DDNPI: téli madármegfigyelés a Dunán
A madárvonulások idején a háborítatlan ártéri erdőkben zavartalanul pihennek meg a vízimadarak. Az itt kialakult sajátságos élővilágnak, mint életközösségnek - beleértve az erdőket, rovarokat, madarakat, halakat, még magát az embert is, egyszóval mindent - legfőbb mozgatórugója, lelke a Duna folyó, ezen alapszik az ártéri élet. A téli időszakban, különösen januárban, igen sok vándormadár tartózkodik a területen, közülük számos Skandináviában élő faj képviselője az év nagy részében nem fordul elő itt, kizárólag ilyenkor látható minálunk. A madarak „állandó mozgásban...Káel Csaba rossz időben is derűlátó
A vasárnapi nyitóünnepség felvezetéseként csütörtökön egy karneváli menet a római kor és a korai kereszténység korát idézte fel, pénteken a humanizmus időszaka következett, szombaton pedig az iparosodás és a polgárosodás eseményei következnek.Káel Csaba pénteken az MTI-nek elmondta: a tervezés során igyekezett minden várható kockázatot elkerülni, a karneváli forgatagban résztvevő gyerekek jelmezeit és a fejfedőit, a sisakokat eleve úgy tervezték meg, hogy a sapka és a téli ruházat aláférjen.A nyitóünnepen az egyes szereplőknek öt-öt percig kell a pódiumon tartózkodniuk, a...
Babakocsival indult lopni egy házaspár
DVD-lejátszót, autós akkumulátort és gyerekruhákat rejtett babakocsija aljába egy házaspár, így akarták kilopni azokat egy pécsi áruházból csütörtökön. Az őrök észrevették, és szóltak a rendőröknek.A kihallgatáson mindent beismertek. Azt mondták közösen találták ki, nem volt pénzük, de szükségük volt a dolgokra. Lopás miatt indult ellenük büntetőeljárás.Traffipax pénteken Pécsett...
08.15 - 09.00 óráig: Pécs, Táncsics M. út09.15 - 10.00 óráig: Pécs, 58-as fkl. út.10.15 - 11.00 óráig. Pécs, Siklósi út11.15 - 12.00 óráig: Pécs, Nagy I. út12.45 - 13.30 óráig: Pécs,...Nálunk a staféta: Linz...
Pécs felkészülten néz a programsorozat kezdete elé, és mindent elkövet annak érdekében, hogy méltóképpen képviselje az európai...
Bolondok tánca a Nemzetiben
Maga a mű az 1905-ös orosz forradalom idején játszódik, egy fővárostól távoli kormányzóságban, ahol a történelemből jól ismert...
Vendéglátóhely épülhet Niké...
A terület rendezésének igénye már 2005-ben felvetődött a városfejlesztési bizottság részéről, mivel ott a szoborrongálás,...
Helló Pécs!: az elnök...
Az országgyűlés volt elnöke, Szili Katalin által alapított Szövetség a Jövőért Mozgalom célja, hogy "a baloldali...
Múzeumi túrák a Mecsekben -...
"2010-ben is folytatódik a A Baranya Megyei Múzeumok (Janus Pannonius Múzeum) Múzeumi túrák a Mecsekben (MTM) című programsorozata.A Mecsek Egyesület 1939-es kiadású, A Mecsek...Feje fölül lopták el a laptopot a vonaton
Feje fölül lopták el egy nő laptopját Budapest és Pécs között egy IC-n szerdán. Laptoptáskában tette fel a csomagtartóra, Pécsett viszont azt vette észre, hogy valaki útközben kicserélte, egy másik táskát tett a helyére, amiben csak újságok voltak. Kétszázezer forint a nő kára, a rendőrség nyomozást indított, keresik a tettestForgalomváltozások - közlekedési hírek Pécsett
"A Hegyalja út Böckh János utcától a Kisboldogasszony utcáig tartó szakasza csőtörés miatt le van zárva. A helyreállítási munkák több hetet vesznek igénybe.A 2010 január 10-én, vasárnap, a Széchenyi téri EKF nyitórendezvény miatt az alábbi forgalomkorlátozásokra kell számítani:Szombaton reggel 9 órától megállási tilalom lesz érvényben a Jannus Pannonius utcában, a Mária utcában a Szent Mór utcáig, és a Munkácsi utca Fürdő utca feletti szakaszán.Vasárnap az engedéllyel rendelkezők sem hajthatnak be a Hunyadi utca alagúttól délre eső részébe, a Papnövelde, Anna, József, Mária...Megállapodott a Tettye és a PTE
"Pécs legnagyobb vízfogyasztója is megállapodott a Tettye ForrásházzalA szolgáltatói szerződés aláírásával zárult a Pécsi Tudományegyetem és a Tettye Forrásház Zrt. vezetőinek tárgyalása, amely Páva Zsolt polgármester közvetítésével kezdődött decemberben. A Pécs legnagyobb fogyasztójának számító intézmény elismerte a Tettye Forrásház Zrt.-t jogos szolgáltatóként, és október 5-ig visszamenően vállalta a víz- és csatornadíjak kiegyenlítését is. Az elmúlt három hónap során amellett, hogy Pécs város lakóit kiváló minőségű ivóvízzel láttuk el, gondoskodtunk a háztartásokban és az...
