs, 2010. január 4. Németh Zsoltmegyei és pécsi elnök"
« Előző
46494 | 46515 | 46536 | 46557 | 46578 | 46599 | 46620 | 46641 | 46662 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ma délután 16 óráig léphetnek vissza...
- Kisrepülőn érkezett meg az...
- Tizenhét (!) éves buszokkal erősödik...
- Két PTE-s fiatal tudós munkáját is...
- Ujhelyi: életveszélyes az előrehozott...
- Ülésezett a kormány, hamarosan jönnek...
- Az egyetem után is van élet, mondja a...
- Pécsi kórházban őrjöngött egy...
- Szörnyűség a Tettyén: egy nyolcéves...
- Kamionnal ütközött egy autó a 6-os...