Pécsett lesz a Szent Korona...
"A Magyar Királyi Koronaőrség utóda hozza el a Szent Korona és a koronázási jelvények másolatát az Európa Kulturális Fővárosáért tartandó szentmisére.Az ünnepi szentmisét Mayer...Elfogták a pécsváradi...
Több tucat helyi embert hallgattak meg, így jutottak el a két elkövetőhöz. A huszonegy és huszonkét éves pécsváradi fiatalemberek a kihallgatáson mindent beismertek. Elmondták, hogy...Átmenetileg kevesebb lesz a...
Várható időjárás az ország területére csütörtök estig:Többnyire borult lesz az ég, csak éjszaka szakadozik fel nyugaton és a középső országrészben helyenként a felhőzet. Csütörtökön...Traffipax csütörtökön...
08.15 - 09.00 óráig: 6-os fkl. út 204 km szelvény 09.15 - 10.00 óráig: 6-os fkl. út Pellérdi elágazó 10.15 - 11.00 óráig: Pécs Pellérdi út 11.15 - 12.00 óráig: Pécs, Szigeti út 12.45 -...Csütörtökön már EKF-programok
A január tizedikei ünnepi nyitány farsangi menete során pécsi diákok, zenészek és színészek különböző maskarákba bújva...
Abszurd: bölcsőde - udvar...
Több mint fél éve nem tudnak az udvaron játszani a 3. számú pécsi bölcsőde kisgyermekei. Korábban a szomszédos egyetemi...
Egy mázsa kolbásznak kelt lába Páprádon
A tulajdonos kára kétszázezer forint, a rendőrség lopás miatt indított nyomozást.Munkácsy-képek: nincs megállapodás
Az Új DN információi szerint március végétől október végéig vagy november közepéig lenne látható a tárlat a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában.A részletek iránt érdeklődve azonban megtudtuk, a napvilágra került hír nem igaz, hiszen a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat - mint a képek helyszínéül szolgáló Déri Múzeum fenntartója - eddig semmiféle megállapodást nem kötött a pécsiekkel a képek kölcsönadását illetően.Mint azt Nagy Ildikó, az érintett megyei önkormányzat sajtóreferense a Pécsi Újság.hu érdeklődésére elmondta, nem tudnak arról, hogy bárkivel is tárgyalt volna a...
Bulgáriában koncertezik Szamosi Szabolcs
A pécsi dóm orgonistája - akit sokan az egyházi zenei élet megújítójának tartanak - pénteken Pazardzsikban, a Szófiától délre, Plovdiv mellett fekvő városban ad egyórás hangversenyt a Georgi Atanaszov Koncertteremben. Műsorán többek között Bach, Vivaldi, Bartók és Kodály művei szerepelnek - mondta Neli Dimova, a koncerteket szervező Szófiai Magyar Kulturális Intézet munkatársa szerdán az MTI-nek.Az orgona különleges hangszernek számít Bulgáriában, mert az ortodox templomokban csak énekhang van, hangszeres zene nincs. Pazardzsikban, Plovdivban és környékén sok katolikus vallású...
« Előző
46473 | 46494 | 46515 | 46536 | 46557 | 46578 | 46599 | 46620 | 46641 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ma délután 16 óráig léphetnek vissza...
- Kisrepülőn érkezett meg az...
- Tizenhét (!) éves buszokkal erősödik...
- Két PTE-s fiatal tudós munkáját is...
- Ujhelyi: életveszélyes az előrehozott...
- Az egyetem után is van élet, mondja a...
- Szörnyűség a Tettyén: egy nyolcéves...
- Pécsett a gyógymasszőr és webes...
- Pécsi kórházban őrjöngött egy...
- Szörnyű, hányan vezettek részegen...

